Decemberben nagy fába vágtuk a fejszénket. Az iskolához közel eső falvakban adventi koncerten szerepeltünk 2 helyen, megörvendeztetve a helyi közösségeket.
Ezen kívül pedig az alsós osztályoknak egy Maci-kiállítást készítettünk. Minden munkafolyamat a gyerekek munkája volt. A kiállított macikat otthonról hozták, elkészítették a barlangokat, kiírásokat, gyűjtöttek anyagokat, berendezték az osztályt és elkészítették a vendégkönyvet. Majd meghívtuk az alsós osztályokat, akik egy macis mesét hallgattak meg a gyerekek előadásában és végignézhették a kiállítást. Öröm volt látni a boldog arcokat, hogy adhattak valamit a többieknek. Nagyon nagy munka volt benne részükről. Szeretem a közös alkotásokat, kovácsolja a közösséget, közben nagyon sok mindenről tudunk beszélgetni, és észrevétlenül tanulunk is. Nagy sikere volt!
Boldogságóra Alapprogram
Októberben hirdettem egy viccmesélő versenyt. Mindenki 3 viccel készült, úgy mesélte vagy adta elő, ahogy szerette volna. Volt, aki jelmezt vagy táblát is készített hozzá.
Ezen kívül az optimista gondolkodásról beszélgettünk, van egy kis fiókos tárolónk, aminek a felső 3 tartójába vidám, közömbös illetve szomorú smile fejet tettem. Minden gyerek kapott egy csipeszt a saját nevével ellátva. Minden reggel odacsipeszelte magát a számára megfelelő helyre. Ha a gyerekek azt látták, hogy valaki szomorú, akkor azonnal cselekedtek, megkérdezték mi a baj, próbáltak neki segíteni és pozitív gondolattá átfordítani a negatívumokat. Ha változott a hangulata, akkor áttette a csipeszt egy másik helyre. A tapasztalat az volt, hogy nem sokáig maradt valaki a szomorú vagy közömbös smile fejnél, de sokszor a többieknek is komoly fejtörést okozott a megoldás keresése. De nem adták fel! Ebbe igyekeztem nem belefolyni megoldás, csak informálódás szintjén.
Novemberben a gyerekekkel közösen a család fontosságáról, a barátságról beszélgettünk nagyon sokat. A fő panaszuk az idő hiánya volt. (anyáék soha nem érnek rá) Kitaláltunk egy osztálydélutánt, ahová meghívtuk a szülőket és a tesókat is, én családi vetélkedővel, feladatokkal vártam őket. A szülők először azt hitték, hogy ők majd beszélgetnek, nézelődnek, nem gondolták, hogy feladatuk lesz. De nagyon jól érezték magukat, a saját családjukkal és a többiekkel. Készült egy családi tenyérfal is a jó tulajdonságaikkal, ezt az osztályban a szekrényre helyeztük el, később nyelvtanórán a melléknevek gyakorlásánál is hasznát vettem. Közös lámpáskészítéssel (mivel Márton napra időzítettünk), felvonulással és énekléssel zártuk ezt a csodadélutánt.
Szeptemberben teljesen új csapatként, nagy lelkesedéssel vágtunk bele a Boldogság programba. Egy Hálaszívet készítettünk, ami egészen év végéig az osztályterem ajtaját díszítette.
Január, új év, új kezdet, új célok, új fogadalmak… Azzal kezdjük a fogadalmainkat, hogy átgondoljuk az előző évünket. Mivel voltak nehézségeink, miben voltunk sikeresek? Ilyenkor általában kiválasztunk pár olyan dolgot, amin változtatni szeretnénk.
Intézményünkben tanuló gyermekeinkkel januárban, a célok hónapjában, a házirendünk betartására fókuszáltunk.
Etika órákon szóba kerültek a szabályok, normák: milyen szabályokat ismernek a gyermekek; miért örülünk és miért haragszunk a szabályokra; miért szükségesek a szabályok? Segítséget kaptak abban, hogy gondoljanak a közlekedésre, valamint a sportjátékokra.
Megbeszéltük, hogy mi történne, ha nem lennének szabályok és a beszélgetés végén a tanulóink fogalmazták meg, hogy szabályok nélkül rendetlenség, káosz lenne az életünkben.
Az is szóba került, hogy szabályok, normák, törvények segítik, védik az életünket, de sokszor nagyon nehéz ezeket betartani. Ezen kívül akár büntetés is járhat a szabályok megszegéséért.
Újévi fogadalmaink közé emeltük intézményünk házirendjének az egyes tanulók számára nehezen betartható pontjaira való fokozott figyelmet.
A következő elemeket emeltük ki a házirendből:
– Legyen a kulturált beszéd, az udvariasság, a segítőkészség mindenki legfőbb jellemzője!
– Viselkedjünk társainkkal és a környezetünkben lévő felnőttekkel tisztelettudóan!
– Védőfelszerelés, munkaruha használata kötelező: tankonyhán, tanműhelyben, védőmunkahelyen!
– Az iskolai tanítási órákra a tanulók mobiltelefont nem hozhatnak!
– A gyermekek találkozáskor köszönéssel üdvözöljék a felnőtteket és egymást!
– A balesetveszélyes berendezéseket csak felnőtt felügyeletével és engedélyével használhatja a tanuló!
Ígéreteket tettünk még a következőkre is:
– Vigyázunk magunk és mások testi épségére!
– Konfliktusainkat békés úton oldjuk meg!
– Tetteinkért vállaljuk a felelősséget!
– Vigyázunk a dekorációkra és a berendezési tárgyakra!
– Udvariasan kérünk, kérdezünk és válaszolunk!
– Legyük kedvesek, megértők, udvariasak másokkal, keressük a másikban a jót!
A fent megfogalmazott célokat nemcsak januárban igyekeztünk betartani, hanem egész tanév során.
A célok elérését azért tudjuk sikeresnek mondani, mivel ezeket közösen tűztük ki és egyénileg, önként vállalták a tanulók, nem érezték kényszernek.
(Tóthné Csiszár Éva, gyógypedagógus, intézményvezető, Szabóné Bialkó Mária, gyógypedagógus)
A hónapunk témája a megküzdési stratégiák volt.
A tanulókkal beszélgettünk arról, hogy kinek mit is jelent ez a fogalom. Megbeszéltük, hogy már egészen apró dolgok is lehetnek célok, amihez érdemes egy-egy elérési utat, “megküzdési stratégiát” készíteni, és mindig bízni kell abban, hogy sikerülni fog. Minden apró kis lépés, ami ebben előbbre visz, már siker!
Mivel 8. osztályosok vagyunk, továbbtanulás előtt állunk. A mi megküzdési stratégiánk a felnőtté válás, az elvárt viselkedés, a jövővel kapcsolatos stresszt okozó élethelyzetek megoldása köré csoportosult.
Társas játékot készítettünk, ahol 6 féle színű képkártyákon különböző élethelyzeteket, érzelmi állapotokat ábrázoló képeket gyűjtöttünk, így pld. kudarcot, szomorúságot, örömöt, sikert, indulatot, stresszt, konfliktust ábrázoló képeket. A játékos dobott a színes dobókockával, majd azonos színű lapra lépett bábujával és a színnek megfelelő kártyapakliból húzott.
A kártyán lévő képeket megbeszéltük, ahol szükséges volt, ott megoldásokat kerestünk. Ezeket el is játszottuk.
Tanulóinkban a játék során tudatosultak a különböző érzelmi jegyek, amelyek pozitív hatásúak és ennek eredményei; valamint azok az érzelmi jegyek amelyek negatív hatásúak lehetnek és stresszhelyzetekhez vezethetnek. Megbeszéltük, hogy, melyek lehetnek a stresszhelyzet kialakulásának okai és hogyan kell velük szembenézni és hogyan tudjuk a helyzetet kezelni.
A közös játék hozzájárult a pozitív életszemlélet kialakításához!
(Szabó Tiborné, gyógypedagógus)
A Boldogság óra program utolsó témaköre a fenntartható boldogság. A program lebonyolítása arra az időszakra esett, amely alatt tanulóim egy része nem járt iskolába, míg mások a kötelezően előírt, 5 fős csoportbontásban tevékenykedtek.
Tanulóim készségfejlesztő iskola 12. osztályosai. Ballagnunk kellett, de hogyan? Osztályközösségben. Ennek a napnak kicsit másabbnak kellett lennie, mint a többi, mert utoljára találkoztunk, búcsúznunk kellett, felidézni és lezárni életük egy jelentős korszakát. Mindenkinek kapnia kellett valamilyen útravalót.
Ezen az utolsó órán valamennyi tanuló jelen volt, a helybelieken túl a vidékiek is. Ballagótarisznyájukat megtöltöttük szeretettel és jókívánságokkal.
– Mi kell a boldogsághoz?
Család, barátok, szerettet, egészség, sok-sok mosoly és még sorolhatnám…
– Boldogságkoktél
Miután összegyűjtöttük a „hozzávalókat”, összeállítottuk koktélunkat, amelyből mindenki magával vihetett egy darabkát.
– Szép emlékek, amelyeket magammal viszek
Felelevenítettük a legemlékezetesebb emlékeinket, eseményeket amelyeket együtt éltünk át. Cédulára felsoroltuk, de az igazi emlék egy DVD, amely mindenki számára, névre szólóan összegyűjtött fotó és videógyűjtemény.
– Úgy fogok rád emlékezni…
Megbeszéltük mindannyiuk legjellemzőbb tulajdonságait. Hihetetlen jó rálátással voltak képesek felismerni és megfogalmazni, majd papírra vetni gondolataikat.
– Ilyen vagyok
Egy kis önismeret. Nem csak másokat, hanem önmagunkat, tulajdonságainkat is tudnunk kell felismerni. Csak pozitív tulajdonságok, hiszen a búcsúzónak emlékül ez adható. A felsorolt tulajdongokban ha magára ismert, jelentkeznie kellett, összegyűjthette és ezt is magával vihette.
– Piros szalag/fonal
Egy karkötő, amely megvéd minden rossztól. Magának senki sem kötheti fel, ezért mindannyian megneveztek valakit, akit megkérhettek, hogy kösse fel számukra a karkötőt. Kértem, ha majd nem is viselik de őrizzék, ez egy olyan kötelék, ami örökké tart, és védelmet nyújt.
Boldog óra, kellemes beszélgetés, szép emlékek. Együtt voltunk, utoljára. Ezzel a sok szeretettel, a legszebb emlékekkel és sok-sok ajándékkal bocsátottuk őket útjukra. Amit bizonyára őrizni fognak, végigkíséri életükön és bármikor ha előveszik, örömmel fognak gondolni az együtt töltött diákévekre.
(Nagy Ibolya Andrea, pedagógus)
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a témát,majd beszélgettünk egy kicsit.Az első napon ölelésláncot játszottunk,majd a zenehallgatás következett. Egy másik nap a mesét dolgoztuk fel,majd mindenki elkészítette az örök boldogság nyakláncát.
Búcsúzóul a ballagás után megtartottuk az utolsó boldogságóránkat, amit egy nagy öleléssel fejeztünk be!
Iskolánkban 2. éve folyik a Boldogságórák tartása, és én is ettől az időtől veszek részt benne. A tavalyi év fordulópont volt az életemben, hisz a gyerekkel együtt ismerkedtem meg valójában „tudatosan” a boldogságot segítő, fokozó technikákkal/elméletekkel. A megküzdési stratégiák nehézségeivel gyakran nekem is szembesülnöm kellett.
Az idén már könnyebb volt a helyzetem, hisz az előző évben részt vettem a Boldogságóra csapatának szegedi workshopján, ahol megerősítést nyertem abban, hogy itt a helyem a csapatban! A kiscsoportos foglalkozásokon a részt vevő kollégáktól sok ötletet, útmutatást, megerősítést kaptam.
A nehézséget az idén talán az adta fel, hogy 1. osztályosaimat kellett bevezetnem ebbe a remek programba. Életkoruknál fogva ők nagyon nyitottak voltak mindenre. A gyakorlatokat, a feladatokat, mindig szívesen, nagy érzelmi amplitúdóval végezték, motivációjukban soha nem volt hiány. Inkább engem fusztrált az, hogy sokkal több időt is lehetne/kellene szánni egy-egy témakörre; mindig akkor lett vége az órának, amikor a legjobban benne voltunk a munkában.
A témakörök feldolgozásában nagyon sokat segítettek a segédanyagok, – amik sokszor csak ötletadók voltak és beindították a gyerekek és az én fantáziámat is. Főleg a nehezebb témakörök gyerekközelibbé tételében adtak fogódzkodót, támpontot. Az ajánlott dalok órai és órán kívüli hallgatása pedig azt eredményezte, hogy a „kedvenceket” már kívülről fújják szabad idejükben vagy a készségtárgyak óráin.
Érdekes volt látni, hogy a hálánál az egyik percről a másikra esik le nekik a tantusz azzal kapcsolatban, hogy mi mindenért mutathatják ki a hálájukat. Optimizmussal minden könnyebb, társak nélkül (mint a karantén is mutatta) hiányzik a megszokott életük, a jó cselekedetekkel nemcsak kapni, hanem adni is nagyon jó az élet minden apró és nagyobb területén.
Voltak nehezebben befogadható témák is. Ilyen volt a célok megfogalmazása. Először túl távoli célokban gondolkodtak, (ha nagy leszek) de utána a havi/heti/napi célok is előkerültek. Rájöttek arra, hogy a kis lépésekkel elért célok után mennyivel egyszerűbbek és megvalósíthatóbbak a távoli, most még elérhetetlennek tűnő „álmok” is. Úgy érzem, hogy a legnehezebb témakör a megküzdési stratégiák és a megbocsátás volt. Nem igazán értették, hogy mi mindenért kell/lehet megküzdeni az életben; és a megbocsátás jónéhány akaratos/öntörvényű vagy éppen erőszakos kisgyermeknek feladta a leckét. Ezeknek a gyerekeknek komoly önvizsgálatra volt szükségük ahhoz, hogy felismerjék, haraggal élni a szívben nem igazán boldogság; megbocsátva sokkal szebb, vidámabb a világ. A gyerekek többsége azonban alapjáraton empatikus, szociálisan érzékeny az osztályomban és ők „rögtön vették a lapot”.
Az apró örömöket észrevenni és megélni egyre könnyebben ment már a tanév vége felé. A testmozgás boldogságfokozó ereje pedig fantasztikusra sikeredett a hosszú/kényszerű előre nem tervezett karantén után. A szabadság utáni vágy és a jó idő hatására előkerültek a bicajok, labdák, rollerek, görkorik is. Sok-sok gyerek a trambulinozásban lelte kedvét a bezártság után. Csupa nevető, mosolygó, jókedvű gyerek nézett vissza rám a beküldött képekről.
A hirtelen jött karantén alatt is próbáltam követni a Boldogságórák tematikáját. Biztos, hogy nem olyan intenzitással sikerült mindent megvalósítani, mint azt szerettem volna; de ez az időszak egy újfajta gondolkodásra, életszemléletre „nevelte” kis tanítványaimat. Az otthonlét alatt mindazt „élesben használhatták” amiről szeptember óta beszéltünk, és gyakoroltuk. Digitális óra keretében bekapcsolódtunk a Köszönet a járvány ellen küzdőknek programba, szívecskéket rajzoltunk és kiraktuk az ablakokba.
Így a tanév vége felé a karanténidő elteltével reméljük, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba. Tetteikkel, pozitív gondolkodásukkal, céljaikkal, legyőzik a kialakult szorongásaikat, félelmeiket, és újra szabadon, vidáman, gond nélkül, biztonságban élhetik mindennapjaikat. Lehet, hogy ebben a Boldogságóráknak is szerepe volt, van, lesz? Remélem, igen!
És hogy nyárra se engedjem el diákjaim kezét, rengeteg ötlettel, nyári elfoglaltsággal, bakancslistás tervekkel, bátorító szavakkal/üzenetekkel indítom útra őket. Azt gondolom, hogy a megtartott foglalkozások hangulata, nyitottsága és közvetlensége; a sok-sok közösen átélt élmény és emlék, lelkükbe épülve széppé és tartalmassá fogja tenni számukra a VAKÁCIÓT!
Az együtt töltött időről, az elvégezett „munkáról” szóljanak a vidám képek.
