Boldogságóra Alapprogram
A hónap dalának éneklésével, zenehallgatással kezdtük a foglalkozást. Megbeszéltük mi az optimizmus, mi a különbség a pesszimista és az optimista ember között, majd a „hajótörött” történetét példázva összehasonlító plakátot is készítettünk. A tanulók kiválasztották,majd kiszínezték a céljaikat tartalmazó képeket. Nagyon tetszett a gyerekeknek a foglalkozás, ami vidám hangulatban telt. A végén ismét meghallgattuk a dalt, táncoltunk, és énekeltünk.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Közösen elkészített boldogságvár.
Ebben a hónapban osztályfőnöki órán több alkalommal is beszélgettünk a 8.c-ben az optimista jövőképről, a pozitív gondolkodásról. Ebben nagy segítségünkre volt a munkafüzet és a segédkönyv, mert nagyon jó, praktikus ötletek voltak benne. Több idézetet is felolvastunk és megbeszéltünk közösen. Érdekes volt számomra, hogy egy-egy gondolat, idézet kapcsán mennyire sokféle, olykor ellentétes vélemény is született a kamaszok között. Az órák nemcsak az optimizmusukra voltak jó hatással, hanem a szóbeli kifejezőkészségüket is fejlesztették a beszélgetések.
Mellékelek néhány fogalmazást, melyeket a témával kapcsolatban írtak.
Szabó Emőke, osztályfőnök
Zelk Zoltán Általános Iskola, Érmihályfalva, Románia
Ebben a hónapban is törtük a fejünket, hogy miként tudnánk legjobban megvalósítani az optimizmusra való nevelés tevékenységeit a 4-5 éves korosztállyal. Az ajánlott mese bemutatása, valamint a gyermekekkel való beszélgetések után kollégáimmal úgy éreztük, hogy első lépésként fontos tudatosítani gyermekeinkben azt, hogy ők miben „jók”,miben érzik, hogy ügyesek. Erősségeik, melyeket maguk fogalmaztak meg, felkerültek a levelekre. Úgy gondolom, gyermekeink helyes „énkép”-ének kialakulása , valamint saját, illetve társaik erősségeinek ismerete nagy segítséget nyújt az optimista gondolkodásra nevelésünk folyamatában.
Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
A Boldogító erősségek kártyacsomag került elő az előző boldogságórán. A kártyalapokat hat csoportba osztottam szét, s a gyerekek is hat csoportot alkottak. Forgószínpad szerűen ismerkedtek meg a kártyalapra írt megerősítő tulajdonságokkal. Csoportonként ki kellett választaniuk egy tulajdonságot, amely szerintük leginkább magukra illik, illetve a csapattagok is választottak egyet társaikra vonatkozóan. Csoportonként írták a boldogságfüzetbe a választott és kapott tulajdonságokat. Óra végén aki szerette felolvasta, s meg is indokolta a saját választását. S szinte minden esetben megerősítést nyert a csapaton kívüli társaitól is. Nagyon tartalmas óra volt. Köszönjük a kártyacsomagot.