Megküzdési stratégiák megbeszélése az 1. osztályban
A foglalkozást a következő kérdéssel kezdtem: „Voltál-e már kétségbeesve?” Az elsősök a következő válaszokat adták:
• Amikor mentünk vérvételre. (Ezt többen mondták).
• Amikor biciklizéskor a bokorba estem. Nem is akkor, amikor elestem, hanem akkor mikor még fenn voltam a biciklin, de tudtam, hogy el fogok esni vele. Arra gondoltam, hogy fájni fog, meg arra, hogy senkitől sem tudok ott segítséget kérni.
• Amikor odakapta a bicikliküllő a lábamat. Elmentünk megröntgenezni, hogy kiderüljön, eltört-e vagy nem. Ekkor voltam legjobban kétségbeesve.
• Amikor meghallottam a hírt, hogy apukám meghalt. Nem volt semmi ötletem, hogy hogyan mentsem meg. Olyankor a szívem fájt. Kérdésemre, hogy ebben a nagy bajban, volt-e valami, vagy valaki, aki tudott neki segíteni, a következőt felelte a kislány: „Jó volt, hogy ott volt körülöttem anya, Zsuzsi, Ági, meg a férje. Sokan voltak körülöttem. Megöleltek.” (A közvetlen családtagokat sorolta fel.)Az osztályhoz fordulva megkérdeztem, hogy „Ti miben tudtok segíteni Krisztikének?” Ilyen válaszok születtek:
o Ha sír, megvígasztalom.
o Odamegyünk, megöleljük.
o Ha szeretjük.
o Ha játszunk vele, mert akkor barátok leszünk.
o Leila azt mondta: „Amikor az édesmamám meghalt, rossz érzés volt a szívemben. Apa és anya segített. Ha meghalunk, felmegyünk a mennybe és találkozunk majd édesmamával.
o Amikor meghalt a mamám, rosszat álmodtam róla… és többé nem jön vissza. Majd a mennyben én is találkozom vele.
o Regina azt mondta: „Én soha nem láttam apának az anyukáját és az apukáját, mert meghaltak. Szerettem volna ismerni őket.”
Hagytam, hadd beszéljenek a kicsi elsőseim, majd új feladat következett. Minden gyereknek adtam egy rajzot egy gyerekről. Kértem, hogy színezzék ki azt a testrészt, amiben valamit éreznek, mikor szoronganak, idegesek, feszültek. Nagyon ügyesen megfogalmazták, hogy sírni kezdenek, kiszárad a szájuk, fáj a gyomruk, remeg a lábuk, a szívük fáj, szorít, piros lesz az arcuk…
Pihenésképpen elolvastam „A bugyelláris, a pipa meg a süveg” c. népmesét, közben a gyerekek kézműveskedtek. Megbeszéltük, hogy hányszor került a főszereplő hullámvölgybe és mindig túl jutott rajta. Kérdeztem, hogy ha ők kétségbe vannak esve, bajban vannak, milyen megoldások jutnak az eszükbe?
• Segítséget kérek anyáéktól, vagy itt az iskolában a tanár néniktől.
• Jól kisírom magamat.
• Beszélgetek a barátaimmal.
• Zenét hallgatok.
• Próbálom megnyugtatni magam, úgy, hogy jó nagy levegőket veszek.
Ezek után adtam egy hőmérő rajzát minden gyermeknek. Feladatuk az volt, hogy az általam mondott dolgokat jelöljék a hőmérőn aszerint, hogy milyen érzést, örömet, vagy feszültséget vált-e ki belőlük. Ilyen dolgokról kellett dönteniük: „ Rád kiabálnak. Süt a nap. Összevesztél valakivel. …Végezetül két labiritus játék megoldása volt az elsősök feladata. Az egyik nagyon egyszerű volt. Megbeszéltük, hogy vannak ilyen esetek is, amelyeknek könnyen megtaláljuk a megoldását és megnyugszunk. A második labirintusból jó nehéz volt kijutni, bizony, többször újra kellett kezdeni, hogy végre sikerüljön. Többen segítséget kértek társaiktól. Ebből is tanultunk valamit, hogy soha ne adjuk fel a próbálkozást, ha valami nem sikerül. Ha pedig egyedül nem boldogulunk, akkor érdemes segítséget kérni.