A gyerekek számára nélkülözhetetlen a mozgás, szabad levegőn tartózkodás! A sok mozgás elősegíti érzékelésük, észlelésük fejlődését, valamint tapasztalatokat szerezhetnek. Szeretünk nagyokat kirándulni a közeli Békás-tóhoz. Kirándulásunkat megelőző napon, meghallgathatták „A lusta király” meséjét, majd beszélgettünk arról, hogy mit tehetünk azért hogy egészségesebbek legyünk. Játszottunk Tűz, Víz, Repülőt, Tükörjátékot amit nagyon élveztek a gyerekek.
Boldogságóra Alapprogram
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
Nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, amikor megláttuk a hónap feladatai között az Optimista Gyaloglókat. Iskolánkban minden ősszel őszi túrára indulunk. Az egyik évben egy távolabbi célt tűzűnk ki, mint például Tihany, Kis-Balaton, Csobánc. Ilyenkor az iskola apraja-nagyja buszra száll, s egész napra üresen hagyja az iskolát. A másik évben egy rövidebb túrát teszünk a környéken. Idén két megállónyi vonatozás után érkeztünk meg Marcalgergelyibe, ahonnan egy rövidebb túra után jutottunk el a Joó-tóhoz. Igyekeztünk nagyon tudatosan jelen lenni a természetben, élményeket gyűjteni. Szabadon, boldogan együtt lenni. Élvezni a játékokat, versenyeket, kipróbálni új dolgokat, túra közben megállni, s megcsodálni a tájat, az égboltot, a gombát a fűben, megetetni a pónilovat és sokat mosolyogni. A fényképek magukért beszélnek…
Apró örömök élvezete témában rajzokban mutatták be a 2. c osztály tanulói az öröm forrásait.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. c osztályos tanulói a hónap meséjét meghallgatva csodás , színes mese illusztrációkkal dolgozta fel az optimizmus témát.
A mindennapi életünkben kiemelten fontosnak tartjuk az optimista gondolkodást és szemléletet.
A mese feldolgozásával gyűjtöttük össze azokat a tulajdonságokat, amelyek egy jó barátot jellemeznek. Csodás rajzokkal illusztráltuk a hónap meséjét.
A tanulók leltárt készítettek jó cselekedeteikről.
A Mf. 60. oldalán található virágmotívumot használták a tetteik felsorolásához, majd feladatként kiszínezték.
Hosszasan beszélgettünk a címben is megjelenített közmondás (Jobb adni, mint kapni.) jelentéséről.
Kerestük a választ, hogy miért jó az adakozás.
Házi feladatként pozitív üzenetkártyákat készítettek a gyermekek egymásnak.
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
A tanévet egy tanmesével kezdtük, melyet a faliújságon az iskola diákságával is megosztottunk. A történet a répáról, a tojásról és a kávéról szólt. Mi történik velük, ha forrásban lévő vízbe tesszük őket. Természetesen megváltoznak. Mi emberek is így változunk a nehézségek hatására. A gyerekeknek el kellett dönteniük, hogy probléma esetén ők hogyan reagálnak. Puhánnyá válnak, mint az erősnek tűnő répa, megkeményednek, mint a törékeny tojás, vagy boldogságot okoznak saját belső erejükkel, mint a kávé.
Természetesen a hónap feladatát is megoldottuk. Próbáltunk környezet- és egészségtudatosan gondolkodni a HÁLA – felirat elkészítésekor. Alkottunk iskolatejből, iskolagyümölcsből, tankönyvekből, székekből betűket, a betűkből szavakat. Jó móka volt!
Csodás rajzokkal dolgoztuk fel a népszerű mese történetét.
Mesefeldolgozással, bábjátékkal dolgoztuk fel a témához kapcsolódó történetet, melyet rajzban is megjelenítettek a tanulók.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. c osztálya mesefeldolgozással és dramatizálással dolgozta fel a boldogító jó cselekedetek hónap témáját. Kiemeltük a segítőkészséget és önzetlenséget, elfogadás szerepét.