Boldogságórán a gyerekek meghallgatták a Boldogerdő-kerekerdő meséjét, majd beszélgetőkör során a nagycsoportos óvodások elmesélték melyek voltak a kedvenc játékeszközeik amivel szívesen játszottak, milyen közös játékok tették őket boldoggá.
A legmeghatározóbb esemény az óvodai évek alatt a gyermeknap és a ballagás, amely a legnagyobb boldogság a gyermekek számára.
Boldogságóra Alapprogram
Az órát egy relaxációs gyakorlattal kezdtük.
A gyakorlat után a gyerekek megosztották egymással, hogy kit milyen öröm ért az elmúl egy hétben. Nagyon sok kis örömteli történet gyűlt össze.
A gyerekeknek előzetesen azt a feladatot adtam, hogy hozzák el otthonról a kedvenc tárgyukat, amelyhez nagyon kötődnek. Az óra további részében a gyerekek ezekhez a tárgyakhoz fűződő kapcsolatukat osztották meg egymással.
Az órát relaxációs gyakorlattal kezdtük.
Az óra témáját a „Mi az a megküzdés?” kérdéssel vetettem fel. A tanulók feladata az volt, hogy értelmezzék a kérdést, majd gyűjtsenek szinoním szavakat.
Ezután csoportmunka következett. A csoportok feladata: Magyarázzák meg az állításokat! és
Milyen kapcsolatban vannak a megküzdéssel?
„Minden rosszban van valami jó!”
„Nincsenek véletlenek.”
A csoportok szófelhőket készítettek a témával kapcsolatban.
Ezután egy történetet dolgoztunk fel: A szamár története
Megfigyelési szempontok:
– Mi a tanulás?
– Mi a véleményed a parasztról?
– Miként oldották meg a helyzetet a szomszédok?
Az óra végén azt beszéltük meg, hogy kinek milyen a stresszkezelési módszere van.
A foglalkozást ebben a hónapban Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesével kezdtük. A mese felolvasása után mindenki megfogalmazta a saját három kívánságát egy plakátra, aki akarta fel is olvashatta a céljait.
Beszéltünk arról, hogy a vágyaink eléréséhez olyan célokat kell kitűzni magunk elé, amelyek lehetnek rövidtávú, középtávú, de akár hosszútávúak is.
A célok eléréséhez kidolgoztunk egy stratégiát, amit végül 3-3 lépésben határoztunk meg. A gyerekek a célkitűzéseikhez rajzot készítettek.
Nagyobb mérföldkövek elérésénél közös programokat szerveztünk.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A testmozgás boldogságot fokozó hatására egy izgalmas akadálypályás jógaóra szervezésével hívtuk fel a gyerekek figyelmét. Utána nagy hangsúlyt fektettünk a fizikai és lelki érzetek megfigyelésére, ezzel elmélyítve a tapasztalatokat.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A társas kapcsolatok témakörébe bevontuk az ember-állat kapcsolatát is. Segítő-kutyát és trénerét hívtuk meg az iskolába, akik érzékenyítő-program keretében mutatták be a munkájukat. A gyerekek rendkívül fogékonyan álltak a témához.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Az apró örömök élvezetének témakörét összekötöttük a karácsonyi ünnepkörrel. Arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a gyerekek képesek legyenek a tárgyi ajándékok/örömszerzés felől áthelyezni a fókuszt a kedvesség és szeretet apró figyelmességeken keresztül való megmutatására, átélésére. Erre kiváló az évnek ez az időszaka, de fontos, hogy ezt követően is része legyen az életünknek.
Fontosnak tartjuk, hogy már kisgyerekként megismertessük, hogy miért fontos a környezetünket védeni, a természetet és az állatvilágot óvni. Az előkészületek során virágmagokat ültettünk és folyamatosan gondoztuk. A fenntarthatósági témahetünk megkoronázásaként a szülőkkel közösen vehettünk részt a Zöldítő napon, ahol a különböző állomások teljesítése után az óvodánk udvarát növények ültetésével tettük szebbé.
Minden évben megrendezi óvodánk a Mozdulj Szapáry! sportdélelőttöt, ahol a gyerekek szüleikkel közösen vehetnek részt a délelőtt folyamán egy játékos váltóversenyen. Az idén is így volt ez. A Tiszaligetbe kivonulva az egész óvoda együtt sportolt.
Tavasszal erdei ovis programon vett részt csoportunk. A kicsiknek még a magas fűben való járás is kihívást jelentett, de ennek ellenére boldogan, élményekkel teli tértünk vissza ebédre az óvodába. Itt azonban a húsvéti ünnep közeledtével újabb meglepetés várta őket. A városi diákönkormányzat tojáskeresést szervezett nekik az óvoda udvarán.