Szivárványbohóc készítése, Képregény készítése, Nyelvtörő, Labirintus megoldása a munkafüzetben, Lovag, Sárkány, Királylány játék,
Boldogságóra Alapprogram
A legnehezebb a mi feladatunk volt, nyolcadikos osztályként. Így is borzasztó volt a több, mint félév egymás nélkül. De a tanév eddigi része is korlátozott volt, a maszk, egyéb dolgok miatt. De legalább naponta együtt lehettünk! Mostantól megint véget ér a személyes találkozás, nem is lehet tudni igazán meddig, hogy valóban találkozhatunk-e a tavaszi szünet után. Így is nehéz elfogadni azt, hogy véget ér a nyolc év, mindenki megy továbbtanulni, más középiskolákba. Pedig az egyik legjobb osztály, legjobb osztályközösség mi vagyunk! A közös rajz , abban erősített meg bennünket, hogy mennyire szeretjük a másikat, mennyire ismerjük egymást, tudjuk ki – mit szeret, ki minek örül a legjobban! Ebben a nehéz helyzetben, amíg rajzoltunk, beszélgettünk is jobb kedvre derített mindannyiunkat!Hiszen ez a pár óra hossza is, míg az Apró örömök témáját dolgoztuk fel, is együtt lehettünk, jó emberekkel, azokkal, akiket szeretünk!
Nem volt nehéz a feladat választás. Az ötödikesek a közös rajzolást választották. Megállapodtak abban, bármi jó, bármi örömet okoz, amikor együtt vannak! A szeretet az osztály összekovácsoló ereje. Mindenki segít a másiknak, mindenki szereti a másikat. Nincs kiközösítés, egy csapatként dolgoznak, működnek együtt. Természetesen, mivel gyerekek, játszani, sportolni szeretnek a leginkább, de minden mást is szívesen csinálnak együtt! Együtt-Egymásért léteznek, tanulnak , cselekednek az iskolában, a jó helyen!
Már csak a téma, az apró örömök élvezete is nagyon boldoggá tett bennünket. Hiszen amiben öröm van, az már csak jó lehet, vidám, melengető. A várat közösen készítették el a gyerekek. Először megbeszéltük, mi legyen a fő szimbólum, természetesen egyöntetűen a piros szív lett a nyertes. Majd e köré építették fel az örö9mvárukat a rájuk jellemzőekkel, amitől a legboldogabbak, amiért igazán tudnak örülni!
A közös feladatból a csomagolópapírra rajzoljuk le, mitől jó most! Mivel hétfőtől sajnos a koronavírus helyzet miatt ismét online lesz a tanítás, így nem is volt kérdés, minthogy azt rajzoljuk le, amit valójában is érzünk, amikor együtt lehetünk! Volt, aki sírva is fakadt rajzolás közben, mert nagyon szeret együtt lenni az osztálytársaival, és belegondolt abba, hogy hétfőtől, minimum egy hónapot megint nem találkozhatunk, nem láthatjuk egymást. Lerajzolták, mit is szeretnek együtt játszani, de meg is beszéltük bármit, akár tanulni is, sírni-nevetni, csak együtt legyünk! Ez jelenti a legapróbb örömöt is a diák hétköznapjaiban!
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Márciusi boldogságóra témája az Apró örömök élvezete volt.
Az órát egy relaxációs gyakorlattal kezdtük, melyben kisvirágként éreztük a tavasz közeledtét és eljátszottuk, hogyan lesz az apró magból gyönyörű kisvirág.
Sajnos ez volt az utolsó együtt töltött óránk, ezt is apró örömként éltük meg. Mivel tudjuk, hogy sokáig nem fogunk személyesen találkozni, ezért a gyerekek nagyon lelkesen láttak neki, hogy emlékeztető szívecskét készítsenek egymásnak.
Az elkészült szívecskéket boldogan adták át egymásnak, számolgatták ki mennyi szívet kapott, így átérezhették az adni jó-kapni jó érzését egyaránt. Megegyeztünk, hogy otthon olyan helyre tesszük ezeket az apró szíveket, ahol mindennap látjuk és így gondolni tudunk egymásra. Talán ezek a kis szívecskék nagyobb örömet is okoznak majd a gyerekeknek az elkövetkező időszakban.
Nagyon hálásak voltunk, hogy nem zártak be az iskolák. Boldogan rajzoltuk le, mik azok az apró örömök, amik nélkül rossz lenne, vagyis miért jó nekünk együtt. Sajnos, mire a képeket feltöltöttük, megkaptuk a rossz hírt: újra otthon kell maradnunk. Bízunk abban, hogy csak pár hét és a képeken látható vidám pillanatokat ismét átélhetjük együtt.
Keleti Városrészi Óvodák Pákolitz István Utcai tagóvoda
Tevékenységi/foglalkozási terv
Az óvodapedagógus neve: Gerber Anita
Csoport: Vegyes életkorú Süni- Maci csoport
Tevékenységi forma: Boldogságóra /Megküzdési stratégiák
A tevékenység előzménye: Versenyhelyzet teremtése
A tevékenység tartalma/témája: Farsang
A tevékenység célja: A hagyományokhoz igazodóan, a mesebeli szereplők, hősök megjelenítése. A víg kedélyesség megőrzése, és a közösséghez való tartozás erősítése. Egyéni és társas viselkedési formák erősítése, megküzdésre való hajlandóság ösztönzése. Örömet nyújtó, az életkoruknak megfelelő és egyben a képességeiket is fejlesztő, a motiváltság megőrzésére irányuló tevékenységek végzése.
Munkaforma: Egyéni, mikro-, csoportos
Nevelési feladatok:
• Értelmi-, érzelmi-, értékorientált közösségi-, anyanyelvi nevelés
Didaktikai feladatok:
A Farsanghoz fűződő hagyományok megismertetése, felelevenítése. Meseszereplők, hősök bemutatása. Versenyjátékok bemutatása, helyzetek megismerése, gyakorlása. Családtagok otthoni bevonása a játékos feladatok elvégzésébe.
Képesség- és készségfejlesztés:
Figyelem, vizuális megfigyelő- és elemző készség, beleélő képesség, érdeklődés, képzelet, fantázia és az alkotó fantázia fejlesztése, téri tájékozódás, nagymozgások fejlesztése, motoros képességek fejlesztése: szem-kéz koordináció, ritmuskészség, éneklési készség, oldalsó dominancia fejlesztése, szocializációs képességek fejlesztése. Együttműködés, segítőkészség, figyelmesség, önállóság, kitartás elősegítése, érzelmi megnyilvánulások tudatosítása. Stratégiák alkalmazása. Nemzetiségi kultúra ápolása – kulturális mássághoz igazodás.
Alkalmazott módszerek és eljárások:
Beszélgetés, magyarázat, bemutatás, megfigyeltetés, gyakorlás, pozitív megerősítés, társak előtti elismerés, értékelés, igény és szükség szerinti irányítás, ötletadás, segítségnyújtás, személyiség kibontakoztatás.
Eszközök:
Jelmezek, lufik, lepedő, seprű, színezők, ceruzák, cd és lejátszó, bluetooth hangszóró, golyók, kislabdák, kosarak, székek.
Forrás:
Bagdi Bella – Prof. Dr. Bagdy Emőke – Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv
Bagdi Bella – Bezzeg Andrea: Boldogságóra készségfejlesztő munkafüzet
A gyerekekkel meghallgattuk Bagdi Bella Imádok élni c. dalát.
Megbeszéltük, hogy mik azok az apró örömök, amik mosolyt csalnak arcunkra. Legyen az egy jó szó, egy finom falat, egy puha érintés.
Közösen kiválasztottuk a feladat , amely az Örömhelyek lett.
A tanulók a tantermet választották. Lerajzolták az osztályteremben azokat a helyeket, ahol szívesen tartózkodnak.
Boldogságóránk 6. témája a Megküzdési stratégiák volt. A foglalkozás bevezetéseként a 7. relaxációs gyakorlatot végeztük el. Ezután Bagdi Bella : Ellazulni jaj, de jó című dalát hallgattuk meg. Majd az Arany kulcs c. mesét dolgoztuk fel és beszélgettünk a gyerekek félelmeiről, negatív gondolataikról. A Cápatámadás mozgásos játék után pedig elkészítettük a közös tablónkat.