Október az optimizmus gyakorlásának hónapja. Fő tevékenységi körünk a pozitív megerősítés volt.
Ehhez a gyerekek kezébe tükröt adtam, melyben magukat a „kedves” szemükkel kellett megfigyelniük. Feladatuk az volt, hogy külső és belső szépségeket fedezzenek fel magukban, az eredményt pedig lerajzolták, vagy kedves üzeneteket írtak maguknak. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek elégedettek legyenek magukkal, szeressék magukat. Nem mindenkinek ment egyszerűen a feladat – később megfogalmazták az önbizalom mibenlétét. Sokkal könnyebben fogalmaztak meg egymásnak titkos üzeneteket, melyekben egymást dicsérték.
Boldogságóra Alapprogram
Program ismertetése,logó készítés,beszélgetés a háláról,közben Bagdi Bella hálával kapcsolatos zenéit hallgattuk.
A téma feldolgozását egy relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd egy beszélgetőkörrel folytatva a hála szó fogalmát boncolgattuk. Megbeszéltük, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, például, hogy minden nap felébredünk, hogy szerető családban nevelkedhetünk….
Ezt követően a Hálafa történetét meséltem el a gyermekeknek, majd elkészítettük a csoport hálafáját . A tevékenység nagyon jó hangulatban telt, a gyermekek aktívak és nagyon hálásak voltak.
Gyulai Implom József Általános Iskola
Az Optimizmus témakörének feldolgozása:
1. Ráhangolódás
– szélfútta fa
– mi a szép az őszben?
– aki észreveszi, aki nem…
2. Jelentésteremtés:
Opti Pista/ Pesszi Miska
– páros munka- rajz, tulajdonságok, „névjegy”
– bemutatás
– szógyűjtés, szófelhő
3. Lezárás
– mit viszek magammal, miért?
Október hónapban az intézményben megalakult a Boldog Vándorlók Köre, amelynek célja a korábban népszerű szakkör folytatása. A környékbeli hegyek és nevezetességek felfedezése. Mindezt kötetlen formában és hangulatban.
Így csatlakoztunk a „Világ Gyalogló” hónap kezdeményezéshez és október 11-én a Kéktúrázás napján a Csobáncon tettünk túrát.
Ezen felül a 7. osztályban megtartásra került a havi 2 óra, melynek témája természetesen az optimizmus volt. A tanulóknak az első napokban nehézséget okozott megtalálni a jót az apró dolgokban, ezt kellett gyakorolni.
A hónap végére azt gondolom az alapvető különbséget megtudják határozni az optimista és a pesszimista érzés, hangulat között.
Különösen fontos téma az idei évben a REMÉNY – hiszen a Szentatya Ferenc pápa hirdette meg a Szentévet, melynek témája a REMÉNY ZARÁNDOKAI.
Optimista és pesszimista szemüvegeken keresztül látták a gyerekek a különböző élethelyzeteket.
Nem könnyű örömet csempészni a gyerekek életébe. Első kérdésre nem is tudták, hogy mit is jelent ez a szó.
Szerettünk volna egy kis örömet csempészni nemcsak a gyerekek életébe, hanem az állatokéba is. Madáretetőt készítettünk, amit kitettünk, és folyamatosan töltünk.
Figyeljünk nemcsak egymásra, de az állatokra is.
Iskolánkban a mentálhigiéné tantárgy keretén belül foglalkozunk a Boldogságórával. Ez a tantárgy az 5. osztályban került bevezetésre.