Megbocsátás
Boldogságóra Alapprogram
A boldogságról már megtapasztaltuk, hogy sok apró örömből áll.
Összegyűjtöttük apró örömeinket és a gyerekek lerajzolták azokat:
– örülök, hogy reggel találkozunk
– örülök, hogy szép, tiszta környezetben együtt tanulhatunk
– örülök, hogy együtt játszhatunk
– örülök, ha megdicsérnek
– örülök, hogy javíthatom a hibáimat
– örülök, hogy ha megéhezem, akkor van mit ennem
– örülök, hogy az iskolában barátságos, tiszta ebédlőben a finom ebédet társaimmal együtt elfogyaszthatom
– örülök, hogy könyvtárba járhatok
– örülök, hogy zenélni tanulhatok
– örülök, hogy kapok segítséget az önálló tanuláshoz
– örülök, amikor haza mehetek és családommal együtt lehetek
– örülök, ha a családommal kirándulhatok, meglátogathatom a nagyszüleimet, rokonaimat….
Márciusban a világjárvány miatt már másodszor kényszerültünk az online kapcsolattartásra, ezen belül is az online tanulásra.
Megküzdési stratégiánkat az elfogadásra és az akaratra építettük. A szeretet pedig az, ami miatt elfogadjuk ezt a nehéz helyzetet, bízva abban, hogy a fegyelmezettség és a szabályok betartása segít minket abban, hogy mihamarabb túl legyünk ezen az időszakon.
Megküzdési stratégiánk volt:
– a családok, gyerekek bevonása az online térbe
– nehézségek megbeszélése, a kapcsolattartás megszervezése a rendelkezésre álló eszközökkel
– napi kapcsolattartás a tanulás által a digitális kollaborációs térben
– beszélgetés, élménybeszámoló: mi volt a napodban a legjobb?
– menj ki a szabadba!
– készíts fotót! Küldd el, készítsünk virtuális galériát!
A virtuális galériánkból néhány képet feltöltök ide is.
– sportoljunk, mozogjunk
– barkácsolj, rajzolj!
– nézz meg egy filmet! Mesélj róla, meghallgatunk!
Alkalmunk volt jobban bepillantást nyerni egymás hétköznapi életébe.
Videó megosztással virtuálisan megnéztük a Micimackó című filmet és a szereplők tulajdonságaira vetítve kerestük, hogy mi a boldogság…
Olvasás órán gyakran előkerülnek az illemkockák. Az illemkockákkal tanuljuk meg a viselkedési szabályokat.
A köszönés egy ősi formula, ami a kapcsolatteremtésre szolgál. Manapság ezt is tanítani kell, nem minden gyermeknél alakult ki.
Régi film felvételeket mutattam meg a gyerekeknek arról, hogyan beszéltek egymással egykor az emberek, felnőttek, gyermekek.
Tegeződés, nem tegeződés?
A gyerekek főleg a tegeződést ismerik.
Gyakorlatokkal tanuljuk a különböző köszönési formákat. Célunk, hogy ismerjük és szituációnak megfelelően alkalmazzuk ezeket.
Segítettünk egy beteg állaton.
Ősz végén iskolába jövet a gyerekek találtak az utcán egy elázott, didergő, átfázott kiscicát. Látszott rajta, hogy segítségre szorul.
Bebugyolálták és elhozták, mert attól féltek, elüti az autó, vagy egy kutya bántani fogja.
Délután megfürdettük, megszabadítottuk az élősködőktől és elvittük orvoshoz. Kapott a cicus gyógyszert.
Így került hozzánk Szimba, akinek hivatalosan én lettem a befogadója, de a gyerekek is gondoskodnak róla rendszeresen.
Hoznak neki ennivalót és elhalmozzák sok sok szeretettel! Szimba nagyon barátságos és hálásan dorombol, ha simogatjuk.
Úgy gondoljuk, megmentettünk egy kis életet. JÓNAK LENNI JÓ!
Kirándulás a töltéshez:
Természet közelében élhetünk, iskolánktól 2 km-re kanyarog a Tisza.
Gyakran felkerekedünk és elsétálunk a töltéshez, ahol a tiszta és jó levegő testünket, lelkünket üdíti.
Együtt barangolni jó, a szépet együtt csodálni még jobb! Bújócska, fogócska, legurulni a töltés oldalából feledhetetlen közös élmény.
A közösen szerzett élmények, erősítik a társas kapcsolatokat. A gyerekek sok sok tapasztalatot szereznek a környező világról és egymásról.
Célok megfogalmazása:
– Mi leszek, ha nagy leszek?
Képes vagyok elérni a célomat!
– Mit kell tennem a céljaim elérése érdekében?
Képességeim, képes vagyok, képes leszek rá!
– Szüleink hivatása. Örömmel végzik a munkájukat.
– Ismerjük meg a hivatásokat! A gyerekek elmesélték egymásnak, mivel foglalkoznak a szüleik.
– Az álmok és vágyak papírra kerültek rajz formájában, a tanterem falán velünk vannak minden nap. Bizakodva tekintünk a jövőbe!
Szeptember:
Több hónap után újra együtt!
Hála-leltárt készítettünk.
Hálásak vagyunk, hogy:
-találkoztunk
-újra együtt lehetünk
– egészségesek vagyunk
– mindenki itt van
Hálásak lehetünk reggel, délben este:
– felébredtem
– szeretteim vesznek körül
– indulhatok az iskolába
– együtt tanulhatunk
– hálás vagyok a finom ebédért, amit az iskolában fogyaszthatok el a társaimmal együtt
– hálás vagyok a friss levegőért és a közös játékért az udvaron
– hálás vagyok, hogy hazatérhetek a családomhoz.
– hálás vagyok, hogy van kényelmes otthonom, ágyam.
Megtanultuk a hála dalát.
Nagyon jó érzés volt, hogy a régebbi sérelmeket megbeszélték és megbocsátottak egymásnak.