Boldogságóra Alapprogram
Mindenki saját kezét körberajzolta, majd kivágta azt. Körben összeragasztottuk, ezzel jelképezve összetartozásunkat. Majd egymás kezét fogva körbeültek, ezzel érzékeltetve a szoros kapcsolatot, amely az osztály tagjait összefűzi.
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekek szerettek volna ebben a hónapban egy új feladattípust kipróbálni, így esett a választásuk a barátkereső apróhirdetések írására. Mindenkinek volt javaslata, hogy milyen rajzfilm, illetve mesehősöket válasszanak. Beszélgetések, rajzos feladatok után szavazással döntötték el, ki legyen az öt páros. A havi témakör feldolgozása sok boldog pillanatot szerzett mindannyiunknak. A sikeres pályázat után kapott ajándékok segítik a munkánkat. A hónap dalát már az elmúlt tanévből ismerik a gyerekek, így azon túl Bella ajándék CD-jéről is mindig szívesen tanulnak új dalokat. 🙂
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye
Ezzel a témával két órán foglalkoztunk. Először a mesét dolgoztuk fel, megbeszéltük mit jelent a barátság, és milyen egy jó barát. Majd csoportokban „barátságfát” rajzoltak a diákok. A következő órán készítették el az állati erősségeket megmutató plakátot. Mindkét óra nagyon tetszett nekik, én pedig boldog voltam, mert láttam milyen ügyesen, egymásra odafigyelve, együttműködve oldották meg a feladatokat.
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
November hónap témája, a társas kapcsolatok ápolása minden életkorban aktuális téma, de különösen így kamaszkor tájékán, 7. évfolyamon nap, mint nap szóba kerül, s kell is, hogy mindig figyelmet szenteljünk rá. A korábbi években is voltak és a mai napig is adódnak olyan konfliktushelyzetek, melyek megfelelő feloldása, megoldása meghatározó jelentőségű az osztályközösség és a gyerekek egymás közötti kapcsolatainak alakulása szempontjából. A gyerekek és én is fontosnak tarjuk ezek megbeszélését az osztályban.
A téma földolgozásával két órán is foglalkoztunk. Az elsőn egy Bagdy Emőke ajánlotta „villámlazítás”, és a hónap dalának közös éneklése után hosszasan beszélgettünk az emberi kapcsolatok fontosságáról, a tanulók saját tapasztalatainak, élményeinek, emlékeinek felidézésével alátámasztva.
Egy lényeges következtetés levonása után –miszerint „az emberi kapcsolataink akkor működnek jól, ha azokat a másik féllel kölcsönösen ápoljuk”, – pozitív emberi tulajdonságokat gyűjtöttünk a témához kapcsolódóan. A gyűjtött erényeket egy kedves, humoros „Állati erősségek” tabló készítésével összegeztük.
Az óra után a gyerekek a barátság, „állati jó” tulajdonságok gondolatmenet folytatásaként apróhirdetéseket írtak mesebeli, filmbeli hősök nevében.
A következő órán kisfilmet készítettünk, melynek címe: „Barátkozz!”, és egy új diák osztályba érkezését, és beilleszkedésének igen nehéz folyamatát mutatja be.
Jó volt látni, hogy milyen jól tudtak azonosulni a gyerekek az általuk választott szerepekkel, és mennyi pozitív, spontán előhívható sémával, mintával rendelkeznek a kapcsolatteremtés, kapcsolatok ápolása, együttérzés terén az adott szerepben.
A film két változatban is feltöltésre került. Az egyik változat az osztályunk egyik ügyes diákjának, Balázs Szabolcsnak az önálló munkája.
A videók linkjei:
Memóriakártyákat készítettünk. Egyiken egy tulajdonság szerepelt, a párja pedig egy állatot ábrázolt. Így kell őket párosítani.
Iskolaelőkészítő osztályként fontos a gyermekek közti új kapcsolatok kötötése, egymással való ismerkedés, odafigyelés, de a régi barátságok ápolása is. Arra a következtetésre jutottunk a gyermekekkel, hogy a társas kapcsolatok nagyon fontosak, egy igazi barát olyan, mint egy szerencsét hordozó négylevelű lóhere.
Ezzel a gondolattal indítottam a beszélgetst: ” Egy barát mindíg vidáman veled énekel, amikor a hegy csúcsán vagy, a völgyekben pedig csendben megy melletted.”
1. Piroska és a farkas
Nagymama:
– Keresem azt a piros ruhás, piros cipős, piros szalagos kedves kislányt, akit nagyon vártam ma, de sajnos nem érkezett meg. Kérlek, hozz magaddal egy kis kalácsot és gyümölcsöt a kis kosaradba, olyan gyengének érzem ma magam!
Válasz: Piroska:
– Biztos rám gondoltál nagymama, hiszen már napok óta meg akartalak látogatni. Ne aggódj, nemsokára indulok hozzád!
2. A kiskakas gyémánt félkrajcárja
Kiskakas:
– Szeretném megtalálni a gazdasszonyomat! Olyan jó lenne, ha hazajönne, mert most már gazdagok vagyunk! Egy egész kincsesláda pénzt hoztam neki!
Válasz: Gazdasszony:
– Vége a szegénységünknek! Drága kiskakasom! Én vagyok a legboldogabb gazdasszony az egész világon!
3. A három pillangó
– Keressük testvérkénket, akit sajnos a szakadó esőben elveszítettünk. Megtaláltuk kis házunk kulcsát, gyere haza, nagyon várunk!
Válasz:
– Testvérkéim! Nagyon hiányoztok nekem! Ígérem, amint a nap újra kisüt, örömmel repülök haza hozzátok!
4. Didergő király
Király:
– Keresem azt a kislányt, aki nem rég járt a palotámban. Szeretném, ha újra eljönne hozzám, mert olyan jó meleget árasztott kicsi szívével!
Válasz: Kislány:
– Sietek, ahogy tudok és viszek újra melegséget az otthonodba!
5. Mese a falánk tyúkocskáról
Tyúkanyó:
– Olyan finom cukros kalácsot sütöttem a kérésedre! Olyan jó lenne, ha itt lennél és együtt ehetnénk meg. Siess, nehogy jöjjön a kandúr macska!
Válasz: Tyúkocska:
– Köszönöm, hogy megsütötted nekem anya! Alig várom, hogy ehessek belőle!
SZTEKI Weöres Sándor Általános Iskola
Mi hetente egy órát szántunk a téma feldolgozására.
A rejtvény megfejtése-„szeretlek”- a kulcsszó a társas kapcsolatokban.
Összegyűjtöttük milyen tulajdonságai vannak egy jó barátnak. A mese elolvasása után összehasonlítottuk, vajon igaz barát módjára cselekedtek-e az állat szereplők.
Nagyon tetszett a nyelvtörő a gyerekeknek. A távíró oszlop is nagy sikert aratott.
Szituációban eljátszottuk a Viszonozd a figyelmességet!
Megelevenítettük a szoborparkot. Páros feladatként osztották meg velünk .
A mese feldolgozása után megbeszéltük azt is, hogy ki melyik állat bőrébe bújna szívesen. Összegyűjtöttük azokat a fontos dolgokat, ami szerintük a társas kapcsolatok „legfontosabbja.” Ezek: a szeretet, társas lét és az egymás segítése.
A gyerekkártyákon szereplő társas helyzetekből a legtöbben a családot választották, mert ott szeretetben, biztonságban érzik magukat.
Egyre jobban belejövünk az óra eleji relaxációba és az óra végi meditációba.
Rajzainkban ábrázoltuk a társas kapcsolatainkban legfontosabb tulajdonságokat jelképező állatokat. Pl: Kutya-hűséges, barátságos stb.