A hála azt jelenti, hogy észrevesszük és megbecsüljük mindazt a jót, amit mások adnak nekünk – legyen az egy mosoly, egy kedves szó, vagy akár egy finom reggeli. A kicsik számára a hála megélése nem nagy dolgokról szól, hanem apró örömökről, amelyeket minden nap megtapasztalhatnak. A foglalkozás során a gyerekek beszélgettek arról, miért jó érzés kimondani a „köszönöm”-öt, és hogy ezzel örömet szerezhetnek másoknak is. Játékos formában megosztották, kiknek hálásak, majd rajzzal kifejezték gondolataikat. A közös „Hálafa” elkészítése segített abban, hogy lássák: sok mindenért lehetünk hálásak, és mennyi szeretet vesz körül bennünket a mindennapokban. Mindenki elmondta , hogy ki miért hálás , én pedig egy kis papírszívre felírták és ebből készítettünk egy közös hálafát . Ez erősíti a pozitív gondolkodást, a barátságokat és a közösségi élményt is.
Boldogságóra Alapprogram
Megkezdődött az új nevelési év és mi nagy örömmel vetettük bele magunkat az új játékokba, fedezzük fel az új helyünket! A 23 gyermek, aki a kiscsoportból együtt érkezett, immár középsős lett! Hálásak vagyunk hogy szuper csapatként együtt folytathatjuk az ovis életünket.
A Süni csoportban a hála hónapjában közösen készítettünk hála-gyöngysort. A foglalkozás során a gyerekek gyöngyökből fűzték össze saját nyakláncukat, miközben megbeszéltük a gyöngyök színét, méretét és alakját. Ez remek lehetőséget adott a matematikai kompetenciák fejlesztésére (rendezés, összehasonlítás, számolás), valamint a szókincs bővítésére és a beszédkedv erősítésére.
Külön öröm volt látni, hogy a nagyobb gyerekek segítettek a kisebbeknek is a fűzésben, amiért én magam is kifejeztem hálámat feléjük. A tevékenység közben mindenki megfogalmazhatta, miért hálás, így mélyítettük a hála fogalmának megértését és személyes tartalommal való megtöltését. Nagyon aranyos mondatok hangzottak el, például: „hálás vagyok a testvéremért” vagy „hálás vagyok, mert vett nekem fagyit az apukám”.
A foglalkozás jó alkalmat teremtett arra is, hogy a legkisebb, befogadás alatt lévő gyerekeket jobban megismerjük, és ők is könnyebben bekapcsolódjanak a csoport közös tevékenységeibe. A gyerekek őszinte megnyilvánulásai, egymás iránti segítőkészsége, valamint a közösen átélt élmény jelentősen erősítette a csoportkohéziót.
A hála-gyöngysor készítése komplex módon járult hozzá a gyerekek fejlődéséhez: támogatta a matematikai gondolkodás és a nyelvi kifejezőkészség fejlődését, erősítette a beszédkedvet, miközben az érzelmi intelligencia és a társas kapcsolatok is mélyültek. A hála kifejezésének gyakorlása elősegítette az empátia, a pozitív érzelmek és a közösségi érzés erősödését, amely hosszú távon is fontos a harmonikus csoportlégkör kialakításában.
A foglalkozáson le kellett írniuk egy dolgot, amiért hálásak. A cetliket kiragasztottuk az osztályfalra.
A megküzdési stratégiákkal ismerkedve a gyerekek örömmel vettek részt a heti foglalkozásokon. Várták mi fog velük a játékok során történnni. Milyen feladatban kell közösen vagy egyedül segíteniük, problémát megoldaniuk, feladatban előre juttatniuk a csoportot, barátaikat. Vidám és mozgalms hét volt.
Apró örömök élvezete
Megpróbáltam vidám hangulatot teremteni, mivel igen hideg volt az idő reggelente. A mindennapos testnevelést relaxációs gyakorlatokat nagyon kedvelik a gyerekek. Lassan érkezik a tavasz, ennek ellenére játékosan örömet vittünk a mindennapokba. Rácsodálkoztunk a minden nap adta apró örömökre, kis sikereikre. Párban és csoportosan táncoltunk. Az ablakba kirakott és közösen gondozott jácintunk a meleg a víz és a napfény hatására kinyílott mindenki nagy örömére. Rózsaszín virágai szemet gyönyörködtetően szépek, az illata pedig belengte az egész csoportszobát. Örömmel mutatták a gyerekek egymásnak és a felnőtteknek. Megillatozta miden gyermek a nap folyamán. Bezzeg Andrea: Újra együtt! című mesét kíváncsian hallgatták meg a gyerekek. Góliát és Pirinkó barátságának története a mesés szemüveg felvétele. A mese bemutatja, hogyan találhatunk rá a mindennapokban az apró örömökre, melyek körbe veszik a gyermekek mindennapjait. Bemutattam Pillanatkapitányt, beszélgettünk a gyerekekkel az érzelmeink szabályozásáról, mit jelent ez a szó számukra. Bemutattam az érzelmi hőmérőt, zónák színeinek megfigyelése, mit is jelent. (nyugalom-zöld zóna, szomorúság-szürke zóna, harag-narancs zóna, düh-piros zóna). Szívmanó: Úgy érzem, megértenek.. a szomorúság feldolgozása. Beszélgetés, magyarázat, közös gondolkodás. A kinyíló jácint virág illatának megérzése, érzelmek hozzá kapcsolása. Tavaszra való ráhangolódás. Tengert ábrázoló terepasztal közös készítése a gyerekekkel, viharon való átkelés a hajtogatott papír hajókkal közösen. Boldogság világnapja március 20. Beszélgetés az érzelmek kezeléséről. Vízzel való kísérletezés, víz fontossága, halmazállapotai, ihatósága.
A fenntartható boldogság témakörben nagyon ügyesen fel tudtak sorolni számukra fontos örömforrásokat, melyek több esetben a társaikkal volt pozitív esemény, érzés. A halacskás tóban a halakat 6-os számkörben a gyerekek kiegészítették. Akinek szüksége volt segítségre, megerősítésre azoknak a felnőttek segítettek. A foglalkozási tevékenységek során nagyon szerették a csoportos játékokat. Örömmel vettek részt benne mindannyian. Az érzelmeiket egyre sikeresebben fogalmazzák és mutatják be. Lehetőségük van mindenkinek az egymástól való tanulásra. Boldogan zártuk ezt a nyár előtti hetet!
Testmozgás
A mozgás során a testmozgás mondókát elmondtuk, majd az énekes játékokat felelevenítettük és tanultunk egy számukra ismeretlen népi játékot, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. (Csicseri borsó, bab, lencse..) Beszélgetőkörben meséltek a gyerekek néhányan az élményeikről, megismerkedhettek a BIP havi témájával, mely során a testmozgásról és az egészséges táplálkozásról beszélgettünk gyerekszemmel. Nagyon ügyesen tudtak sorolni különböző sport fajtákat, meglepetésemre még olyanokat is amire én sem gondoltam, hogy ismerhetnek. Pl.: foci, kézilabda, bowling, golf, úszás, futás, gyaloglás, kerékpározás. Ezt kapcsoltam össze a szóvonat játékkal. Nagyon ügyesek voltak többen is. Mi is közösen roptunk egy mozgásos táncot Bagdi Bella dalára, melyet nagymozgással kísértünk, utánoztak, illetve volt, aki javasolt is mozgásformát. Majd a verssel köszöntöttem őket a Gyereknap alkalmából. Jót táncoltunk a Jól érzem magam.. BIP dalra, mellyel örömöt éreztünk és közösen táncoltunk. Részt vettünk a Kihívás napján az ovisainkkal a gumiudvarunkon.
A megbocsátás gyakorlása
A csoportszobába a kisasztalon húsvéti terítőt terítettem, melyre vázában barkát helyeztem el. Kis kosárba húsvéti felakasztható tojásokat és fa festhető hímestojást. A gyerekasztalokra plüss nyuszit, totyogó csibéket helyeztem, a bábtartó alatti kisszekrényre bari, nyuszi és kacsa bábot raktam. Sokat kérdeztek és beszélgettek a gyerekek egymással, többen már mondták, hogy a húsvét jön. A beszélgetőkörben a már meglévő ismereteikre építettem és bővítettem azt. Beszélgettünk a megbocsátás szó jelentéséről gyermekszemmel, kiemelten a bocsánat szóval, illetve a varázsszavakkal. Nagyon ügyesen képesek voltak megfogalmazni gondolataikat. Az ének felelgető dalocskák nagyon tetszettek nekik, vidáman énekelgettek. Majd a Napocskát mindenki átrajzolta, és a lap hátuljára is elkészítette, mely a bocsáss meg érzését tükrözi. Az öblítő üvegből készített nyuszi Gyuszival kukucskáltam be a gyerekekhez a mosdóba. Kisnyusziként csalogattam ki őket a zöld színű nagy szőnyegre. Elénekeltem Hol jártál báránykám… c dalt. A gyerekek válaszoltak. Majd elmondtam a Gyuszi nyuszi húsvétja c. verses mesét. A gyerekeknek felajánlott tojás kiegészítése nyuszi Gyuszinak nagyon tetszett. Többen is ezt választották. Ezek után a homokgyurmával kezdtek többen játszani, mely igen kedvelt szenzoros játék. Használták a napocska rajzot a héten a gyerekek, amikor úgy érezték valakit megbántottak.