Boldogságóra Alapprogram
Csólyospálosi Általános Iskola
Iskolánk csapata benevezett a Nagy vagy vetélkedőre. A Kecskeméten megrendezett döntőre elkísértük a csapatot és szurkoltunk nekik. Csapatunkat Barka Emese Európa-bajnok szabadfogású birkózó erősítette. Az eseményen készült képeket töltöttük fel.
Fenntartható boldogság
Boldogságóra foglalkozásunkat azzal kezdtük, hogy beszélgető körben felelevenítettük, mit tudtunk meg az év során a boldogságról. Utána Szeretetfolyosót csináltunk, melyen egyenként végig mehettek a gyerekek, ezalatt a többiek elmondhattak róluk egy kedves véleményt vagy egy jó tulajdonságot. Volt, aki azt mondta el, miért szereti az adott társát. Utána seprűtáncot jártunk, a gyerekek boldogok voltak, mert senki nem esett ki, a végén egy hosszú sort alkottak. A foglalkozás végén elindítottam egy ölelést, amit mindenki a jobbra mellette álló társának „adott át”. Amikor az ölelés körbe ért, leültünk és egy picit beszélgettünk még arról, hogyan lehetne a boldogságot mindennap megőrizni, majd ment mindenki játszani.
Boldogságóránkat ebben a hónapban is relaxációval kezdtük. Visszatekintettünk a tanév során érintett boldogság-témáinkra. Megbeszéltük, hogy hogyan is tartható fenn a boldogság. Mit tehetünk a nyáron ennek érdekében? Kiszíneztük a boldogság-lufikat. Meghallgattuk a hónap dalát.
MarosleleiZengő Óvoda júniusi beszmolója.
Krisztina magántanuló. A tanévben csak néhány napig látjuk. Ezzekkel az év közben bevált boldogságfokozásokkal szerettük volna őt is meglepni. Ez alatt a pár nap alatt bekapcsolódott a reggeli köszöntésbe, melyben 4 ikon közül minden gyerek kiválaszthatja, hogy melyik üdvözléssel nyitná a napot. A terem előtt a tanító néni vár minket, a teremajtóban mindig az állés kap üdvözlést, aki éppen szeretne.
Megkésve, de felköszöntöttük a köszöntő énekünkkel. Meglepetés rajzokat kapott a padra szerelt postaládájba, s ő is meglepetés bonbonokat csempészett társaiéba. Végül az angyalszárnyak előtt búcsúztunk tőle.
Maroslelei Zengő Óvoda májusi beszámolója.
Egész májusi hónapban, amikor csak tehettük kimentünk a friss levegőre és a közlekedési udvarunkon gyakoroltuk a labdapattogtatást. Mindenki a saját labdájával, a saját tempójában, a saját örömére. Voltak ,akik hamar ráéreztek és a hónap végére már labdavezetéssel közlekedtek a pályán. Nagy boldogság volt számomra látni azt, mennyire élvezik a gyermekek gyakorlásuk gyümölcsét= tudnak labdát pattogtatni. (Akinek még nem sikerült, azokkal folytatjuk a gyakorlást a következő nevelési évben.)
Ho\’oponopono inteaktív játék elmesélése, játszása közben felelevenítettük a varázsszavakat: Sajnálom; Kérlek, bocsáss meg; Köszönöm; Szeretlek;
Zombis játék játszása közben sokszor elismételtük ezeket a szavakat, amiket persze nap, mint nap hallanak tőlünk és kérjük őket, hogy használják. De ez így játék közben sokkal gyorsabban eszükbe jutott és mókásabb is volt.