Maci csoport ( nagycsoport) Baracs
A gyerekekkel ebben a hónapban a “hála” témakörében tevékenykedtünk!
Először kapcsolatteremtő játékokat játszottunk, ezen keresztül teremtettünk meg a megfelelő hangulatot.
A hónap zenéje nagyon tetszett mindenkinek, segített ezt a nehéz fogalmat érthetőbbé varázsolni számukra. Beszélgetőkörök keretén belül elmondhatták érzéseiket, amit utána le is rajzolhattak. Ezekből a rajzokból, közösen készítettük ezt a montázsát: “Reggel, délben, este”.
Boldogságóra Alapprogram
Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola
Hálásak vagyunk!
Hozzánk is beköszöntött idén a BOLDOGSÁG/óra/.Év elejétől bővítjük,gazdagítjuk „Jobb veled a világ!”-falunkat .Az első naptól Bagdi Bella:Szép nap dalával kezdődnek a reggeli készülődések,a ráhangolódás a tanórai munkára. A hónap boldogságfokozó hála témája szerencsére többször a tananyagunkba is beépülhetett az olvasmányok feldolgozása kapcsán. Részletesebb körüljárásában segítségül hívtuk a kortárs írók,költők verseit,idézeteit is. Azóta jobban figyelünk egymásra ,többet beszélgetünk, többször készítettünk egymásnak hála-rajzokat,könyvjelzőket,s elmondhattuk miért vagyunk hálásak,miért olyan fontos ez számunkra. Szívesebben töltjük egymással az időt:a gyerekek- /Boldog Manók 2.A/ ötlete alapján született meg SZÍV formában a REGGEL,DÉLBEN,ESTE hála-plakátja. A pályamű elkészülte után szív-alakú hála-sütik majszolásával zártuk a szeptemberi Boldogságórát.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája, Ifjúság utcai telephely
A Mackó csoport tagjai kis- és középsős korú gyermekek. A hála kifejezést többen még nem ismerték, ezért először a fogalom magyarázatával kezdtük a beszélgetést. Ezután az idősebbek már meg tudták fogalmazni, hogy miért is lehetünk hálásak. A beszélgetést követően elkészítettük a csoport hálafáját, melyre a gyerekek egy-egy fogalom elmondása után, tenyérlenyomattal őszi leveleket helyeztek el. A kép elkészülte után megbeszéltük, mennyi mindenért lehetünk hálásak, és mennyi apró dolog tudja szebbé és boldogabbá tenni az életünket.
Vaskút-Bátmonostor Német Nemzetiségi Óvoda
Így érezték magukat a Mazsola csoportos gyerekek a boldogságóra után.
Reggel-délben-este
A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány nagycsoportjával az idei tanévben csatlakoztunk a Boldog Óvodák csapatához. Többször is kezdeményeztük a boldogságórákat, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen megismerkedni azok rendszerével, módszereivel, az adott témával, dalanyagával.
Napi hangulatuk jelzésére színes „smile-kat” készítettünk, melyek elhelyezését jellel ellátott „kincsgyűjtő” dobozaikon helyezhetik el reggelente.
A hála témájának feldolgozása, a versenyfeladat elkészítése során a gyerekek ötleteiből kiindulva készítettük el plakátunkat. Ötletbörzét tartottunk. „Kinek mit jelent a hála napi tevékenységei, élményei alapján?” Az élményanyaghoz kapcsolódva kis hívóképeket, jelképkártyákat készítettünk, amit a gyerekek kiszíneztek. Ezután /mivel a csoportban gyakran alkalmazzuk a drámapedagógia módszereit/ párokban meg is jelenítettük az egyes elemeket a választott kártyák alapján mímes játékkal, amit a társaknak kellett felismerni. A sikeres megoldások kártyáit a három napszakot jelölő emblémával ellátott kartonlapon csoportosítottuk, amit végül egymáshoz illesztve készült el a plakátunk, melyet a szülőknek és az intézmény többi csoportjának is megmutatunk közös helyiségünkbe kihelyezve.
Sokat segített a munkafüzetből vett színező előzetes elkészítése, a gyermekek fogalomtárának bővítésében, önkifejezésük gyakorlásában, ötletelésének irányításában.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
A Boldogságóra szeptemberre vonatkozó témaköre a hála gyakorlása. Nyitnikék Tagóvoda Méhecske csoportja hála faleveleket készített a csoport hálafájára,de előtte körbe ültünk a szőnyegen és beszélgettünk a háláról , hogy ők kinek , miért hálásak. Egy bábot választottak a pillanatnyi hálaérzésüknek megfelelően. Aztán színes levélformákra tenyérlenyomatot készítettünk, és a kezek végére azokat a szimbólumokat ragasztották fel , amiért ők hálásak és ezeket elhelyezték a hálafára.
Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
A Micimackó csoport ” Hála-kapcsos könyvben” gyűjtötte össze azokat a gondolatokat, melyet a háláról osztottak meg velünk a szülők és a gyerekek.
A Lepke csoportosokkal a héten a Hála témakörrel foglalkoztunk. Először megbeszéltük, hogy mit is jelent a Hála szó számukra. Majd kifejezhették szóban is társaiknak, hogy miért hálásak nekik: ,, Hálás vagyok, mert odaadtad a játékodat, mert játszottál velem, mert segítettél elpakolni! ” A hét zárásként készítettünk egy plakátot, ahol napszakokra bontva rajzolhatták le a gyermekek, hogy szüleiknek, pajtásaiknak miért hálásak. Ezeket a rajzokat aztán csoportosan is megtekintettük, megbeszéltük és közösen felragasztottuk a plakátra. Javasoltam nekik, hogy hálájukat akár egy kedves kis rajzzal, ajándékkal is kifejezhetik szüleik, pajtásaik felé.