Nekünk ezt is jelenti a Boldogság!
Közösen gyűjtöttünk ötleteket.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Nekünk ezt is jelenti a Boldogság!
Közösen gyűjtöttünk ötleteket.
Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
Melyik témából mit meríthettünk, mit tanulhattunk? Melyik, miért volt a legkedvesebb hónap? Beszélgetőkörünkben felidéztük az egész tanév boldogságóráit, dalait, meséit. Közösen berendeztük kis kiállításunkat, Boldogságnaplóink alkotásait is felidéztük.
Nagyon kedvelték a nagyobbak a munkafüzet feladatait!
Csudajó júniusunk van, hisz Vámos Robi is eljött Gyémántbogár-órát tartani:)
Úgyhogy: jöhet a VAKÁCIÓ! „Jól érzem magam, jól érzem magam, jól, jól érzem magam!” Juhuuu:):):)
A diákokkal egy kötetlen óra keretében felelevenítettük az ebben a tanévben tartott Boldogságórák témaköreit, beszélgetéseit, feladatait.
Nagyon jó év végi összefoglaló óra volt, mely méltó keretek között zárta le az évet.
Faliújságot készítettünk a Boldogságórák során készített fotókból, munkákból.
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
A mellékelt képekkel szeretnénk ízelítőt adni a kollégiumban folyó éves sporteseményekről.
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
A kollégiumok között megrendezett, általunk szervezett, játékos vetélkedőn vettünk részt júniusban. Itt a diákoknak lehetőségük volt a jótékony testedzés hatásait élvezni és a társas kapcsolatok megéléséből fakadó örömforrásokat is megtapasztalni. Aki nem tudott eljönni velünk a versenyre, az itthon, vagyis a kollégiumban szurkolhatott a résztvevők sikeres teljesítményéért, ami nem maradt el, hiszen döntetlen első helyen végeztünk.
Nyírmihálydi Eszterlánc Óvoda és konyha
Nyírmihálydi Eszterlánc Óvoda és Konyha
Év végi beszámoló
A mi intézményünkbe halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak, akik ingerszegény környezetből érkeznek, a szülők többsége a ráhagyó nevelést részesíti előnybe, így az óvodára hárulnak az alapvető családi nevelésből adódó hiányosságok is.
Roma gyerekekről lévén szó, az óvodai nevelés során biztosítjuk az önazonosság megőrzését, nagy hangsúlyt fektetünk a differenciált fejlesztésre, az egyéni bánásmód megvalósítására.
Örömmel kapcsolódtunk a tavalyi tanévben a Boldog Óvoda Programhoz.
A témakörök feldolgozása alkalmával beszélgettünk olyan fogalmakról, mint a hála, az öröm, a megbocsátás, pozitív hozzáállás.
Ezeket igyekezünk tartalommal megtölteni, hogy hozzásegítsük a gyerekeket ahhoz, hogy optimistábbak, magabiztosabbak, szociálisan érzékenyebbek és kitartóbbak legyenek.
A szeretet átadás-átélés a legjobb nevelési eszköz.
A simogatás, a pozitív megerősítés a leghatásosabb eszköznek bizonyult minden esetben.
A visszahúzódó, önbizalomhiányban szenvedő gyermekek könnyebben megnyíltak és észrevették, hogy őket is szeretik és elfogadják a társaik.
A boldogságórákon tapasztaltak alapján elmondhatom, hogy a gyerekek jobban odafigyelnek egymásra, az élményeik, érzelmeik kifejezésére, megbeszélésére.
A rosszcsontoknak pedig abban segít, hogy tudatosabban forduljanak a többiek felé, hogy megtanuljanak uralkodni magukon.
A bevezető játékokat nagyon szerették a gyerekek.
A mesék a bábozás során a megbocsátás, a feloldás, felszabadítás élményét élhették át.
A bábozások után a bábok beszélgettek a gyerekekkel, megbeszélték kinek milyen rossz cselekedete volt ami miatt bocsánatot kellett kérni a másiktól.
Megbeszéltük milyen „varázsszavakkal” lehet megbékíteni egymást.
A mese ereje segített abban, hogy érezzék át azt, milyen jó ha egymásra figyelünk, bátorítjuk egymást, megbocsátunk és szeretjük egymást, mert így sokkal könnyebb észrevenni a világban rejlő minden apró szépséget.
Sokat hallgatjuk a CD-t, énekelünk, táncolunk a dalokra.
A mozgás talán az egyik legjobb stressz oldó.
Meglepő, hogy a gyerekek milyen sok érzelmet tudnak már átélni és kifejezni.
A mozgás, a tánc is nagyon fontos és erre fogékonyak is a gyerekek, ennek mentén aktívakká, jókedvűbbé szeretnénk tenni őket.
Mert a közös együttjátszás, mozgásos játékok a zene együtt hatása hozzájárul ahhoz, hogy boldog felnőttekké váljanak.
Sokat tanultunk mi is tőlük és ez megerősít bennünket abban hogy érdemes volt csatlakozni a programhoz.
Nagy segítség a könyv, a relaxációs gyakorlatok.
A program segíti a gyerekek nyelvi kifejező készségének fejlődését, érzelmeik szóbeli kifejezését.
Társas kapcsolatokat ápoló játékokat játszottunk, barátságvirágot adtak egymásnak.
Szív-fát készítettünk, ahová mindenki elhelyezte a barátai számára rajzolt kedveskedő rajzát.
Beszélgettünk sokat a szeretetről, arról hogy csak ezáltal lesznek boldog kapcsolataink.
A foglalkozásokat mindig relaxációval kezdtük, majd a hónap dalát hallgattuk.
Ez mind elősegítette a lenyugvást, az ellazulást.
Megfigyelhető már a gyerekeknél a vigasztalás, segítségnyújtás, együttműködés megléte.
A jövőben is nagy örömmel és lelkesedéssel igyekszünk gyermekeinknek megteremteni és biztosítani az utat a boldogság és a lelki egészség eléréshez.
Demeter Zsuzsa
Óvodapedagógus