A hónap témáját online formában valósítottuk meg. A gyerekeket megkértük, hogy írjanak egy-egy szót ami a megbocsátásról eszükbe jut. A kapott szavakból állítottuk össze a „megbocsátás szófelhőnket”.
Boldogságóra Alapprogram
A délelőtti játékidő vége alkalmas arra, hogy egy kicsit beszélgessünk a gyerekekkel és visszagondoljunk arra hogy hogyan telt a napunk délig. Megkértem a gyerekeket, hogy válasszák ki azt az egy eseményt a délelőttből, ami nekik a legnagyobb örömöt okozta. Volt, aki a kora reggeli időszakból emelt ki valamit és volt, aki hosszasan küzdött egy vonatpálya megépítésével, ami végül sikerült. Sok gyermek számára az egyik kedvelt közös játékunk szerzett örömet, a ” Mi van a kendő alatt” ,így ezt a játékot még nagyon sokszor eljátszottuk még. Nagyon jó volt látni mennyire élvezik.
Bocsánatkérő kártyát készítettünk a gyerekekkel, közben a hónap dalát énekeltük: Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. Amikor készen lettek, odaadhatták vagy hazavihették annak, akinek szólt a kártya.
Sok sok feladattal kellett megbírkózni a gyerekeknek a héten. Különféle feladatokat kaptak. Volt várépítő verseny de a legnehezebb az akadálypálya teljesítése volt. A tornaszobát ismét segítségül hívtuk, mindenki megküzdött azért hogy a célba beérhessen. Sikeresen vették az akadályokat, volt olyan aki a félelmét is leküzdötte. Nagyon élvezték a gyerekek. A végén relaxáltunk az Ellazulni jaj de jó című dalra.
A foglalkozást egy relaxációs gyakorlattal kezdtük majd meghallgattuk a „Van nekem egy álmom..” című dalt. A gyerekekkel közösen megbeszéltük kinek milyen célja van. Voltak akik ügyesen meg tudták fogalmazni de voltak olyanok is akiktől meg kellett kérdezni hogy volt-e olyan, amit nagyon szerettek volna és teljesült. Miután mindezeket megbeszéltük átmentünk a tornaterembe, ahol a célba dobást gyakoroltuk. Ez egy nagyon jó feladatnak bizonyult, mivel így a gyerekek érezhették azt hogy egy cél elérése ugyanolyan örömöt vált ki mint mikor a labdával betalálunk a célba!
A megbocsátás folyóján hajózunk. Segítségül az aranyhalakat hívjuk.
Heti témánk egészségünk megőrzése, az egészséges életmód volt. A gyermekekkel beszélgettünk arról, mi magunk mit tehetünk azért, hogy egészségesek maradjunk. Nagyon fontosnak tartom a prevenciót, s az egészséges életmódra való ösztönzést, melyet már az óvodás korú gyermekek esetében el kell kezdenünk. Ennek érdekében hetünkön minden olyan témát érintettünk, melyből már óvodásaink is kamatoztathatják az egészséges életmódra való ráhangolódást: beszélgettünk a rendszeres testmozgásról, melynek nagyszerű példája a gyalogos közlekedés, mellyel egészségünk óvása mellett még környezetünket is védhetjük; az egészséges illetve egészségtelen ételekről, a szűrővizsgálatok fontosságáról: miért kell minden évben meglátogatnunk a vedőnénit és doktorbácsit, miért kapunk szurit. Beszélggettünk a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcsfogyasztás fontosságáról, s erre a következőképpen hívtuk fel a gyermekek figyelmét: együtt zöldség és gyümölcsbábokat készítettünk, melyeket a nap végén el is fogyasztottunk. A különböző bábformájú zöldségeket, gyümölcsöket a gyermekek jóízűen fogyasztották el, s így olyan zöldségeket és gyümölcsölet is fogyasztottak, melyet egyébként talán nem is kóstoltak volna meg.
A megbocsátás, a bocsánat kérés nem könnyű dolog. Az órán arról beszélgettünk a gyerekekkel, miért nagyon fontos az ember számára, hogy még tudjon bocsátani, tudjon bocsánat kérni. Majd rajzban is kifejezhették magukat a gyerekek.
A héten kis Sünikéinkkel a víz halmazállapotát vizsgáltuk, s mivel ebben a hónapban az apró örömök átélése volt a Boldogság óránk témája, arra gondoltam, össze vonom a víz vizsgálatával. Ezen célom eléréséhez segítségemre volt egy tevékenység, mely gyorsan fel is keltette a gyermekek érdeklődését: léggömbökbe kindertojás figurákat rejtettem, majd vizet engedtem a lufikba és lefagyasztottam azokat. Minden léggömbbe két játékot raktam. A gyermekeket megértem, válasszanak egy párt maguknak és együtt próbálják minél előbb kiolvasztani a meglepetéseket. Kíváncsi voltam, hogyan osztoznak meg a figurákon a gyermekek. Egy érdekes és mindenképpen tanulságos tapasztalással gazdagodtak a Sünikék, és jómagam is. Nagyon élvezték az olvasztás részfolyamatait és csodálkozva figyelték meg a víz halmazállapotának változásait. (melegvizet öntögettünk a jégre.) Megbeszéltük, hogy mekkora örömet okozott a jégben rejlő apró játékok felfedezése, azonban a legjobban eső érzés egymás megajándékozása volt, hiszen adni jobb, mint kapni.
Az április havi boldogságóra program témája a megbocsátás gyakorlása. Egy újabb érdekes és elgondolkodtató téma, amit érdemes nem is egyszer körbejárni. Azért is, mert mi emberek, ahogyan zajlik az életünk, abban gyakran megfeledkezünk arról, hogy megbocsátani igenis nagyon szükséges.
A tanórát úgy kezdtük, hogy megbeszéltük a megbocsátás fogalmát. Mit is tudunk egyáltalán megbocsátani? Igen, valami rossz tettet, amit velünk szemben követtek el. Ekkor előjöttek régi sérelmek testvérektől, barátoktól. Aminek nagyon örültem, hogy előjött olyan is, amikor másnak kellett megbocsátani a gyermekek által elkövetett rossz tetteket.
Egészen érdekes és tanulságos módon közelítették meg a gyermekek ezt a problémát.
Tisztáztuk, hogy nagyon fontos megbocsátani valakinek valamit. Nem jó, ha az ember sokáig hordozza szívében a sérelmeit. Nem kell elfelejteni azt a rossz cselekedetet, amit velünk szemben követtek el, de fontos, hogy tegyük félre és emiatt ne legyenek már rossz érzéseink. Ugyanis ezekkel a rossz érzésekkel megkeserítjük a mindennapjainkat, akadályozzuk boldogságunkat.
Hogy meg tudunk-e valakinek megbocsátani, az azon is múlik, hogy esetleg a másik bocsánatot kér-e. Megbeszéltük a varázsszavakat, melyek elhangzása után, biztosabb a megbocsátás.
Ezután kiosztottam egy pillangós színezőt, jelképezve, ha megbocsátunk, akkor a rossz érzéseink, úgy repülhetnek el, mint egy pillangó. A pillangó szárnyaiba beírtuk a varázsszavakat. Majd kiszíneztük.
„A megbocsátás nem azt jelenti, hogy szeretned kell azt, aki ártott neked, hanem azt, hogy szereted magadat eléggé ahhoz, hogy nem cipelsz fölösleges terheket.”(Kocsis Gábor)