Az óra folyamán a felmerülő nehézségek, negatív helyzetek megoldására kerestünk megfelelő megoldási formákat. Rájöttek gyorsan, hogy könnyebb a probléma megoldása, ha van segítség. Kik a megfelelő emberek a segítségnyújtásban? Ezek megtalálása, megkeresése könnyen ment. A labirintusos feladatnál megfordítottam a dolgot. Nekik kellett labirintust készíteni. Így láthatták, hogy van megoldás, ( már az első próbálkozás előtt is) csak a megfelelőt kell megtalálni.
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban a téma a Testmozgás. A gyerekeket egész hónapban próbáltuk a mozgásra ösztönözi. Meghallgatták Bezzeg Andrea: A lusta király című meséjét. A mese után megbeszéltük, hogy mi az a lusta, hogy miért jó a mozgás, mit éreznek, ha mozognak.
Egyik májusi napon a boldogságóra program részeként egy vidám, élményekben gazdag sportnapot szerveztünk az óvodában. A nap célja az volt, hogy a gyermekek játékos formában tapasztalják meg a mozgás örömét, és ráébredjenek arra, hogy a testmozgás nemcsak egészséges, hanem boldoggá is tesz.
A gyerekek különféle mozgásos állomásokon vehettek részt: futóverseny, akadálypálya, célba dobás és labdás ügyességi játékok színesítették a programot.
A közös sportolás, a nevetés és a sok pozitív élmény mind hozzájárultak a jó hangulathoz. A sportnap nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltöltötte a gyerekeket, és megerősítette bennük azt, hogy a mozgás örömforrás!
Végezetül meghallgatták Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie című dalát, közben a gyerermekek szabadom mozogtak. Nagyon élvezték a napot, boldogok voltak.
Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
A novemberi hónap témája a Társas kapcsolatok ápolása, ezért a Bogyó és Babóca csoportba járó nagycsoportos óvodások barátság karkötőt készítettek egymásnak, hogy ha már iskolások is lesznek és az élet úgy hozza, hogy nem fognak egy osztályba kerülni, akkor is legyen egy emlék, melyről társaik jutnak eszükbe.
Zárásként meghallgattuk Bagdi Bella „Ha boldog vagyok …” című dalát.
A júniusi témát több tanórán dolgoztuk fel. Az első órát az „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Elővettük a tanév során készült tablókat, és átbeszéltük a hozzájuk kapcsolódó témákat. A gyerekek a VAKÁCIÓ betűit kapták meg színezőnek. Közben meghallgattuk a hónap dalát, és újra meghallgattuk a korábbi hónapok dalait. Miután végeztek a színezéssel, kivágtuk a betűket, felragasztottuk egy kartonra. Készítettünk egy képet, ahogy a gyerekek fogják az év közben elkészült összes plakátot. A hónap plakátjára a vakáció szó kirakása alá ez a kép is felkerült. A plakátokkal kidíszítettük az osztálytermet.
A következő órán következett a mesehallgatás. Tamás Zsuzsa: Mimi az iskolában kötetéből a „Ki mit tud?” című mesét olvastam fel a gyerekeknek. A mese olvasása után megbeszéltük, hogy a mese hogyan kapcsolódik a Boldogságóra témájához. A következő foglalkozáson megírtuk közösen a „Boldog ábécét” és megbeszéltük a „Változtam?” skálát. Aztán mindenki elmondta, hogy mi volt a kedvence a Boldogságórán, melyik téma, miért tetszett neki, milyen gondolattal lett gazdagabb. A foglalkozást meditációval zártuk.
A fenntartható témahéthez kapcsolódva A Magyar Természet Napját választottuk témának A biológiai sokféleség világnapjával. A mese meghallgatása és értelmezése után rajzot készítettünk.