Ebben a tanévben csatlakoztam csoportommal a Boldogságóra programhoz, de tavaly már saját indíttatásból végigcsináltuk gyerekeimmel az egész programot. Boldog Dóra rendszeresen meglátogatott bennünket,a gyerekek hamar szívükbe zárták és örömmel tanulták tőle a „boldogságot”. Amikor szeptemberben újra bekopogott hozzánk, nagy volt az öröm. A háláról beszélgetni már nem volt ismeretlen és a Hálafa című mese motiválta a mi hálafánk elkészítését. A leveleket a gyerekek festették,én pedig ráírtam az ő gondolataikat. A szülőknek is készültek levelek ,így ők is hozzájárulhattak,hogy a hálafának minél dúsabb legyen a lombja.Hálás vagyok, hogy részese lehetek a programnak.
Boldogságóra Alapprogram
A hála gyakorlásáról két osztályfőnöki órán beszélgettünk a 7. D osztályban. Az első óra a boldogságórák bemutatásával kezdődött, majd arról beszélgettünk, hogy kinek és miért vagyunk hálásak. A második órát szabályszerűen relaxációval kezdtük, és meghallgattuk a Jól érzem magam című dalt, amelynek a stílusa meglepte őket. A beszélgetés kiindulópontját az Egy pohár tej című történet képezte. Kiderült, hogy ők is többféle módját ismerik és gyakorolják a hála kifejezésének. Majd hálagesztenyét adtak egymásnak. Kértem, hogy a szüleiknek is fejezzék ki hálájukat. A következő órán megtudtuk, hogy egyetlen gyerek tette meg. Az ő édesanyja meglepődött a szokatlan megnyilatkozáson.
A tabló készítésekor egyénenként jelenítették meg, hogyan képzelik saját magukat a jövőben. A szemüveg lencséiben az elképzelt munkájukat, családjukat rajzolták le.
Az optimizmus témakörét összekötöttük a pályaválasztási nappal, így mindenki azt jelenítette meg a tablónkon, hogy hol vagy hogyan képzeli el magát a jövőben.
Hála – könyv készítése 6. évfolyamon. Minden ami boldoggá tesz, amiért köszönetet mondhatunk.
A speciális osztályban a tanulók nem voltak tisztában azzal, milyen az optimista és a pesszimista ember. Az ember a saját tapasztalataiból merít, így a saját meggyőződéseimből tudtam nekik példát mondani. Később bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Megmagyaráztam nekik, hogy milyen fontos a beszélgetés, hiszen azzal az életről tanulunk. Ha beszélgetős órát tartunk, azt mindig szeretik, bármiről lehet szó. Úgy gondolom sikerült megérteniük, mi tis jelent az optimizmus és a pesszimizmus közti különbség, mert utána tudtak felhozni ők is példát. A másik órán egy mesét olvastam fel nekik az optimizmusról, ami kicsit az életre való felkészülést segítette. Összességében jó érzésekkel zártuk a beszélgetést.
Tabló készítés. Mi leszek 20 év múlva. A hónap dala hallgatása éneklése.