Április hónapban három alkalmommal volt lehetőségünk, hogy a megbocsátásról beszélgessünk. Az első alkalmommal azokat az eseteket, érzelmeket idéztük fel, amikor mi tettünk valami rosszat és nekünk bocsátottak meg. Az érzéseikről, a rossz lelkiismeretről is meséltek a gyerekek. A beszélgetés alatt előjöttek a hívó szavak: „Bocsáss meg! Ne haragudj! Anya nem teszek ilyet többé!”
A második beszélgetésünkkor az „ellenünk elkövetett” tettek, bűnök kerültek terítékre. Milyen nehéz volt megbocsátani, túl tenni magunkat rajta!? Sokaknak nem is sikerült a mai napig sem. Bizony 2. osztályban okozott sérelmek is felbukkantak még most is. Próbáltuk rábeszélni az kisgyereket, hogy meg kellene már bocsátani, és nem cipelni ennek sérelmét, érzelmi terhét. A beszélgetés végén többen is kezet nyújtottak egymásnak, a kibeszélt, megbeszélt esetek után.
Mind a két alkalommal mikozben meséltek, emlékeztek a tanítványaim kis kezeikkel gesztikuláltak – fejükhöz kaptak, felsegítették egymást, kezet nyújtottak – a történet elmesélésekor.
Így jött az ötlet, hogy a plakátunkon szerepelhetnének a kezeik, amint elmesélik a megbocsájtás lépéseit. És elkészültek a kezek! Ezután ők mutatták a megfelelő pózt, segítettek igazgatni az ujjacskákat, majd felragasztani a lapokra és a plakátra.
Remélem a kezek után a kis szívükbe is béke, megnyugvás, szeretet költözött!