A januári boldogságóránkon ráhangolásként meghallgattuk A Győzelem Tündér Dalát, majd relaxáció következett a „Villámlazítás” és a „Repül a karom…” mozgással.
A beszélgetőkörben tudatosítottuk, hogy a boldogság megéléséhez kiemelkedően fontos olyan célok kitűzése, és az elérésükért tett erőfeszítés, amelyek értelmesek. Nem mindig könnyű feladat kiválasztani a lehetőségek közül azt a célt, ami éppen szolgálni tudja azt, hogy a lehető legjobb önmagunkká váljunk.
Mivel már hetedikesek vagyunk, távolabbi céljaink kijelölésében nagy jelentőséggel bír a pályaválasztásra való felkészülés. A gyerekek korábban az intézmény falain belül ismerhették meg a pályaválasztást meghatározó tényezőket: szakmákat, szakképzési lehetőségeket. Plakátokat készítettek az őket érdeklő lehetőségekről.
Elképzeltük, hogy húszévesek vagyunk, és mindenki elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt években: munkáról, családról esett szó elsősorban.
Otthoni feladatként az előző évben elkészített bakancslista kiegészítését kértem a gyerekektől.
Boldogságóra Alapprogram
A decemberi időszakban kiemelten foglalkoztunk a jó cselekedetek fontosságával, a feltétel nélküli segítségadás örömével, és azzal, hogy mit érzünk, amikor segítünk másoknak. A gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, hogyan tudunk segíteni egymásnak, a felnőtteknek és a családtagjainknak. Megosztották, milyen házimunkában szoktak részt venni otthon, és arra bíztattam őket, hogy próbáljanak meg még több segítséget nyújtani szüleiknek. 1-1 beszélgetés alkalmával örömmel számoltak be arról, ki milyen módon segített otthon, ezzel is megerősítve bennük a segítő szándék értékét.
Az otthoni tevékenységek mellé egy kis játékos feladatot is kaptak, amelyet örömmel teljesítettek. Csoportszinten is sokféle játékos formában gyakoroltuk a jó cselekedeteket. Játszottunk például zokni- és kesztyűpárosító játékot, amely a házimunka gyakorlását segítette elő. Szívecskéket készítettünk, amelyeket beteg gyerekeknek küldtünk el, ezzel is erősítve a gyerekekben az együttérzést és az önzetlen segítség fontosságát. Ezt követően angyalkákat színeztünk, majd közösen megtanultunk egy arcmasszírozó mondókát, amit többször is elismételtünk, miközben finoman masszíroztuk az arcunkat. A gyakorlat energizáló hatása érezhető volt a gyerekeken: frissebbek, tevékenyebbek lettek, könnyebben koncentráltak a különféle feladatokra, ezért ezt a mondókát szívesen használtam különböző tevékenységek előtt.
Különösen nagy élményt nyújtott a „Jó királylány – jó királyfi” játék, amely során a gyerekek szívecskéket gyűjthettek a jó cselekedeteikért, és a legtöbb szívecskét szerző gyermek elnyerhette a „Jószívű királyfi” vagy „Jószívű királylány” címet. Ez a játék segített abban, hogy a gyerekek még inkább értékeljék a jóindulatú viselkedést és törekedjenek az együttműködésre.
A foglalkozásokon sok olyan játékot játszottunk, amelyekben megmutathattuk, hogyan tudunk kedvesek lenni egymással, és hogyan fejezzük ki a szeretetünket.
Az „Adni-kapni” játékban a gyerekek párokban dolgoztak együtt, és egymásnak adogattak egy plüssállatot, egyszer alul, majd magas tartásban visszaadva, körforgásos ismétléssel. Ez a játék nemcsak a mozgáskoordinációt fejlesztette, hanem a közös élményeken keresztül erősítette a társas kapcsolatokat is. Az „Ajándékozós” játék során a gyerekek olyan nem tárgyi ajándékokat adhattak egymásnak, mint egy mosoly, ölelés, simogatás vagy kézfogás. A „Nyomozós” játék célja az volt, hogy titokban végezzenek el valamilyen jó cselekedetet otthon – például elpakolják a játékaikat vagy kivigyék a szemetet –, és hagyják, hogy a szüleik kitalálják, ki volt a titkos jótevő.
A tevékenységemet az arcmasszírozós mondókával indítottam, amely segített a ráhangolódásban, a nyugalom megteremtésében és az energiaszint növelésében. A gyerekek a„Didergő király” című mesét, amelyhez kapcsolódóan beszélgettünk a történet tanulságairól és az empátia fontosságáról. Emellett az „Egyszer egy királyfi” című dalt is meghallgattuk, amelynek szövegét közösen értelmeztük, hiszen annak tartalma nehezebben érthető a gyerekek számára.
Összességében a hónap során megélt közös élmények, a jó cselekedetek gyakorlása és az együtt töltött tartalmas idő mind hozzájárultak a gyerekek szociális és érzelmi fejlődéséhez, valamint ahhoz, hogy egy elfogadóbb, segítőkészebb közösséget formáljunk.
A decemberi boldogságórát a „Jó emberré csak szívemmel válhatok” című Bagdi Bella dallal kezdtük.
Ezután elolvastuk a Hófödte hegy történetet. Megbeszéltük, hogy miért a Szeretet maradt az utolsó pillanatig, és hogyan jelent meg a „jó cselekedet” mint fontos motívum a történetben. Visszaemlékeztünk arra, hogy az elmúlt évben milyen jócselekedeteink voltak, vagy hol láthattuk ezeket a közvetlen környezetünkben. Eldöntöttük, hogy ebben az évben is a korábbiakhoz hasonlóan személyre szabott ajándékokkal készülünk családtagjainknak, barátainknak, melyeket saját kezünkkel készítjük.
Az előző rajzórákon szép ünnepi rajzok születtek, melyekből montázst készítettünk. A boldogságórát közös karácsonyi énekekkel zártuk.
Az áprilisi témánk „a megbocsátás gyakorlása” volt. Ennek a tanév minden hónapjában volt aktualitása. Azt tapasztaltam, hogy könnyen meg tudják bántani egymást, és nehéz bocsánatot kérni. A játék hevében – általában testnevelés órákon – feszültek egymásnak a tanulók, de tanórai beszólásokkal is képesek voltak megsérteni társukat.
A ráhangoló beszélgetést követte a feladatmegoldás. A 4 varázsszóból – Sajnálom! / Bocsáss meg! / Köszönöm szépen! / Szeretlek! – egyedi kártyákat készítettek a diákok. Az óra végén átadhatták annak, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, vagy köszönetet mondani, illetve kifejezni szeretetüket. Voltak olyan diákok is, akik otthon szerették volna átadni.
Figyelve az átadási „ceremóniát” arra a következtetésre jutottam, hogy nem mindenki volt képes felülemelkedni a sértettségen, és lépni a másik felé, de többen megtették, és ezt pozitívumként értékeltem.
A májusi témánk a „testmozgás” volt. Bátran állíthatom, hogy ez a téma állt az osztályhoz a legközelebb ebben a tanévben. Szinte kivétel nélkül szeretnek mozogni. Többen rendszeresen sportolnak: táncolnak, korcsolyáznak, fociznak, kosárlabdáznak, röplabdáznak, futnak.
Együtt is mozogtunk, hisz az osztálykiránduláson az „Einstand – A Pál utcai fiúk nyomában” című program keretében a Nemzeti Múzeumtól a Füvészkertig jutottunk el. A közel 3 órás séta során megelevenedtek Molnár Ferenc regényének helyszínei, szereplői. A tanulók játékos formában eleveníthették fel az olvasottakat, és sok érdekes, új információval gazdagodhattak. Együtt mozogtunk, játszva tanultunk!
Iskolánkban a VÍZ PROJEKT kapcsán mi is bekapcsolódtunk a programba.
A tanító nénivel egész héten a vízről tanultak a gyerekek. Beszélgettünk arról, hogy milyen sokféle dologhoz használjuk, és mi történne, ha nem lenne elég tiszta víz.
A hét végén mi, elsősök, egy kis bemutatót tartottunk a többi osztálynak a víz fontosságáról. Mindenki elmondott egy hasznos tudnivalót vagy tanácsot:
– „Fogmosás közben el kell zárni a csapot.”
– „Ne öntsük ki a maradék vizet, locsoljuk meg vele a virágokat.”
– „Csak annyi vizet engedjünk, amennyire tényleg szükség van.”
– „Ha látjuk, hogy csöpög a csap, szóljunk egy felnőttnek.”
A végén együtt szavaltunk verset a vízről és elmondtuk:
Víz az élet, vigyázz rá te is! Váltsuk valóra!
Az osztályban arról beszélgettünk a gyerekekkel, mitől lehetünk boldogok hosszú ideig, nemcsak pillanatokra. Megkérdeztem őket:
– Mi tesz benneteket boldoggá?
Jöttek is a válaszok: játék, csoki, ajándék, barátok, anya ölelése, egy jó focimeccs, az, ha valaki kedves velünk.
Ezután megbeszéltük: van olyan boldogság, ami csak egy pillanatig tart – például amikor kapunk egy nyalókát –, de van olyan is, ami tovább megmarad. Ilyen például egy barátság, egy jó emlék, vagy az, ha segítünk valakinek. Ezt hívtuk úgy: fenntartható boldogság.
Kaptak egy ,,örök mosoly,, tükröt, amire mindenki lerajzolta, hogy érzi magát, hogyan látja magát boldogan.
A végén azt is megbeszéltük, hogy a természet, a barátaink és az egészségünk olyan kincsek, amiket vigyáznunk kell – mert ha jól bánunk velük, akkor sokáig boldoggá tudnak tenni minket. Ezt neveztük el „szelíd boldogságnak” – olyannak, amit nem vesz el tőlünk senki, és amit másokkal is meg tudunk osztani.
Ez a beszélgetés segített nekünk megérteni: a legszebb boldogság nem hangos és nem múlik el gyorsan – hanem csendesen velünk marad.
A tanító néni az egészséges életmódról beszélgetett a gyerekekkel. Megkérdezte:
– Mitől leszünk egészségesek?
A gyerekek elmondták, hogy sok gyümölcsöt, zöldséget kell enni, sok vizet inni, jókat aludni, és minden nap mozogni is kell!
Ezután eljátszottunk egy játékot: „Egészség-torna” lett a neve. A tanító néni sorolta az egészséges ételeket, mi pedig mindegyikhez mozdulatokat találtunk ki:
• Ha azt mondta, hogy alma, akkor úgy tettünk, mintha almát szednénk a fáról.
• A répánál guggoltunk, mintha kihúznánk a földből.
• A tej szóra karikáztunk a kezünkkel, mint a tehén tőgye.
• A hal szóra úsztunk a levegőben.
• A víz szóra nagyot kortyoltunk képzeletben.
Ezután következett a „Torna a testemért” játék: különböző mozgásokat végeztünk – futkároztunk, ugráltunk, nyújtózkodtunk, mint a cicák, és gurultunk, mint a narancs.
A végén a tanító néni azt kérdezte:
– Hogy éreztétek magatokat mozgás közben?
A legtöbben azt mondták, hogy jókedvűek lettek, kipirult az arcuk, és szívesen mozognának többet is.
Megbeszéltük, hogy minden nap mozogni fogunk legalább egy kicsit, mert a testünk hálás lesz érte. Azt is megbeszéltük, hogy a mozgás nem csak a testünknek, hanem a kedvünknek is jót tesz!
A témánk a tanév utolsó hónapjában a „fenntartható boldogság” volt. Olyan feladatot szerettem volna adni a gyerekeknek, ami valódi boldogságot jelent mindenki számára. Így készült el a „színes cserepes virága” mindenkinek. A pszichológusok által összegyűjtött, a boldogság fő ismertetőjegyei közé sorolt pozitív érzelmek közül kiválaszthatóak voltak az alábbiak a tevékenység során: öröm, élvezet, nyugalom, lelkesedés, érdeklődés, megelégedettség, büszkeség. Az idézet is üzenetet hordozott a tanulók számára.
Ebben a hónapban a megbocsátás témáját dolgoztuk fel – egy olyan témát, ami már kisgyermekkorban is fontos, de sok gyakorlást és érzékenyítést igényel.
Egy reggel, mikor a gyerekek beléptek az osztályba, minden padra odakészítettem egy-egy színes papírból kivágott tojást. Amikor mindenki helyet foglalt, elmondtam nekik: „Ma ezek a tojások a mi érzéseinket képviselik.” Csodálkozó szemekkel néztek rám, de kíváncsian figyeltek.
Körbeszélgetést kezdeményeztem: „Volt-e már olyan, hogy valaki megbántott titeket – vagy ti bántottatok meg mást, akár véletlenül?” A válaszok lassan, de őszintén érkeztek. Valaki elmesélte, hogy nem engedték be a körbe a szünetben, más arról beszélt, hogy csúnyán szólt vissza, amikor dühös lett.
Minden ilyen történet után egy papírtojást összegyűrtem a kezemben, és hangosan mondtam: „Ilyenkor ez történik az érzéseinkkel.” A gyerekek egyre csendesebben figyeltek, a gyűrött papírtojások pedig erős képpé váltak számukra.
Ezután megkértem őket, hogy ha van valaki, akinek szeretnének bocsánatot kérni, vagy akinek megbocsátanának, tegyék meg – halkan, vagy odamenve hozzá. Megható volt látni, ahogy egyik-másik kisgyerek odasétált egy társához, megfogta a kezét, és azt mondta: „Ne haragudj.” Voltak, akik csak bólintottak, vagy elmosolyodtak.
Közben megpróbáltam kisimítani a gyűrött tojásokat, és megmutattam nekik: „Látjátok? Már soha nem lesz teljesen sima – de mégis újra széppé válhat. Ez a megbocsátás ereje.”
A foglalkozás végén mindenki kapott egy új, tiszta tojásformát, amit kidíszíthetett úgy, ahogy szeretett volna. Lerajzolták, mit tanultak aznap a megbocsátásról.
Ültettünk is magot, amit vártunk, türelmesen vártunk, hogy kicsírázzon. Emellé kiscsibéket is készítettünk.
Ez a délelőtt nemcsak a gyerekeknek volt tanulságos, hanem nekem is. Láttam, hogy a kicsik is képesek nagy dolgokra – például arra, hogy bocsánatot kérjenek és őszintén megbocsássanak.