6.osztály
pajzs
Boldogságóra Alapprogram
Szent Gellért Katolikus Álltalános Iskola és Gimnázium
2.osztály
Neveink erősségei
Beszélgettünk arról, hogy kinek milyen apróságok jelentenek örömet, és mivel tudnának másoknak örömet szerezni. Csoportmunkában, a közös koncepció kialakítása után, nagy lelkesedéssel kezdtek neki a gyerekek a közös boldogságváruk megrajzolásához. Jó hangulatban telt az alkotás folyamata, s mindkét csoportnak nagyon tetszett a munkájuk eredménye is.
Megküzdés hónapja
Februári hónapunk szó szerint a megküzdésről szólt. A folyamatosan változó tanulólétszám próba elé állított bennünket is a feladatok megvalósításánál. A témáról sokszor, sokat beszélgettünk, felsorolták, hogy hogyan sikerült megküzdeni nekik napi apróbb feladataikkal, ha elsőre nem sikerült számukra, akkor mit tettek. Volt, aki hamar feladja és többen mondták, hogy addig próbálkoznak, míg megoldják a feladatot.
A témához kapcsolódó feladatok nagyon tetszettek számukra. Voltak tanulók, akik a “nevük” feladatot választották. Szorgalmasan keresték a keresztnevük jelentéseit. Leírták és a pajzsokat is elkészítették hozzá. Megbeszéltük milyen erőt, erőforrást ad nekik a nevük jelentése. Tanítványaim megállapították, hogy a mostani helyzetben a kiemelkedő megküzdési pontunk a betegség. A képek bizonyítják, hogy megküzdöttünk a feladattal és sikert is arattunk a pajzsainkkal.
Az osztály tanulói a feladatok közül a pajzsot választották. Osztálypajzsot készítettek, amelyre azokat a dolgokat gyűjtötték össze, amellyel nekik és családjaiknak meg kell küzdenie a hétköznapokban.
Lőrinci Napsugár Óvoda és Bölcsőde
Mivel a kislányok nagyon szeretnek zenére táncolni már a hónap elejétől hallgattuk Bagdi Bella dalait: „Boldog vagyok”, „Süss fel nap”, „Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” „Jól érzem magam boogie” -t. Így lett az egyik kedvenc dalunk a : „Ha boldog vagy…” Elkészítettük szomorú Szilárdot, és Boldog Blankát, és játszottunk velük. Ezen a játékon jót mulattunk. Napocska báb segítségével beszélgettünk, hogy mikor érezzük magunkat boldognak. Természetesen minden kis „Kipikopi” az anyukájával, vagy apukájával érzi magát a legboldogabbnak. Ezután lerajzolták a szüleiket.
-Hervad a virágom, éled a virágom – játék
-Mese: A róka és a farkas a lakodalomban
-Családi és baráti kapcsolatok: Milyen az igaz barátság? Szükségünk van egymásra!
-Távíróoszlop csoportos játék
-Értékes emberek: Táblázat kitöltése pozitív jellemzéssel.
-Közös éneklés: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek!
-Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok” – relaxációs játék.
-Hogyan gondolkodik az optimista ember?
-Hogy vagy?
-Nevetésverseny.
-A szomorú királykisasszony – mese; mások szomorúságának elűzése.
Hogyan beszélsz magaddal? – Megerősítések gyűjtése.
– Közös éneklés: Pozitív gyerek vagyok.
A gyermekek a februári hónapban a megküzdési stratégia fogalmával, lehetőségeivel ismerkedtek. A tél végi időszak kedvezett a különböző életkoruknak megfelelő feladatok megoldásához. Pl.: cipőkötés, réteges öltözködés, ruhahajtogatás…..ezek a feladatok igazi megküzdési próbatatélek voltak és nagyon ügyesen leküzdötték őket. A hónaphoz még a játékos feladatok is csatlakoztak, a tornateremben különböző feladatokat oldottak meg , nagyon ügyesen győzték le az akadályokat. A hónap zárásaként boldogságórát készítettek és mindig jelezték az érzelmeiket sikerüktől függően.
-„Irkafirka” – relaxációs játék.
-Mi az a hála?
-Miért lehetünk hálásak? – Hálaleltár
-Te se maradj ki! Miért lehetünk hálásak magunknak és másoknak: Táblázat kitöltése.
-Közös éneklés: Szép nap, ölelj át engem.