Megbocsátás szigetén
- Csoport neve: Ovis csoport
- Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Pál Utcai Tagintézménye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megbocsátás
- (231 megtekintés)
A kevés idő ellenére sikerült a gyerekekkel feldolgozni a hónap témáját. A megbocsátáshoz tartozó mesét, ami a csoportunk fejlettségéhez jól illeszkedett, több alkalommal hallgatták, beszélgetőkörben kérdések segítségével felidéztük miről szólt, mi történt a tündér testvérekkel. Fontos feladatunk az óvodába az empatikus képesség fejlesztése, saját és mások érzelmeinek megismerése, próbálják beleképzelni magukat mások helyzetébe. A Simi süniről szóló bábozás nagyon lekötötte a gyerekek figyelmét, utána kezükbe vehették a bábokat, eszközöket, folytatták a történetet. A következő napokban a szabad játékidőben újból eljátszották egy-egy jelenetét. A mesékkel megérezték a gyerekekkel a megbocsátás lényegét, jóérzés a kibékülés, ha szeretnek, újból játszanak velem. A foglakozás előtti napon piros papírból nyírhattak ki szívecskéket, amivel eljátszottuk a bocsánatkérést.
A foglalkozást lazító gyakorlatokkal kezdtük: „Körbe, körbe, karikába…”, Ó hangoztatása, „Domborítok, mint a cica…”. Utána meghallgattuk a már ismert, szép, megnyugtató hónap dalát, beszélgettünk a megbántás, megbántottság érzéséről, elmondták a gyerekek, ők mikor éreztek már ilyet. „Kivel fordult már elő, hogy valami rosszat tett és megbánta?” Nemcsak óvodai, otthoni történetek is előkerültek. Átkelhettek a megbocsátás szigetére kis hajókkal a hullámzó folyón, amikor kikötöttek a szigeten, elmondták a varázsszavakat: „Sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek!” A szigetről „Szeretet szívecskékkel” érkeztek vissza az óvodába.
Ezek az élmények, a gyakorlás elindította a gyerekeket azon az úton, hogy a megbocsátás természetes szükségletté válhasson az életük során.