A decemberi hónap témája a jó cselekedetek gyakorlása volt, tehát ebben a hónapban a jó cselekedetek boldogító erejére figyeltünk. Nemcsak arra, hogy boldoggá tesszük azt, akivel jót teszünk, hanem arra is, ránk milyen jó hatással van, ha segíthetünk valakinek, ha adunk vagy adakozunk. Arról beszélgettünk, hogy a jó cselekedetekhez nem szükséges különleges tehetség, idő vagy túl sok pénz. Nem kell nagyszabásúnak vagy bonyolultnak lennie. Megállapodtunk abban, hogy igaz Teréz anya híres mondása, mely szerint nagy dolgokat nem tehetünk, csak kicsiket nagy szeretettel.
A tanulságos történetek közül annak a paralimpiai játékok történésével ismertettem meg diákjaimat, ahol kilenc atléta- akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek voltak- álltak a futás startvonalához. A nagy igyekezetben az egyik elesett, bukfencezett, sírni kezdett. Társai felsegítették, aztán mind együtt sétáltak be a célvonalon. Óriási az üzenete: segíts ott ahol tudsz! Önzetlenül!
Mindenki elkészítette a jó cselekedetek virágát, de úgy, hogy mindenki magára gondolt: a virág szirmaiban kellett röviden megfogalmazni, mivel tudnál a legjobbat tenni magadnak.
Sajnos az ölelés, mint jó cselekedet távol áll a gyerekektől, sokat elárul ez is: sajnos kimarad az életükből a testi érintés, szeretgetés. Akik nincsenek ehhez hozzászokva, nagyon nehéz ebben a korszakban belopni az életükbe.
Mindenki megkapta azt a listát, amely a 31 napos kihívást tartalmazza: vagyis minden napra kell egy apró bevállalást teljesíteni. Együtt kezdtük el azzal, hogy az iskola előkertjében álló madárvendéglő odalátogató madarainak eleséget vittünk. Néhányan délután rendszeresen segítenek társaiknak a tanulásban.
Pozitív üzenetkártyákat- szíveket- készítettünk jobb veled a világ felirattal. A tanulók elsősorban családtagoknak adták oda, remélhetőleg nagy örömöt okozva ezzel, de a tantestület tagjai közül is kaptak. Kolléganőm a facebook közösségi oldalra fel is rakta ezzel a szöveggel: Kitüntetést kaptam! Mai napig a tanterme ajtaján díszeleg a „kitüntetése”.
Boldogságóra Alapprogram
A boldogságóra program harmadik témája a társas kapcsolatok ápolása volt. A téma fontosságát igazolja az a tény, mely szerint társas kapcsolataink döntő hatással vannak személyiségfejlődésünkre és társadalmi beilleszkedésünkre. Egészségünk, lelki jólétünk meghatározó eleme.
Tanulóink mindennapi életeinek legnagyobb részét társas közegben töltik. A más emberekkel fenntartott kapcsolatok alapvetően fontosak a hétköznapi tevékenységek elvégzésében, hiszen a boldogtalanság legnagyobb forrása a magány.
A foglalkozás során a figyelmet a minket körülvevő emberekre irányítottuk, körbejártuk a barátsággal kapcsolatos bölcsességeket, nem kihagyva a sorból természetesen a családi szálakat sem. Megállapításra került, hogy ezeket a kapcsolatokat ápolni, gondozni kell, ahhoz hogy életünk boldogító, támogató részesei legyenek. A barátságok építéséhez a következő négy dolgot tartották nélkülözhetetlennek tanítványaim: segítőkészség, őszinte érdeklődés a másik iránt, rendszeres, minőségi kommunikáció- nem pletyka-, a jó tulajdonságait helyezni előtérbe, nem pedig a hibáit.
Rajzos kiállítás készült most is iskolánk aulájában, ahol mindenki a számára legfontosabb, barátságot éltető közös jegyeket próbálta ábrázolni. Nagyon jó látni, hogy a többi gyerek szünetekben hosszasan elidőznek a tablók előtt, beszélgetnek a mindenkori aktuális témáról.
Az októberi témát nagy érdeklődéssel várták tanítványaim: segítettek elkészíteni az aulában lévő boldogságóra paravánt. Örömmel tapasztaltam, hogy nemcsak kartársaim, hanem más osztályok diákja is érdeklődve szemlélik a paraván képeit, munkáit. Az órákon a legnagyobb ellenségem az idő volt, mivel két órán is kitartana tanítványaim motiváltságuk, játékos kedvük. Szívesen veszik elő saját füzetüket még délután is, büszkén mutogatják az ötödikeseknek, rajzolgatnak bele.
A boldogságóra program második alkalmával tehát az optimista szemlélet kialakításán dolgoztunk. A gyermekek számára is nagy akadályt jelentenek olyan hiedelmeik, melyek miatt kudarcaikat esetleg általános érvényűnek vagy öröknek tartják, vagy a magatartás, hogy mindenért magukat hibáztatják. A reális talajon álló optimizmus, a jó működés elérése nem lehetetlen! Az optimizmus is tanulható bizonyos mértékig .Célunk az volt a foglalkozással, hogy arra ösztönözzük a tanulóinkat, hogy fogalmazzanak meg egy-egy saját történetet, ami szólnak kihívásról, problémamegoldásról, kudarcról, amelyben a nehézségek ellenére sikerült pozitív jelentést találniuk. Természetesen a játék most is jelen volt órán!
„A célok eléréséért tennünk kell, a közös cél elérésekor boldogság tölt el bennünket!”
Ebben a tanévben iskolánk csatlakozott a Jobb Veled a Világ Boldogságóra programhoz, melynek keretében a hatodikos tanulók érdekes, tartalmas foglalkozásokon vehetnek részt. Ezek az alkalmak nemcsak fejlesztik a szociális- társas- érzelmi kompetenciájukat, hanem segítenek eligazodni az ön- és társismeret útvesztőiben, s végül, de nem utolsósorban közösségfejlesztő hatással is bírnak. Minden hónapban más- más téma kerül feldolgozásra. A szeptemberi hónap témája a hála volt. Olyan sok mindenkinek, olyan sok mindenért tartozunk köszönettel, de sajnos a rohanó hétköznapokban ritkán jut rá alkalom. Ezúttal az osztály tanulói mesélhettek arról, ők miért és kinek hálásak. Fontos volt annak megláttatása a beszélgetések során, hogy a hála és köszönetnyilvánítás az életszemléletünk része legyen, azaz nemcsak arról szóljon, hogy megköszönünk valakinek valamit, hanem arról is, hogy tudatosan igyekezzünk észrevenni magunk körül a jót.
A szeptemberi téma előtt szükségesnek tartottam egy olyan bevezető óra megtartását, ami tájékoztató jellegű, illetve ahol megbeszélhetjük a foglalkozások szabályait, elvárásait. Közösségkovácsoló ereje volt az osztályfal kijelölésének, valamint a közös fotók elkészítésének. Azt éreztem, hogy tanítványaim ráéreztek a dolog különlegességére, s arra, hogy itt nem egy hagyományos osztályfőnöki óra zajlik, hanem attól sokkal több
Mindenkinek van célja, csak el kell gondolkodni rajta, hogy mi is az. Hát mi megtettük a boldogságórákon! Megfogalmaztunk egyéni célokat, és az osztályét is. Elképzeltük, mik akarunk lenni! Festő, kárpitos, informatikus, virágkötő! Ezekért bizony sokat kell tanulni! Az osztályunk kirándulást akar, békességet és fegyelmet az osztályban. Ezeket is nehéz lesz elérni, de majd mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Segítőink is akadnak, akik mindig melletünk lesznek. A szüleink, a tesók, a barátaink, a tanárok a suliban. Így könnyebb lesz, ha megakadunk vagy elmegy a kedvünk. Egyedül nehezebb, de társakkal menni fog!
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Sok játékkal ismerhettük meg a foglalkozásokon a cél kitűzésének fontosságát. Mi még elég kicsik vagyunk, inkább a szüleink mondják meg nekünk, mit fogunk csinálni, de már megértettük, hiogy ilyen korban el kell kezdeni. Először csak rövid távú célokat fogalmaztunk meg, aztán már távolabbra is merészkedtünk. Képeket kerestünk, amik illenek a céljainkhoz, és felragasztottuk a plakátra, hogy mindig szem előtt legyenek
Radó Tibor Általános Iskola és EGYMI
A mesebeli aranyhaltól kívántunk sok mindent! A vágyainkat mondtuk el neki, sok olyat, amit valószínűleg nem fogunk elérni: Járunk a Holdon, Tenisz világbajnoknak lenni. Aztán elbeszélgettünk, hogy mit is jelent a céltudatosság. Milyenek azok az emberek, akiknek van céljuk, és mit tesznek azok, a kik céltalanul bolyonganak a világban. megtanultuk, mi minden kell ahhoz, hogy célt tudjunk kitűzni. Segítettünk egymásnak a megfogalmazásban. Ezeket a célokat aztán leírtuk és kitettük a falra!
A beszélgetések során először letisztáztuk a cél szó jelentését. Eleinte senki nem tudott mit válaszolni, de miután megismerték a szó jelentését, egyre több és egyre bátrabb hozzászólások születtek. Az egyéni célokon átlépve próbáltuk az osztály közös célját megtalálni, amelynek a tanulást tartották. A „járművet” ők készítették kis csoportokban, mindenki rajzolt rá valamit, amit épp a témával kapcsolatban gondolt. A végére elkészült egy színes jármű, amely elviszi őket az írás, olvasás , számolás birodalmába. Külön pozitív hozadéknak tartom, hogy olyan gyerekek is együtt dolgoztak békésen, akik alapvetően mindig civódnak egymással.
