Boldogságóra Alapprogram
Pusztaszabolcsi Városi Óvoda és Bölcsőde Manóvár Óvoda telephely
A gyerekekkel többek közt arról is beszélgettünk, miért lehetünk hálásak ősszel. Készítettünk egy hálafát, ami körül őszi gyümölcsök, termések vannak. Színes falevelek díszítik, és többfelől őszi napfény sugárzik rá. Egy kis mókus lakik rajta. Közösen kitaláltunk egy mesét erről a mókusról, és megbeszéltük, ő miért lehet hálás.
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Új ötödikes osztályommal örömmel kezdtünk bele a programba. Nagyon sok megszívlelendő dolgot tudtak megfogalmazni: a családi szeretetről, majd az osztályukról, alsós tanító nénijükről, a Földről, az állatokról is. Gondolataikat rajzon jelenítették meg. Ez nehezebbnek bizonyult, mint a szóban való megfogalmazás, de közös erővel sikerült.
Hála kövek festése a katica csoporttal, és a hála tábla saját jelükkel rajzolása.
Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
A 4.a osztály folytatja az előző tanévben elkezdett programot, ami a Boldog Iskola pályázathoz kapcsolódik.
Szeptemberi téma a „hála” volt. A téma bevezetése után kézműveskedtek: papír falevélre ráírták, hogy miért és kinek hálásak. Megható alkotások készültek.
Arra törekszünk, hogy a mindennapok részévé váljon az, hogy figyeljenek egymásra, másokra is gondoljanak.
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Izgatottan vártuk az első Boldogság óránkat, hiszen előzetes tapasztalataink nem voltak. Az óránk motivációjaként megnéztünk egy videó filmet egy Csernobilból megmenekült nőről,aki ebben a tragédiában gyerekként elveszítette az egész családját és hosszas szenvedés után mégis jóra fordult az élete. A filmben megfogalmazta a hálát, amit a viszontagságok ellenére is érzett. A gyerekekkel megbeszéltük a film üzenetét és azt, hogy mit jelent a hála az ő életükben. Lerajzolták és leírták, hogy ők miért hálásak. Végezetül egy történetet olvastuk fel, amelynek a tanulsága, hogy minden rosszban észre kell vegyük a jót is. Az óra kellemes hangulatban telt, és megmutatta számunkra, hogy érdemes folytatnunk a Boldogság órákat, mert a gyerekek szívesen és aktívan kapcsolódtak be a beszélgetésbe.
Első boldogságórán hálafát készítettünk a 6.-7.-8. évfolyamos értelmileg akadályozott tanulók osztályában. A műszaki kartonra a fát felnőtt segítséggel rajzolták a gyerekek, majd a levelek tenyérlenyomattal készültek. Ezután a gyerekek megfogalmazták, hogy miért is hálásak. Ezeket a gondolatokat volt, aki önállóan, a többiek pedig felnőtt segítségével írták bele tenyérlenyomatukba, mivel önálló írásra csak pár tanuló képes. A munka közben Bagdi Bella dalait hallgattuk, a gyerekek nagyon jól érezték magukat az órán.
A boldogságóra hatására az életvitel és gyakorlati ismeretek órán gyümölcssalátát készítettünk, amit a gyerekek „hálasalátának” neveztek el, mivel hálásak lehetünk a természetnek, hogy megajándékoz bennünket gyümölcsökkel.