A mezei nyúl és a sündisznó című mese olvasása és megbeszélése.
Boldogságóra Alapprogram
A gyerekekkel a bocsánatkérésről és a megbocsátásról beszélgettünk, lerajzolták kivel utaznának a megbocsátás hajóján.

A témát a már ismert relaxációval kezdtük. Megbeszéltük a lustaság fogalmát, hogy milyen egy lusta ember. Elmeséltem a Lusta király című mesét. Irányított kérdésekkel visszakérdeztem a mese cselekményére, mondandójára. A témát színezéssel folytattuk, majd az óvoda játszóudvarán mozoghattak a gyermekek.

Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Az órát relaxációs gyakorlattal kezdtük. Majd meghallgattuk a hónap dalát. Elolvastam A három csibe című mesét a gyerekeknek. Nagyon tetszett nekik, egyből felfedeztek hasonlóságokat egy másik mesével kapcsolatban (A három kismalac). Ezek után megkerestük a különbségeket is. Megbeszéltük a mese tanulságát, mondanivalóját. Kerestek hasonló példákat, a megbocsátás került a beszélgetés középpontjába. Szeretik a rejtvényeket, így nagyon örültek a keresztrejtvénynek. Rokon értelmű szavakat gyűjtöttünk a megbocsátáshoz. Közös munkával kiszínezték a kedves kis macit. Majd kitaláltak egy kis dalt, melyben a “varázsszavak” szerepeltek.
A téma feldolgozása még a digitális oktatásban kezdődött, de a folytatás már szerencsére a jelenléti oktatásban zajlott. ezért a megbocsátás szíveit már kitehettük a Boldogságóra falunkra.
Megbeszéltük, hogy milyen érzés haragudni, s miben más, ha kibékülünk. Ha megbocsátunk egymásnak mennyivel jobban érezzük magunkat. Mit kell tennünk, hogy megbocsássanak, mi milyen módon fejezzük ki, ha már nem haragszunk valakire?
Nagyon erősen hatott a gyerekekere A hoponopo gyakorlat nagyon erősen és pozitívan hatott rájuk. Megbeszéltük, hogy a sajnálom azt jelenti, hogy vállalom a felelősséget. Amikor bocsánatot kérek, jóvá szeretném tenni, ami történt. Köszönöm, ha végre rendezhetjük a viszonyt, s nem terheljük egymást rossz érzésekkel. Végül mennyire jó azt mondani őszintén valakinek, hogy szeretlek és milyen jó ezt viszont hallani.

A megbocsátás témakört digitális oktatás keretein belül rajz- és vizuális kultúra órán dolgoztuk fel. Célom a megbocsátás gyakorlása volt.
Egy rövid beszélgetés után, képeslap készítése volt a feladat.
Témák, amiket érintettünk:
– Történt olyan, hogy valakit megbántottál?
– Milyen érzés volt?
– Mi lett a történet vége?
– Hogyan kértél bocsánatot?
A tanulók túl személyesnek találták ezt a dolgot, így kissé rövidre zárták a témák feldolgozását.
A mesei világból vettünk példákat, amiről szívesebben beszélgettek.