Készítettünk egy plakátot arról, hogy milyen célokat szeretnénk elérni közösen az osztályban. Nem kellett sokat gondolkodni rajta, azonnal „munkához” is láttak a gyerekek. Ha minden nap észreveszünk akár csak egy apró örömöt is az életünkben, az már a célok eléréséhez is hozzásegít. A célok között szerepel többek között egymás segítése, támogatása, amely észrevétlenül a szeretet földjére terel minket. Egészségesebben szeretnénk élni, amely a táplálkozásban, mozgásban, lelki egyensúlyunk helyreállításában nyilvánul meg. A tanulásban való hozzáállásunkon is változtatni szeretnénk, megteszünk mindent, ami tőlünk telik, hogy olyan bizonyítványt vehessünk év végén a kezünkbe, amilyet elképzeltünk, amivel örömöt okozunk saját magunknak, szüleinknek és tanítóinknak egyaránt. Ezek mellett közvetlen környezetünk megóvását, tisztán tartását is fontosnak érezzük, hiszen ezzel kihatunk Földünk életére is. Hiszen egy tiszta bolygón, egészségesen, örömteli, szeretetteljes, kiegyensúlyozott életet élni közös célunk, mindenkié!!!
Boldogságóra Alapprogram
Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola
A tanulók beszélgettek céljaikról, terveikről. Egy tanuló segítségével készítetek egy ábrát.
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája
Jócselekedeteiket karácsonyfadíszekre rajzolták a gyerekek.
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája
Közösségeiket rajzolták le a gyerekek.
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája
Pozitív gyerek vagyok rajzokat készítettek a gyerekek.
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája
Hálafát készítettünk.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Minden kisgyerek kitűzött maga elé egy célt, azt leírva, vagy lerajzolva a bakancsba dobták. Többségük iskolai tanulmányokkal kapcsolatos célokat neveztek meg. Kíváncsian várjuk, beteljesülnek-e a vágyak.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
Mindig arra buzdítom gyerekeimet, hogy ne adják fel könnyen álmaikat, vágyaikat. Mottónk: „Bármire képes vagyok elérni!” -többször hangoztattuk közösen. Meghallgatták „Az öreg halász és a nagyravágyó felesége” című mesét. Megbeszéltük, hogy mindenkinek vannak vágyai, célkitűzései. Kívánságainkat, óhajainkat belerajzoltuk a hal testébe. Mesehősök lettek egy pillanatra és elmondhatták az egész osztály előtt , hogy mire vágynak, milyen akadályba ütközhetnek, mi az erősségük, miben jók, és a végén remélhették, hogy elnyerhetik a méltó jutalmat is.
A téma bevezetése:
„Tüdőtakarítás” relaxációs gyakorlat.
Célkitűzés.
Motivációs videó megtekintése: Pip vakvezető kutya szeretne lenni – https://www.youtube.com/watch?v=07d2dXHYb94&t=35s – irányított beszélgetés a filmről kérdésekkel. (Mi volt a kiskutya álma? Mit tett annak érdekében, hogy elérje? Milyen tulajdonságokra volt szüksége, hogy sikerrel járjon? Mit tett, amikor kudarc érte?)
A téma feldolgozása:
Varázsszó feladat – „sikerül”
A Két favágó című történet megismerése, befejezése, értelmezése.
Ha egy kincs lennék című feladat felvezetése, rajzok készítése.
Milyen igaz! feladat – 4, a témához kapcsolódó közmondás megismerése, értelmezése.
– Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.
– Minden kezdet nehéz.
– Nyugtával dicsérd a napot!
– Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!
Az óra lezárása:
Kapcsolat más témákkal.
A cél kitűzése és elérése kapcsolatban van az optimizmussal, mert…
A cél kitűzése és elérése kapcsolatban van a társas kapcsolatok ápolásával, mert…
A cél kitűzése és elérése kapcsolatban van a hálával, mert…
A cél kitűzése és elérése kapcsolatban van a jótettekkel, mert…
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Ajándékozás, adakozás öröme.