A hónapban ünnepeltük az alvás világnapját és mi is nagyon szeretünk aludni. Beszélgettünk ki hogyan szeret aludni, el is játszottuk. Én voltam az álom tündér, aki álom port szórt a gyerekek szemébe. Utána lejátszottunk az apró öröm a kezemben játékot, a gyerekek örömére.
Boldogságóra Alapprogram
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Almás kertben jártunk és már az indulás is örömtől sugárzó arccal indult. Láttunk targoncát is és az alma szedés ebben a roskadozó fákkal teli kertben fantasztikus hangulatban telt. Sokat énekeltünk, verseltünk. Volt, aki megoldotta, hogyan tudunk sok almát szedni egyszerre. Volt egy kislány, aki nem érte el a magasan lévő almát, így ugrott érte.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Csoportunk immár harmadik éve vesz részt a Boldogságórák programban, ez idő alatt nagycsoportosokká váltak, így a gyerekek számára természetessé váltak a foglalkozások felépítései, üzenetei. A témák minden hónapban lehetőséget adtak az önismeret, az érzelmek kezelése és a társas kapcsolatok tudatosabb megélésére. A gyerekek tapasztalataink szerint nyitottabbak, empatikusabbak lettek.
A hála hónapjában hála-fát készítettünk, amelyre minden gyermek feltehette, miért hálás. A válaszaik egyre személyesebbek voltak.
Az optimizmus témájánál először „boldogságszemüvegen” keresztül figyeltük meg mi minden jó történik velünk egy nap során. A gyerekek megismerhették hogyan lehet a nehézségekben is meglátni valami jót, és ezt a szemléletet gyakran halljuk tőlük konfliktushelyzetek után is.
A pozitív gondolkodás gyakorlására „tarisznyába” gyűjtöttük a nap legjobb pillanatait. A gyerekek így nap mint nap tudatosították magukban az örömteli élményeket.
A megbocsátás hónapjában szituációs játékokat játszottunk. A gyerekek gyakorolhatták, hogyan lehet bocsánatot kérni és elfogadni azt. Sokat beszélgetünk arról is, hogy a harag természetes érzés, de nem szabad sokáig bennünk maradnia.
A boldogító jócselekedetek hónapja során naponta kis jócselekedet-kártyákat húztunk, és a gyerekek örömmel, motiváltan végezték a feladatokat (pl. „dicsérj meg valakit”, „segíts rendet rakni”). Egy idő után már kérés nélkül is elkezdték keresni a lehetőséget a jó cselekedetekre.
A fenntartható boldogság hónapja az év lezárásának is fontos része volt. A gyerekek elbúcsúztak ballagó társaiktól, saját készítésű jeles medált adva ajándékba. Ezen a ponton különösen megható volt látni, milyen mély érzelmi kapcsolatok alakultak ki közöttük az évek alatt.
Összességében elmondhatjuk, hogy a program három éve során a gyerekek érzelmi intelligenciája, önismerete és társas kapcsolatai érezhetően fejlődtek. A Boldogságórák értékes alapot adtak ahhoz, hogy magabiztosan, érzelmileg megerősödve léphessenek tovább az iskolai életbe.
Az óvodában maradt gyerekekkel pedig folytatjuk tovább, hogy minél boldogabban, érzelmileg magabiztosabban élhessék meg a mindennapjaikat.
Boldogságórás tevékenységünket a farsangi időszakhoz kötöttük. Minden gyermek elkészítette a saját farsangi álarcát, mindegyik álarc a gyerekek saját képessségeit, erősségeit tükrözte. Ezután a csoport játékos foglalkozás keretein belül gyakorolhatta, hogyan kezeljék a bennük megjelenő negatív érzéseket, mint például a szomorúság, düh, csalódottság vagy félelem. A megküzdési stratégiák tanulása és gyakorlása hozzájárul ahhoz, hogy magabiztos, empatikus és kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.
• Szeptember – A hála hónapja
Mindenki elkészítette a saját „Hála befőttjét”, amelybe a gyerekek kis képeket rajzoltak arról, miért, kiért és kinek hálásak. Kézzelfoghatóvá vált számukra, hogy mennyi apró, de jelentős dolog van az életükben, amiért hálásak lehetnek. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy nagyon változatos alkotások születtek, melyek sokáig díszítették faliújságunkat, most egy polcon kaptak helyet, ahol minden évben újabb befőtteket helyezünk majd el. Nagyon ügyesen megfogalmazták, hogy mi a hála és miért fontos gyakorolni ezt a mindennapokban, otthon és az iskolában is.
• Október – Az optimizmus gyakorlásának hónapja
A hónap témájához kapcsolódva a pozitív gondolkodás fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. A gyerekekkel közösen csillag alakú „pozitív varázspálcát” készítettünk, kartonból, ágakból, közösen gyűjtött levelekből,. Segítségével játékos szituációk során próbáltuk meglátni a nehézségek mögött rejlő lehetőségeket és jó dolgokat is, hogyan fordíthatjuk át az adott szituációt úgy, hogy észrevegyük benne a jót. Kitaláltunk egy varázsigét is a pálcához: „Itt van az ősz, megérkezett, elhozta a szép színeket, barna, sárga, piros, szomorkodni TILOS!” Ezt a mantrát később már, pálca nélkül is elővettük. Örömmel hallgattam a szülők beszámolóit, hogy a gyerekek otthon is használják a varázsigét és a pálcát. A tevékenység célja az volt, hogy a tanulók megtapasztalják: a hozzáállásukon múlik, hogyan élik meg a mindennapi helyzeteket. A gyakorlatok során egyre bátrabban fogalmazták meg saját pozitív gondolataikat, észrevételeiket, így fejlődött optimizmusuk, problémamegoldó szemléletük és önbizalmuk is. A „pozitív varázspálca”, mint vizuális és játékos eszköz, segített konkrét szituációkba beépíteni az optimista nézőpontot.
• November – A társas kapcsolatok hónapja
A novemberi boldogságóránk középpontjában a társas kapcsolatok álltak. Beszélgettünk arról, hogy milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben a barátok, családtagok, osztálytársak és más közösségek tagjai. A gyerekek megosztották élményeiket, megbeszéltük, hogyan lehet erősíteni a kapcsolatokat, és mit tehetünk azért, hogy mások jól érezzék magukat a társaságunkban. Mivel első osztályról van szó, az osztálytársi kapcsolatokat kiemelten kezeltük a foglalkozás során és ehhez kapcsolódott az aktuális feladat is.
A gyerekek mindegyike körberajzolta rajzolta a saját kezét egy papírlapra, majd kivágta. Mindenki rárajzolta a padtársa jelét. Ezt követően mindenki elmondta, hogy miért szeret mellette ülni, vele játszani. A kezekből közösen elkészítettük a „barátság lúdját” Márton nap alkalmából. Az egymásra helyezett kezek szimbolizálták a közösség és az összetartozás erejét, hogy egy nagy közösség tagjai vagyunk, és összetartozunk. Ahogy a kezek egymásra kerültek, úgy az osztály is egy összetartó egységgé formálódik, amelynek minden tagja fontos és hozzájárul a közös értékekhez.
• December – A jócselekedetek hónapja
Decemberben a segítségnyújtás, az önzetlenség és a szociális érzékenység állt a Boldogságóra középpontjában. Osztályunk is csatlakozott az iskolai Mosolymanó akcióhoz, mely során a gyerekek lelkesen ajánlották fel saját játékaikat rászoruló társaiknak. A rengeteg beérkezett játék azt mutatta, hogy valóban átélték az adakozás örömét. A foglalkozásokon beszélgettünk arról, miért jó segíteni, mit jelent önzetlennek lenni, és miért fontos néha elengedni olyan tárgyakat, amelyek másnak örömet szerezhetnek. A tanulók megtapasztalták, hogy a jócselekedetek nemcsak a megajándékozottat teszik boldoggá, hanem őket magukat is.
• Január – Célok kitűzése és elérése
A hónap célkitűzéseit egy pályázati felhíváshoz kapcsolódva valósítottuk meg, mely a fenntarthatóság jegyében zajlott. A gyerekekkel maradék anyagokból készítettünk egy falújságot „Az erdő-mező állatai” címmel. A projekt során közösen terveztük meg a munka lépéseit, és pontos célokat tűztünk ki, hogy minden fázis eredményesen megvalósuljon. A céljainkat úgynevezett „célkártyákon” jelenítettük meg, hogy jól nyomonkövethető legyen, amit már teljesítettünk. A feladat kiváló lehetőséget nyújtott az együttműködés, az önfegyelem és a kitartás gyakorlására. Emellett érzékenyítette a tanulókat a környezettudatosság és az újrahasznosítás fontosságára, így a projekt nemcsak személyes, hanem közösségi és környezeti értéket is közvetített. Az egész hónapon át tartó kitartó unka meghozta a gyümölcsét és első helyezést ért el az osztály. 🙂 A fenntarthatósági projekt nagyszerűen ötvözte a céltudatosságot a környezettudatossággal. Az, hogy közösen dolgoztak, lehetőséget adott arra, hogy mindenki értékes része legyen az elért eredménynek.
• Február – A megküzdés gyakorlásának hónapja
Februárban a nehéz helyzetek kezelését, az érzelmek szabályozását és a belső erőforrások mozgósítását állítottuk a fókuszba. A gyerekekkel közösen készítettünk egy személyes „Érzelmi elsősegély készletet- BELSŐSEGÉLY 😀 dobozt”, egy régi elsősegély doboz felhasználásával, amelybe rajzok és kártyák formájában gyűjtöttük össze azokat a mondatokat, gondolatokat, személyeket vagy tevékenységeket, amelyek megnyugvást, bátorítást vagy megoldást jelenthetnek számukra nehéz helyzetekben. A foglalkozás során beszélgettünk érzéseinkről, azok kezeléséről, és egyszerű stresszkezelő légzőgyakorlatokat is kipróbáltunk. Kipróbáltuk közösen az Érzelmi Bingo tásasjátékot és kitaláltunk közös kis mantrákat a nehéz helyzetekre, melyekhez mindig mozgást is társítottunk: pl: „Az ablakom kitárom, a mérgemet kifújom!”, „A dühöm kidobogom, újraéled mosolyom!” „Izgulok, de nem bánom, az izgalom lehet a barátom!” „ Kicsi vagyok, erős vagyok, megcsinálom, mint a nagyok!” A gyerekek megtapasztalhatták, hogy nagyon sok érzelemmel kell megküzdenünk, de vannak eszközeik arra, hogyan tudják azokat jól kezelni, megérteni.
• Március – Az apró örömök hónapja
Márciusban a tudatos jelenlét gyakorlását és az apró örömök megélését egy különleges „figyelem sétával” valósítottuk meg. Az irányított séta során a tanulók a természetben haladva minden érzékszervükkel a „most”-ra koncentráltak: figyelték a talaj érintését, a madarak hangját, a levegő hűvösségét, és megfigyeltek apró részleteket a környezetükben, amelyeket a rohanó mindennapokban talán észre sem vennének. Mindenre rácsodálkoztunk, ha valaki „Nézd” kezdetű mondattal indított, akkor egy pillanatra megálltunk és közösen rácsodálkoztunk: „Wow”, ( A Boldog Iskola oklevél ünnepélyes átadási ünnepségéről „loptam” az alapötletet, köszönöm! :) ) ,így sok nevetéssel is gazdagodott a közös program. A közös „wow-pillanatok” erősítették az élmények megosztását, a csodálkozás képességét, és segítettek a lelassulásban. A séta segített a koncentráció fejlesztésében, a nyugalom megtapasztalásában és abban, hogy a gyerekek észrevegyék az őket körülvevő csodákat. A séta során a gyerekeknek irányított instrukciókat kaptak:
• „Figyeld meg, ahogy a talpad hozzáér a földhöz.”
• „Nézd meg, milyen színű a fű most.”
• „Hallgasd meg, mit hallasz a közeledben és a távolban.”
• „Érzed a levegőt az arcodon?”
• „Lassítsd le a lépteidet. Figyelj!”
• „Nézd, milyen gyönyörű a táj!”
A foglalkozás végén megbeszéltük a tapasztalatainkat, érzéseiket, és egy kőre megfestették, hogy mi maradt meg bennük leginkább ebből a különleges élményből.
• Április – Megbocsátás gyakorlásának hónapja
A hónap során a harag elengedéséről, a sérelmek feldolgozásáról és a megbocsátás erejéről beszélgettünk. A tanulók elkészítették saját „megbocsátás galambjaikat”, amelyek szárnyaira egy-egy gondolatot, üzenetet írtak – olyan helyzeteket, amelyekben gyakorolniuk kellett a megbocsátás képességét. A foglalkozás során közösen gondolkodtunk arról, miért nehéz néha megbocsátani, ugyanakkor milyen nagy örömet jelenthet, ha sikerül elengednünk a haragot. A galambok szimbolikusan „szabadon engedésre” kerültek, ezzel is erősítve a megbocsátás lelki erejének megélését. A foglalkozás lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek szóban és írásban is foglalkozzanak egy rendkívül mély, nehéz és összetett témával.
• Május – Testmozgás, egészséges életmód hónapja
Ebben a hónapban a mozgás öröme és a közös élmények kerültek a középpontba. Osztályunk egy barátságos „osztályfocival” mozdult meg, ahol a játék nemcsak a testi aktivitást, hanem a közösségi élményt is erősítette. Azok a gyerekek, sem maradtak ki a programból, akik nem fociztak: közös szurkolói táncot tanultunk be, így mindenki aktív részese lehetett az eseménynek. A vidám, mozgással teli foglalkozás nemcsak a sportolás fontosságát emelte ki, hanem azt is megmutatta, hogy az élmény és az összetartozás érzése mindenkit megmozgat – testileg és lelkileg is.
• Június – Fenntartható boldogság hónapja
A tanév utolsó boldogságóráján a gyerekek elkészítették saját „Boldogsághátizsákjukat”, amelybe összegyűjtöttük mindazokat az élményeket, gondolatokat és apró tárgyakat, amelyek a boldogságérzetüket erősítik. A hátizsák szimbolikus eszközként szolgált arra, hogy a tanév során tanultakat – mint az önbizalom, hála, megbocsátás vagy apró örömök megélése – magukkal vigyék a nyári szünetre és a jövőbeli kihívásaikhoz. A foglalkozás során a gyerekek tudatosították, hogy a boldogság rajtuk is múlik, és sok kis dologból épül fel – amit újra és újra elővehetnek, mint egy hátizsákból a legfontosabb útravalót.
Egyéb programok a tanév során:
Világ Gyalogló(hó)nap ( október hónap-október 10-én vettünk részt)
Iskolánk lelkesen csatlakozott a Világ Gyalogló(hó)nap eseménysorozathoz. Ennek keretében az alsós osztályok egy vidám túra során elsétáltak a Hajósi pincefaluig, útközben keresős játékot játszottak, majd közösségépítő medve vadászat játékkal ünnepeltük a táv teljesítését. A programot egy kellemes séta zárta, mikor együtt visszatértünk az iskolába. A napot a mozgás öröme, a jókedv és közösségi élmények tették emlékezetessé.
Boldogság Világnapja 🙂
Iskolánk a Boldogság Világnapját vidám és színes programokkal ünnepelte. Szinte mindenki piros ruhát öltött, hogy a boldogság színeiben emlékezzen erre a napra. A diákok és tanárok közös csapatépítő játékkal indították a napot. A mosolyvadászat is nagy sikert aratott, ahol minden egyes mosolyért cukorkát kaptak a szerencsés megtalálók. A napot „szív küldi” üzenetekkel zártuk, melyeket az alsós tanulók személyesen juttattak el a város lakóinak postaládáiba, remélve, hogy boldogságot és pozitív gondolatokat csempészhetnek a szürke hétköznapokba. Készült még egy közös alkotás is, egy „boldogságfürdő”, ahol a gyerekek szappanbuborékokba fogalmazták meg, mi teszi őket boldoggá. Hiszen nemcsak a testünknek jár egy finom habfürdő, hanem a lelkünknek is! Csodásabbnál csodásabb alkotások születtek. Az esemény célja az volt, hogy mindenki egy kicsit jobban érezze magát.
Értékelés, reflexió:
A Boldogságórák beépültek az osztály mindennapi életébe. A program közösségépítő és személyiségfejlesztő hatása a tanév során folyamatosan érezhető volt. Nagy örömömre Wittmann Viktória kolléganőm is elvégezte a tanfolyamot és következő tanévben már közösen folytatjuk a munkát, remélve, hogy egyre több kollégánk csatlakozik majd a jövőben a munkánkhoz. Hiszen „Jobb Veled a Világ!” :) 🙂 🙂
Hodován-Balla Ivett 🙂
Hajósi Szent Imre Általános Iskola
Ehavi Boldogságóránkat a Világirodalom Napjához kötöttük. Az irodalom szeretetének és a mesehallgatás örömének jegyében A Varázsecset című mesét hallgatták meg a gyerekek.
A mese egy különleges ecsettel rendelkező kisfiú történetét meséli el, aki jószívűségével és képzelőerejével csodákat képes teremteni. A gyerekeket teljesen magával ragadta a történet világa: figyelmesen hallgatták a mesét, és kíváncsian követték a főszereplő kalandjait.
A mese meghallgatását követően közösen megbeszéltük a hallottakat. Kiemeltük, mennyire fontos, hogy merjünk álmodni, és higgyünk abban, hogy céljainkat – bármilyenek is legyenek – elérhetjük kitartással, szorgalommal és jó szándékkal. A gyerekek megosztották saját álmaikat is – volt, aki festő, más tűzoltó vagy állatgondozó szeretne lenni –, és beszélgettünk arról, hogyan segíthetjük egymást abban, hogy ezek az álmok valóra váljanak.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Almás kertben jártunk a gyerekekkel és kihasználva a természet szépségét, ajándékát boldogan énekeltünk. Külön öröm volt fáról szedni a finom gyümölcsöt.
Az almáskertben jártunk és nagyon jól éreztük magunkat. Énekeltünk, sokat szaladgáltunk és boldogan szedtük a fáról az almát. Természetesen a kóstolás sem maradhatott el.
A boldogságra való képesség fejlesztése életre szóló feladat. Nem ér véget a tanévzáróval, s nem kezdődik újra szeptemberben. A mindennapi életbe könnyen beilleszthető gyakorlatok a BÓ mindfullness STOP gyakorlata, ami megtalálható a júniusi letölthető segédanyagban. Én ezzel búcsúztam az idén. Az utolsó napokat pedig „játszva” éltük át. Kívánunk mindenkinek pihentető, feltöltő nyarat!
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Az idei nevelési évben nagycsoportosaink újra részt vehettek a Boldogságórák programban, amely újra sok örömteli és szeretetteljes pillanatot hozott a csoport életébe. A foglalkozásokat minden alkalommal a már jól ismert és nagyon kedvelt boldogságmondókával kezdtük, amely segített ráhangolódni a témákra és biztonságos, nyugodt légkört teremtett. Emellett nagyon szereték a relaxációs
A mesék meghallgatása után sokat beszélgettünk az adott témáról. A gyerekek őszintén osztották meg érzéseiket, gondolataikat. Egyrebátrabbak érzelmeik megfogalmazásában, szívesen meséltek saját élményeikről is. A foglalkozások során kiemelt szerepet kaptak a szituációs játékok, melyekben a gyerekek megtapasztalhatták, hogyan lehet kifejezni a haragot, a szeretetet, az örömöt vagy éppen a megbocsátást.
Év közben megfigyelhettük, hogy a gyerekek egyre türelmesebbek, empatikusabbak lettek egymással.
Kiemelkedő élményt nyújtott számunkra, hogy lehetőségünk volt kutyás Boldogságóra tartására, ahol a gyerekek egy terápiás kutyus segítségével élhették meg a szeretet, az elfogadás és a felelősségvállalás érzését. Ez a különleges alkalom nemcsak vidámságot hozott, hanem mélyebb érzelmi tapasztalatokat is adott. Nem csak társaikról, de önmagukról is tapasztalatokat szerezhettek.
Sok időt töltöttünk a szabadban is. Sétáink és felfedező kirándulásaink célja a környezettel való pozitív kapcsolat erősítése, a természet megszerettetése volt. A gyerekek örömmel kapcsolódtak be a témákhoz illeszkedő mozgásos, játékos tevékenységekbe. Sokakban felidéződtek a korábbi évek kedves játékaiból is pillanatok, amelyeket most újra átélhettek.
A fenntartható boldogság hónapjában megható pillanatokban volt részünk: elbúcsúztunk ballagó társainktól. A gyerekek saját készítésű emléket ajándékoztak társaiknak, így szimbolikusan is útravalót adhattak egymásnak.
A rendszeres, érzelmi nevelést támogató foglalkozások hatására erősödött szociáli érzékenységük, önkifejezésük és empátiájuk.