A csoportunk nagy része a jövő évtől iskolában folytatja a tudása gyarapítását. Ebben a hónapban a legfontosabb közös célunknak azt tűztük ki, hogy mindenki abba az iskolába nyerjen felvételt, amelyiket a szüleivel együtt kiválasztottak. Ennek érdekében nagyon sok játékos matematikai tartalmú feladatot végeztünk, rövidebb és hosszabb verseket, dalokat tanultunk, sokat beszélgettünk a körülöttünk lévő élő és élettelen környezetről, változatos finommotorikát fejlesztő tevékenységet végeztünk, és az óvodánkhoz tartozó iskolába is különböző játékos foglalkozásokon vettünk részt. Ezek a tevékenységek hozzájárultak a gyerekek ismereteinek kiszélesítéséhez, az iskolához fűződő pozitív viszony megalapozásához, kiváncsiságuk felkeltéséhez. Sokat beszélgettünk arról, hogy ha hisznek magukban, akkor a céljaikat is sokkal könnyebben el fogják érni, és nagyon fontos az is, hogy a cél eléréséig milyen sokat vátoznak, fejlődnek, okosodnak. Ennek köszönhetően a kicsik izgatottan várták az iskolai online vagy személyes elbeszélgetéseket.
Boldogságóra Alapprogram
Februári témánk a „megküzdési stratégiák” volt, amit a témához kitalált ötlet miatt minden nap gyakoroltunk. Még januárban elhatároztam, hogy „behozom” a tévében zajló Exatlon Hungary-t az iskola falai közé. A testnevelésórákon zajló versengés mellett a tanórákon való aktív részvétel, a házi feladatok, de még a késés is a csapat rovására, vagy előnyére ment, megy. A hónap témájához tökéletesen kapcsolódott, mivel testnevelésórákon a „pirosak” és a „kékek” küzdöttek egymással, de ami ettől fontosabb volt, hogy leküzdötték önmaguk rossz tulajdonságait, megtanultak egymásért küzdeni, egymást segíteni a győzelem reményében.
A versengés mellett ismét eljött hozzánk a meseterapeutánk, aki a Három kismalac meséjét dolgozta fel a gyerekekkel, a témához kapcsolódva. Farsangra készülve busóálarcot készítettünk, majd a farsang utolsó napján az iskola többi tanulójával kiszebábot égettünk.
Annyiban volt ez különleges esemény, hogy minden tanuló felírta egy lapra, hogy milyen rossz tulajdonságától, szokásától, félelmétől szeretne megszabadulni, amit a kisze báb táskájába tettünk, majd elégettünk a babával együtt.
Az egyik rajzórán pedig a februári témához adott ötletet valósítottuk meg. Beszélgettünk a keresztnevekről, kinek mit jelent a neve, a gyerekek megkérdezték a szüleiket, hogy kitől kapták a nevüket. Ezt követően a tanulók a saját neveikből készítettek egy kis szörnyet, manót, aki majd védelmezi őket, ha bármi baj történne velük.
Mozgalmas hónapon vagyunk túl, márciusban folytatjuk a kihívást, és a boldogságóra programjait.
Széchenyi István Általános Iskola Jászkarajenő
A harmadikosok biztató mondatokkal erősítik magukat a céljaik eléréséhez.
Széchenyi István Általános Iskola Jászkarajenő
A negyedikesek közös célokat terveztek. Kis cetlikre feljegyezték a legnépszerűbbeket, majd egy plakátra ragasztották azokat.
Az óvodai jeleinkhez is kötődünk még, a képek kellemes emlékeket, hasznos tulajdonságokat idéznek fel.
Foglalkozásunkat relaxációval indítottuk. Az öt perces meditációhoz én írtam szöveget és a gyerekek tornaszőnyegen zenét hallgatva pihentek. Az órát körkérdéssel indítottuk. Kinek hogyan telt a hétvége és most hogyan érzi magát? Az első feladat az volt, hogy Bagdi Bella Bátorság dalát hallgatva a kinyomtatott szövegen húzzák alá azokat a mondatokat, amelyek a beteg gyerkeket bíztatják a Heim Pál Gyermekkórházban. Egy PPt bemutatóban gyűjtöttem össze a téma legfontosabb elemeit: Mi a stressz, pozitív és negatív stressz? Mi az akut és krónikus stressz? Miért nem kapnak gyomorfekélyt a zebrák? Hogyan lehet kezelni a feszültséget? Mi a megküzdés? Milyen stratégiákat használhatunk? Elmeséltem klasszikus megküzdési élethelyzeteket. Placid atya lágerben való túlélését. Régebbi és modern szakemberek véleményét ismertettem meg a gyerekekkel. Pl.Mérey Ferenc vagy Dr Almási Kitty. Ezután a probléma és az érzelemközpontú megküzdési stratégiákat ismertük meg és válogattuk a hozzájuk tartozó megküzdési módokat. A gyerekek szituációs kártyákat kaptak, az azon lévő kulcsokat kiszínezték és táblaragasztóval a megfelelő megküzdési módhoz ragasztották a kártyákat a táblára. Videón néztük meg egy osztály jelenetét, hogyan oldják meg egy osztálytársuk problémáját. (A fiút lopással gyanúsították) Megbeszéltük a különféle megküzdési módokat. A gyerekek szituációkat kaptak és csoportmunkában próbáltak különféle nehéz helyzeteket megoldani. Nehéz helyzeteket „kereteztünk” át Bagdi Bella Életbátorság dalával, úgy hogy a szókártyát átfordítottuk a másik oldalára. Végül stresszoldó technikákat színezőkön gyűjtöttünk össze.
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az egyik érdekes boldogságóránk ebben a hónapban: A célok kitűzése után meghatározzuk az eszközöket, utakat, hogy sikerüljön elérni a vágyainkat, céljainkat. Például azok a gyerekek, akik nem tudták egyedül megtalálni a labirintusból a kiutat, segítséget kérhettek. Nem mindenkinek volt egyformán egyszerű ez a feladat. De a könnyű kerek labirintusból kijutni egyedül nem ment senkinek. Érdekes volt megfigyelni, mi volt a gyerekek első reakciója a feladat elhangzása után: bekötött szemmel kell megrajzolni a helyes utat. Az óra végén megbeszéltük, milyen érzés volt segíteni, hallgatni a szóbeli irányítást, mi volt a véleményük a nehézség leküzdéséről.
A téma feldolgozása során sokat játszottunk, megküzdöttünk különböző feladatokkal, akadályokkal. A mese meghallgatása után nagy sikere volt a boszi által eltüntetett plüss állatok kiváltásának: énekkel, verssel, játékos feladatokkal lehetett visszaszerezni az ellopott plüssöket, minek során sokat nevettünk, biztattuk egymást. A feladatlap színezése során Bella dalait hallgattuk és ahol tudtuk énekeltük , jókedvűen töltöttük el ezt a délelőttöt.