Erősségeink

plakátkép.jpg

A gyerekekkel az órán arról beszélgettünk, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük az ő korosztályuknak.
Az órát a tanult és ismert mesékkel vezettük be. Milyen nehézségei voltak a mese főhősének? Kik gátolták és segítették a mese során során?
Az óra folytatásában arról kérdeztem a gyerekeket, hogy kivel történt olyan esemény akár otthon, akár az iskolában, ami miatt megbántódott, szomorú lett, vagy megijedt. Hogyan érezte magát, hogy reagált rá, kért-e segítséget. Külön elemeztük az egyik kisfiú történetét, amikor haza fele menet megkergette egy kutya. Haza érve szólt a szüleinek, akik megkeresték a kutya gazdáját. Később felszólították a gazdát, hogy kerítse be a kutyáját. Ezután figyelmesebben, óvatosabban, zajt nem csapva megy el a ház előtt ahol a kutya lakik. Megbeszéltük, hogy sokszor jobb ugyanabban a tempóban elhaladni az ugató kutya előtt, mint szaladni, illetve amennyire csak lehet kitérni a kutya elől. Szó esett iskolai dolgokról is. Csúfolódást, piszkálgatást hogyan tudunk megszüntetni, kit hívhatunk segítségül, kinek szólhatunk, ha baleset ér bennünket. Képekkel és szókártyákkal rendszereztük a megbeszélteket.
Az óra további részében a gyerekek képregény formájában lerajzoltak egy velük megtörtént eseményt és hogy milyen megküzdési stratégiát választottak a megoldására. Közben meghallgattuk a hónap dalát.
Az óra legvégén összeállítottuk a „Megküzdési stratégiák plakátját”.

Képek