Az óvoda legkisebbjeinek (mini csoport) ismerkedése a hála, szeretet érzésével.
Vaskút-Bátmonostor Német Nemzetiségi Óvoda
Az óvoda legkisebbjeinek (mini csoport) ismerkedése a hála, szeretet érzésével.
Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézmény
A Napraforgó csoportban jelenleg hat tanuló van, mindegyikük súlyosan-halmozottan sérült. A csoportban három beszélő tanuló van, a többiek sajátos spontán kialakult gesztus nyelvet használnak, illetve egy tanulóm sajátos szavakat használ gesztusokkal vegyítve. A hónap boldogságórájának témája a hála. A gyerekekkel saját életemből hozott példákon keresztül igyekeztem megértetni, hogy mit jelent a hála, én miért lehetek hálás, kinek lehetek ezekért hálás. A tanulókkal kötetlen beszélgetés formájában gyűjtöttük össze, hogy ők miért hálásak és kinek. Mi plakátot készítettünk, hogy miért lehetünk hálásak reggel, délben este, a plakátot függőlegesen három színre osztva készítettük, ezek jelképezik a három napszakot. Egyszerű formában ábrázoltunk, a tanulók választották ki, hogy melyik napszakhoz mit rajzolnak. A rajzolásban, színezésben a jelenlévő tanulók mind segítséget igényeltek. A foglalkozás jó hangulatban, családias légkörben telt.
Pestszentlőrinci Kerekerdő Óvoda
A héten a háláról és annak megéléséről, és a mindennapokban való miben létéről beszélgettünk. A mindennapi tevékenységeinket folyamatosan igyekeztünk megtölteni a hála érzésével, kifejezésével. A csatolt fotókon a csoportunk hálatábláját láthatjátok és pillanatokat arról, amikor elmondták a gyermekek egymásnak azt, hogy ki mivel okozott számukra örömöt. Szeretetkört alkottunk, ahol egymást ölelték és simogatták a gyermekek.
Egy két gondolat a gyerekektől:
„Hálás vagyok azért, hogy anyu reggel kakaót csinált nekem.”
„Boldog voltam, mert reggel egy szuper autót láthattam.”
„Én azért vagyok hálás, mert anya és apa megölelnek”
„Hálás vagyok, hogy anyu és apu szeret.”
„Én annyira hálás vagyok Andi néni nektek, mert ebédet hoztok nekünk.”
Kolozsvár Utcai Általános Iskola
Hogyan hálás a pálcikaember? – kérdeztem nyolcadikosaimtól.
„Hurrá, itt a meleg kakaó!” – kiáltott fel az egyik fiú.
Encsi CsodaVár Óvoda és Bölcsőde 2 . számú Tagóvodaája
Hálásak lehetünk azért, hogy van édesanyánk. A gyerekek egy szívet színeztek ki zsírkrétával pirosra. Ezt a szívet ajándékozzák majd az édesanyjuknak a szerető gondoskodásukért cserébe.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Hálasüteményt készítettünk közösen, amelyből a saját készítésűt átadhatta annak a pajtásának, akinek valamiért hálás. Aki szeretett volna a családnak is vihetett haza belőle.
Saját jelével ellátott hálalevelet rakhatott annak a társának a jele alá, akinek szeretett volna.
Nagy szeretettel adták egymásnak és kapták a másiktól.
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
Az első boldogságórán hálafát készített a 3. osztály. Második alkalommal szeretetkuponokat készítettek szüleiknek, barátaiknak vagy az osztályfőnöknek, melyeket át is adtak az óra végén.
Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
Szép nap… mi egymást is mindig megöleljük, ha énekeljük:) Az egyik legkedvesebb, s a szülők számára is legmeghatóbb témánk a HÁLA. Elmondtuk régebbi Háladalunkat, mely mindig is érvényes számunkra. Beszélgettünk, szituációs játékokat játszottunk: miért vagyunk hálásak pl. reggeli felkeléskor, napközben, és este a családban. Egymás szemébe mondtunk személyes hálaüzeneteket. A Hálakuponok készítése, és átadása… hát az a csúcs! Adni, is kapni is csodálatos!