Boldogságóra Alapprogram
Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A gyerekek imádják az állatokat, ezért nagy kedvvel álltak neki az előttük álló feladatnak. A beszélgetés során fontos dolgokat fogalmaztak meg a társas kapcsolatokról. A leporellónk bemutatja, hogy az állatokat milyen tulajdonságokkal ruházták fel a gyetekek. 🙂
Markazi Várvölgye Általános Iskola
Harmadikosaim nagyon szeretik és várják a hétkezdő boldogságórákat. Igyekeztünk 15 fontos tulajdonságot összegyűjteni. Így mindenki a számára legfontosabbat rajzolta le, majd közösen megalkottuk a tablót.
Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
A mindennapokban inkább több pesszimista megnyilvánulással találkozhatunk, mint elégedettséggel, boldogságtól sugárzó arccal. Hiányzik a kitartás, kevés az önbizalom, márpedig a sikerhez szükség van ezekre. Ha kudarc éri a gyerekeket, legtöbbjük kedvetlen, nem próbálkozik újra, kifogásokat keres, mást okol és hibáztat, éppen ezért nagy szükségét látom az optimizmus gyakorlásának. A sok bátorítás, dicséret mellett a pozitív megerősítéseket gyakoroltuk. Erősségeink, jó tulajdonságaink felsorolása néhány eddig ismert, használt kifejezéssel ki is merült, ezért a megerősítő kártyákkal próbáltuk szélesíteni a palettát. Kedvükre válogathattak a gyerekek, a nekik legtetszőbb, legjellemzőbb lapokat gyűjtötték össze, beírták a szövegbuborékokba. Megbeszéltük, hogyha ezeket használják is, akkor sok jó dolog fog történni velük. Jó volt látni az izgatott, vidám arcokat. Ezután kellett egy nagyon boldog, elégedett, erőtől sugárzó tükörképet rajzolniuk.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A téma közel állt a gyerekekhez. Nagyon bölcs dolgokat említettek, s pontosan megfogalmazták, hogy mi kell ahhoz, hogy egy barátság működőképes legyen. A belső tulajdonságokhoz állatokat rendeltünk, melyekből néhányat állatsablon segítségével lerajzoltak a gyerekek.
Mi az oktatási segédanyagban levő gyakorlatokat igyekeztünk elvégezni és mivel a társas kapcsolatok volt a havi tematika, ezért a barátságról beszéltünk.
Mindenki külön beszélt a számára fontos emberről, barátról, mindehhez pedig pozitív érzelmeket próbáltunk fűzni : pl. szeretet, bizalom, őszinteség stb.
Zárógyakorlatként elvégeztük a pókháló gyakorlatot, ami egyfajta szociometriai tényezőként is értelmezhető volt számunkra, ugyanis a csoporton belüli társas kapcsolatokra is fényt derített, azonban mégiscsak együtt voltunk.
A mi csoportunk is volt Bella koncertjén, ami egy igazi meglepetés és élmény volt, azóta is egyre többet hallgatjuk a „Pozitív gyerek vagyok” című dalt, néha magunkban is dúdolva pl. szüneten.
Köszönjük Bella !