A farsang elmaradhatatlan eseménye a mindenkori versengés, megmérettetés.
Ki a jobb, ki az ügyesebb, a bátrabb, a rafináltabb?
Egy-egy feladatban megmutatkozik melyik az a terület amiben az egyik gyermek kicsit ügyesebb,mint a többi, a másik feladat során pedig a másik gyermek erőssége bontakozik ki.
Majd végezetül együtt örülünk valamennyiük sikerének.
Boldogságóra Alapprogram
A december a jó cselekedetek hónapja volt. E köré a téma köré építettük a tevékenységeinket. A foglakozást relaxációval kezdtük mert ezt a gyerekek nagyon szeretik. Elénekeltük a kedvenc tanult dalainkat. Beszélgettünk a jócselekedetekről, ki hogyan szokott jót cselekedni és hogy az milyen jó érzés. Elolvastam a gyerekeknek a Szívem kertje című történetet, majd a gyerekek sorra kihúzták más gyerekek jeleit és akit kihúzott azzal a gyerekkel kellett valami jót cselekednie a nap folyamán. Nagyon élvezték. Volt aki megölelte a kis társát, megvigasztalta ha sírt, segített csizmát húzni…stb.
A foglalkozást relaxációval kezdtük, majd elénekeltük az eddig tanult dalok közül a gyerekek kedvenceit. Megtanultuk az új dalt a Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek.
Beszélgettünk a társas kapcsolatok fontosságáról, kinek ki a barátja miért jó neked ha sok jó barátod van…stb. Meghallgatták a gyerekek a Tavaszi ébresztő c. verset és együtt elkészítettük a barátságvirágainkat.
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
A megbocsátás témája az óvodás korosztály számára még elég nehezen érthető. Személyes példával, történettel, mesével, szituációs játékkal érzékeltettem, hogy a megbocsátás jó érzéssel tölti el a szívünket. A sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek varázsszavak. A mögöttük rejlő érzések, segítenek elfelejteni a haragot, a kellemetlen érzéseket és békét nyújtanak nekünk.
A megbocsátás virágát közösen készítettük el.
A témához tartozó kis mese meghallgatását követően mindenki elkészítette a saját kis varázsszemüvegét.
Az elkészült szemüvegeket mindenki kipróbálta, sőt cserélgették is azt. A varázserő valódi volt, hiszen a körülöttünk lévő dolgok sokkal szebbé váltak. A varázsszemüvegen keresztül minden gyermek meglátta a szépet és a jót. Nagyon sok okos dolgot felsoroltak a gyerekek.
Ebben a hónapban tanulásban akadályozott tanítványaimmal szógyűjtést rendeztünk a bocsánatkérés és a megbocsátás gyakorlása témában.
Napjainkat most a virtuális tér világában – a számítógép előtt ülve -, töltjük, ezért figyeltem arra, hogy a választott feladat elkészítésével online ne terheljem még én is túl diákjaimat. A témafelvetés és a szógyűjtés az én kezdeményezésemre és irányításommal videóbeszélgetés keretében történt, majd a tanulók által összegyűjtött szavakból készítettem el a Szófelhőnket. Program segítségével dolgoztam.
Hisszük, hogy a megbocsátás gyakorlása ebből a 8 kifejezésből összeállítva sokkal könnyebb, és azt, hogy a Szófelhőnk mögül mindig süt ránk a Nap!
A megbocsátás nagyon sok egyén számára nehéz. Manapság az emberek többsége hajlamosabb a haragtartásra. A harag, s a düh megmérgezi a népességet.
Mi az osztállyal összegyűjtöttük azokat a szavakat, amelyek a megbocsátással kapcsolatba hozhatóak: szeretet, tisztelet, elengedés, lelki béke, önuralom, fegyelmezettség, béke, bocsánatkérés.
Ezeket a szavakat egy szív alakú szófelhőbe helyeztük bele!
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
A megbocsátás gyakorlása – az órát beszélgetéssel kezdtük.
Egy bántó tett a két ember közötti akadállyá válik, és kapcsolatuk törést szenved. A sértett fél
lelke igazságért és megbékélésért kiált, és ezt bizony nem olyan egyszerű megkapni, sőt kérni sem.
A bocsánatkérés iránti vágy jelen van az emberi kapcsolatainkban és amíg nem történik meg a
megbocsátás, addig háború van egyik, másik vagy mindkét fél szívében.
A bocsánatkérés őszinte. Ahhoz, hogy kiengeszteljük a sértett felet, azt az egy vagy két nyelvet kell beszélnünk, amely leginkább közvetíti őszinte érzéseinket:
• Sajnálom – fájdalmunk kifejezése
• Hibáztam – a felelősség vállalása
• Mivel tehetném jóvá a történteket? – kárpótlás
• Ígérem, nem fordul elő többé! – őszinte megbánás
• Meg tudnál bocsátani? – a megbocsátás kérése.
Az őszinte megbocsátás valódi emberformáló erő, hiszen együtt jár a felelősségvállalással, és fontos következménye a lelkiismeret-megtisztító hatása is.
Két feladat közül választhattak a tanulók:
– szófelhő készítés Add Image funkcióval
– versillusztráció készítés smile-k alkalmazásával
Az eredmény magáért beszél!
A megbocsátás témát a Föld napjával kötöttük egybe. Megnéztük a gyerekekkel, hogy mi jó a Földnek és mi az amiért szomorú. Mit tudunk tenni azért, hogy a Föld megbocsásson nekünk azokért a dolgokért amikkel szennyezzük a környezetet és a levegőt.
Készítettünk egy kollázst ahol olyan képeket színeztek ki a gyerekek, ahol örül a Föld és megbocsát.
A szeptember hónap a hála gyakorlásáról szólt. Ezt többféle módon feldolgoztuk, a hálafa készítése volt az egyik. Először megbeszéltük, hogy ki hogyan érzi magát a mai napon.
Ezután arról beszéltünk, hogy a mai napon kinek vagy minek lehetünk hálásak. Amikor megnevezték, hogy miért vagy kiért hálásak a tenyerüket befestették és rányomták a hálafa egyik ágára.
A foglalkozás zárásaként a témához ajánlott dalt hallgattuk meg.