Egyik legkedvesebb témánk a varázsszavak használata. Tudatosabban figyelnek erre a gyerekek, mióta megbeszéltük ennek varázsát. Készítettek egymásnak és szüleiknek is szeretet és köszönöm kártyákat.

Mária Popovics
április 17.
Boldogságóra az 1. osztályban a megbocsátásról

A májusi boldogságóránk témája: a megbocsátás. A foglalkozás azzal kezdődött, hogy megkérdeztem a gyerekeket, volt-e már olyan eset, hogy ők valakire megharagudtak. Számos konkrét példát mondtak az életükből. Az egyiket idézem is: „ Megharagudtam a testvéremre, mert mindig kötekedik velem és karmol. Rossz érzés a harag. Én meg akartam vele beszélni! Azt mondtam volna neki, hogy ne kötekedjen, mert visszaadhatnám! Én szeretnék szeretetben élni.!” Az esetek elbeszélése után mindenkitől megkérdeztem, hogy milyen érzés a harag. Az egyik kislány ezt mondta: „Nem jó érezni, mikor haragszom. Belül rosszat érzek.” Kérdésemre: hogyan lehet egy haragos helyzetet megoldani, nagyon aranyos helyzet alakult ki. Szinte spontán módon néhány gyerek elkezdte, majd kórusban az egész osztály folytatta az óvodás mondókát: „Béke, béke, büdös béke, béküljünk ki egy kettőre!” Természetesen, közben – ahogy kell, a kisujjukat összekulcsolva lóbálták. Mikor más megoldás után is érdeklődtem, elmondták, hogy: „Kibékülünk. Megbeszéljük a dolgokat. Megbocsátunk a másiknak.„ Összevetettük, hogy milyen érzés van bennünk a megbocsátáskor. Ilyeneket mondtak az elsősök: „Jó érzés van a szívünkben! Örömöt érzünk. Megöleljük egymást. Kedvesség és szeretet van. A megbocsátás után megint barátok leszünk…” Elmondtam a kicsiknek, hogy tényleg sokszor nagyon nehéz elviselnünk a minket ért bántást és fájdalmat, de ha haragunkat sokáig, akár hónapokig őrizgetjük, azért mi magunk vagyunk a felelősek, magunkat okolhatjuk a rossz lelkiállapotunkért. Arról is beszélgettünk, hogy a megbocsátás sokszor nem jön azonnal, el kell telnie egy kis időnek, hogy megbékéljek a lelkem mélyén azzal, aki bántott engem.
Kitaláltam, hogy – témánkhoz kapcsolódóan – rajzoljunk egy dühös gyereket. Megbeszéltük, hogy csak hideg színekkel (zöld, kék, lila, fekete) dolgozunk. Mindenki – kivétel nélkül – ügyesen dolgozott. A megmaradt időben pedig „bocsánatkérő kártyákat” terveztünk. Kérdésemre, hogy mi illene egy ilyen bocsánatkérő kártyára, amelyet olyan társunknak adunk át, akit mi bántottuk meg, nagyon jó válaszok születtek: „ Szív. Virág. Napocska. Ráírni, hogy : bocsánat. Szeretettel Noéminek. Újra barátok lehetnénk?? Én örökké a barátod szeretnék lenni! Szeretlek! Ne haragudj rám, kérlek!”
A végén még arra is maradt kicsi időnk, hogy eljátsszuk a kártya átadását. Néhány gyerek vállalta, hogy kihozza és átadja nekem a kártyát, mintha engem bántottak volna meg korábban (Persze nem igaziból, csak „játszásiból”). Nem elégedtem meg azzal, hogy csak átadják, hanem valamilyen odaillő szöveget is elvártam tőlük. Ügyesen teljesítették ezt a feladatot is a kis elsőseim!!!