A Világ Gyalogló Nap alkalmából megtartott boldogságórán az optimizmus gyakorlására fókuszáltunk a 2.a. osztály tanulóival. A mozgás öröméről sokat beszélgettünk, és az iskola előtt már nagyon vártuk az indulás pillanatát! Optimistán, jó hangulatban vágtunk neki az októberi erdei gyalogtúrának a település melletti Ricsika erdőben.
Boldogságóra Alapprogram
A boldogság, öröm meghatározza a gyerekek mindennapjait. Ez a mozgatórugója életüknek. Rádöbbenni, hogy mi mindenben látják meg az örömet, boldogságot, igazán érdekes látvány volt. E témában rengeteg észrevételük van, beszélgetéseink, játékaink során döbbennek rá azokra az apró örömökre, amelyek eddig is körülvették őket, de nem tulajdonítottak jelentőséget neki.
Októberben az optimizmus lebegett az osztályunk felett. Meghallgatták az Úgysemmegy és Debizony meséjét. Mindenki választott magának manó nevet. Körberajzolták a kezüket és mindenki írt pozitív üzeneteket az ujjak helyére.
A problémákkal, kudarcokkal, kihívásokkal való szembenézés nem könnyű feladat ilyen kicsi gyereknek sem. Folyamatosan napirenden van e téma osztályunkban. Nem könnyű kezelni, de birkóznak vele és elmondásuk szerint saját és mások hibáiból tanulva újra és újra tanulnak és erősödnek. Gyönyörűen megfogalmazzák, milyen akadályok kerülnek útjukba a mindennapokban és hogyan küzdenek meg ezekkel.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Október a gyaloglás hónapja volt. A célunk az volt, hogy legalább 4 km-t gyalogoljuk, és közben beszélgessünk, közelebb kerüljenek egymáshoz a gyerekek az optimizmus jegyében. Két túrán is részt vettünk. Az első túránk az őszi kirándulás alkalmával valósult meg. Ekkor a Bükkösdi Ökoparkba kirándultunk. Oda felé lovaskocsival sikerült mennünk az állomásról. Viszont a park területét bejártuk, és vissza felé az állomásra is gyalogoltunk. Már itt megvalósítottuk a kívánt távolságot. Azonban ahogy teletek-múltak a napok nekünk újra mehetnékünk lett. Ekkor a városban sétáltunk a kellemeset a hasznossal összekötve. Visszaváltottuk a Reponton a műanyag üvegeket, majd ezen az összegen vásároltunk a halloweeni partira egy kis nasit az osztálynak. Mindezt nagy összhangban és jókedvvel tettük.
Osztályomban már rengeteget beszélgettünk arról, kinek milyen céljai vannak. Bátran megfogalmazzák, ki mi szeretne lenni, hogyan képzeli el a jövőt és abban magát. A célhoz vezető utat még bizonytalannak érzik, de ügyesen leírták és lerajzolták a céljaikat.
A hónap elején bekapcsolódtunk a csoporttal a Népi játék napjához. A táncokon kívül megtanultak a gyerekek egy ölelkezős mondókát is. Az ölelés kapcsán elkészítették az ölelős üdvözlőket. Minden reggel pozitív gondolatokkal üdvözöljük egymást. A mindennapos testnevelés során légzőgyakorlatokat is végzünk, ami a gyerekeket lenyugtatja. Az „Úgysemegy manó” című mese nagyon tetszett a gyerekeknek. Van egy nagycsoportos kisfiú, aki nagyon bátortalan, nehezen lehet rávenni a feladatok elvégzésére. A mese után sajátjává tette a történetet és amikor valamit nem akart megtenni, akkor ő maga mondta, hogy „én nem mondom azt mint úgysemegy manó” , és megoldotta végül a rábízott feladatot. Nagy előszeretettel színezték ki a meséhez tartozó színezőt, és mikor hazavitték, volt, aki elmondta, hogy hívják a manókat, és milyen tulajdonságuk volt.
sokat beszélgettünk arról, mennyire fontos megköszönni , ha kapunk valamit. Mindenki elmondta, hogy ők mit szoktak megköszönni a családtagjaiknak, barátaiknak, nekünk. Örömmel tölt el, hogy a mostani kiscsoportosaink is lelkesen részt vesznek a foglalkozásokon és ők is együtt gondolkodnak, tevékenykednek a többiekkel.
Utolsó héten tököt faragtunk, ami sok gyerekből ellenérzést váltott ki, de amese hatására mindenki bátorságot vett, hogy belenyúljon és kiszedje a belsejét.
A pozitív gondolatok segítik kezelni a kihívásokat, elérni a célokat és ennek hatására növeli az önbizalmat
Osztályfőnöki órán az optimizmus fogalmát és gyakorlati erejét vizsgáltuk, a hangsúlyt a mindennapi problémák pozitív megközelítésének gyakorlására helyeztük.
Főbb tanulságaink a problémakártyák feldolgozása során:
Felismertük, hogy egy adott negatív helyzetre (legyen az rossz jegy, egy vita a baráttal, vagy egy elveszített mérkőzés) kétféleképpen is lehet reagálni. A pesszimista reakció lezárja a lehetőségeket, szomorúságot és tehetetlenséget szül.Ezzel szemben az optimista hozzáállás nem tagadja a nehézséget, de:keresi a megoldást A „Miért történt ez velem?” helyett azt kérdezi: „Mit tehetek most?”
Látja a tanulási lehetőséget, egy hiba vagy kudarc nem végállomás, hanem alkalom arra, hogy legközelebb jobban csináljuk. Ahelyett, hogy a múlton rágódna, előre néz, és hisz abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak.Láthattuk, hogy csoportban sokkal könnyebb megtalálni a pozitív megoldásokat. Az optimizmus is egyfajta készség, ami erősödik, ha gyakoroljuk – akár azzal, hogy segítünk másoknak optimista forgatókönyvet találni a problémáikra.
Záró gondolat:Minden nehézség vagy hiba magában rejti a fejlődés lehetőségét. Az optimizmus abban segít, hogy ezt a lehetőséget meglássuk.
„Hálás vagyok mindazért, amim van!”
Iskolánk a 2025/2026-os tanévre is Boldog Iskola címet kapott.
Hálásan köszönjük!
1.Hangulati bevezetés: Játék: Gyümölcssaláta c. közös játék
Az idei tanév első, szeptemberi boldogságóra témája: A hála gyakorlása
A gyerekek nagy izgalommal jöttek vissza a nyári vakáció után. Elmesélték a nyári szünetükben történt élményeiket.
Ezután megismertük és feldolgoztuk: Mese a háláról és szeretetről c. történetet.
-Mit jelent számotokra a hála szó?
-Miért lehetünk hálásak? Kinek fejezhetjük ki a hálánkat? Ti kinek vagytok hálásak és miért?
Hogyan fejezzük ki hálánkat? A hála érzései: jóság, szeretet, jólét, öröm. boldogság.
A hálánk kifejező szavai: Köszönöm! Szeretlek! Sajnálom! Bocsáss meg!
Hogyan érezhetjük magunkat, amikor megbocsátunk, vagy mi kérünk mástól bocsánatot? Milyen előnyökkel járhat a megbocsátás annak, aki megbocsát? (fejleszti a személyiséget, leteszi a sérelmet, lemond a haragról)
Milyen érzésekkel tölt el bennünket, ha megbocsátunk?
3. Csoportmunka: „A mi hálás tököcskéink”
A közös feladatot hálatökök formájában fejeztük ki.
Írjátok, vagy rajzoljátok a tökökbe, kinek, mért vagytok hálásak? A közös munkálkodás közben meghallgattuk:
Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem c. dalát.
4. Az elkészített hálás alkotásokat a gyerekek bemutathatták egymásnak. felkerültek a boldogságóra faliújságunkra. Az elkészült szépséges tökök önmagukért beszélnek.
5. Zárókör
Hangulati lezárásként mindenki odamehetett egy általuk választott társához és elmondhatta, miért hálás neki. A dicséret, jutalmazás sem maradt el.
Edit néni és a kis Némethesek csoportja
Szerencsére a csoportunk egy igazán vidám kis csapat, a jókedv mindennapos, de bizony még egy ilyen csapatnál is erősíteni kell, hogy éleük történéseit pozitív oldalról lássák.
Elkészítettük a varázsszemüvegeket, mellyekkel a rossz dolgokban is megláthatják a jót. Többeknek nehezére esett elvonatkoztatni, de született néhány jó ötlet is, mint ha beteg is vagyok, az orvos biztos meggyógyít, vagy ha nem férek fel a hintára, akkor elmehetek labdázni.
Azt viszont könnyedén megfogalmazták, hogy régen mi volt nehéz, ami most már könnyű, mint az öltözködés, fogmosás, lépcsőzés. Sokan szeretnének még megtanulni biciklizni és írni-olvasni.
A mezítlábas Lego pakolásban és a toronyépítésben mindenki igazán kitartó volt, azok is, akiknek nehezebben ment a dolog. Óvodai életük során is mindig arra bíztatjuk őket, hogy mindent meg kell próbálni, ne adjanak fel semmit.
Természetesen a tánc sem maradhatott el, többször is buliztunk Bella zenéire.