Az egészséges életmódhoz kapcsolódóan készítettünk egy egészségvárat. A gyerekek lerajzolták azokat a gyümölcsöket, zöldségeket, amelyek a mindennapi táplálkozásunk részei kell, hogy legyenek. Ezekből várat építettek. Természetesen meg is beszéltük a hozzájuk kapcsolódó információkat.
Ezután egy igazi testmozgásos feladat következett. Párba állva, „óriástalpakon” ügyeskedtek és versenyeztek egymással. Jó hangulatban telt el ez a foglalkozás is.
Boldogságóra Alapprogram
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Ezt a foglalkozást a pandémia miatti bezárás után tartottuk meg, amikor mindenki örült annak, hogy újra óvodába járhatunk. A gyerekek elmondása alapján nagyon hiányzott nekik a közösségi élet, a közös játékok, mese, rajzolás, éneklés. Így különösen örömteli időszak volt az óvoda nyitása. Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy a gyerekeknek mi okoz örömet: sok játék, rajzolás, fagyizás, finomakat enni, kerékpározni a családdal, kirándulni, vásárolni… Az irányított beszélgetés után meghallgattuk Bagdi Bella Imádok élni című dalát, majd elbáboztam nekik az Újra együtt című mesét.
Felelevenítettük az érzékszerveinkről tanultakat, majd elmondhatták a gyerekek, hogy melyik érzékszervüknek mi okoz örömet: ízlelésnek: finom étel, édesség, süti, csoki, szaglásnak: virág illat, finom étel illata, látásnak: a természet szépsége, virágok, madarak, izgalmas játékok látványa, mesekönyv, hallásnak: szép zene, ének hang, anya- apa hangja, és a tapintásnál pedig a kedvenc játékukat, puha ruhát, simogatást említettek.
Mi van a kendő alatt című játékkal zártuk a foglalkozást.
Lőrinci Napsugár Óvoda és Bölcsőde
„Napimádás” relaxációs gyakorlattal indítottuk a tevékenységet, majd a „Napra forgó a Napraforgó” gyakorlattal folytattuk. Mivel nagyon szeretnek táncolni a kislányok meghallgattuk B.B.: Imádok élni c. dalát, és táncoltunk rá, szabadon, vidáman, többszöri ismétléssel. Azután beszélgettünk arról, hogy mi az, amit nagyon szeretünk csinálni, mik azok amik örömet okoznak nekünk. A hónap folyamán többször is meghallgattuk az Imádok élni c. dalt. Mivel kiscsoportosak a gyerekeim, a napocskás színező folyamatosan előttük volt, és amikor kedvük támadt kiszínezhették. Ilyenkor beszélgettünk arról, hogy mi okozott örömet azon a napon. Az ügyesebb gyerekek segítettek a mókusnak megszerezni a csemegéjét is.
Felnőttként sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az apró örömök is széppé tehetik az életünket, nem csak a nagyok. Meg kell állni, és figyelni! A témáról való beszélgetés során jó volt látni és hallani, hogy a gyerekek mennyire tudnak értékelni akár egy gombóc fagyit, vagy akár egy kis játékkal eltöltött időt. Ahogy egyre tovább és tovább boncolgattuk ezt a dolgot, közösen rádöbbentünk, hogy egy nap alatt is mennyi apró kellemes dolog teheti boldogabbá a napjainkat.
Mint minden gyermeknek a világon, az én másodikosaimnak is meg kellett és kell küzdenie a mindennapi nehézségekkel és változásokkal. Büszkén állítom, hogy ügyesen veszik az akadályokat! Napról napra a legjobb tudásuk szerint haladnak tovább szüleik támogatásával.
7. Közös öröm
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek tanulják meg, hogy az apró dolgoknak is lehet örülni. Ismerjék fel, hogy mi mindennek örülhetünk.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga mondókra mozgunk. A mozgást lassan végezzük, így ezzel a relaxációs gyakorlattal kezdjük a foglalkozást. Gyakran jógázunk velük, ezért szívesen végezték ezt a gyakorlatot. A gyerekek nagy örömmel végezték a feladatot, szívesen ismételték meg többször is.
Motiválás: A gyermekekkel olyan csoportról készült képeket nézegetünk, melyen mosolyognak a gyermekek. Felsorolunk közösen olyan dolgokat, amelyek mosolyra fakasztanak, amelytől szépnek tartjuk a világot.
Mesélés: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása után elmeséltem, elbáboztuk a Csipi a kis cinege című, saját mesét. A gyermekek nagy figyelemmel hallgatták, majd a mese végén megbeszéltük, mennyire örültek a madárfiókák, hogx megmenekült a testvérük.
Hallásfejlesztés: Eljátszottuk közösen, hogy lefeküdtünk a szőnyegre, becsuktuk a szemünket, és figyeltünk a körülöttünk lévő zajokra! Megneveztük, miket hallottunk, amíg csukva volt a szemünk. Majd eljátszottuk a kismadárka adj egy hangot! játékot.
Beszélgetés A mese végén megbeszéltük, hogy ki, minek örült, miért érezte magát boldognak. Soroljon fel mindenki olyan dolgokat, amik örömet okoznak nekik. Majd szembe álltak a gyermekek, és mosolyra kellett fakasztaniuk társukat!
Esős nap játék! A gyermekekkel megkerestük azokat a dolgokat, amelynek esős napon is örülni lehet. Közösen építettek, közös rajzot készítettek, együtt játszottak, közösen táncoltunk egy vidám dalra. Majd hogy végre süssön a nap, megformáztuk a napot! Ezzel csalogattuk a napot!
Dramatikus játék: Ki fér bele a szívedbe játék? Minden gyermek elsorolhatta, hogy kik állnak a szívéhez a legközelebb otthon, és a csoportban.
A gyermekek szívesen vettek részt a mesében örömmel játszották el a mesébe szőtt játékokat!
Zenehallgatás alkotás közben: Megrajzoltuk Örömkezeket, melyekből közös képet készítettünk (virágok, nap, pillangó madár) mert ezeknek mindig örülünk, boldogsággal tölt el a látványuk minket. Alkotás közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Imádok élni” című dalát.
A foglalkozás végén örömölelést tartottunk, ahol az volt a játék, hogy adott idő alatt próbálj meg minél több társadat megölelni. Ezután eltáncoltuk az örömtáncot!
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
A hónap témája a megbocsátás gyakorlása. Szerencsére a Covid időszak után április 19-étől újra szinte teljes létszámban kezdtük az óvodát. Jó volt újra mosolygós, vidám gyerekekkel találkozni, akik itt az ovi falain belül elfelejtetik velünk, azt ami épp a körülöttünk lévő világban zajlik. Amikor a témával foglalkozni kezdtünk, még nem is sejtettük, hogy akarva akaratlanul az egész hetünk erről fog szólni. Egyik reggel arra kértem kislányokat a csoportból, hogy hozzanak néhány mesekönyvet az asztalhoz, és keressenek benne szereplőket, akikről úgy látják, hogy bánatosak, dühösek vagy haragosak valamiért. Egy középsős kislány egy micimackós mesekönyvet, míg egy kiscsoportos a Pinokkió című könyvet választotta. A Micimackósat végiglapoztuk együtt, és megpróbáltuk kitalálni melyik az a szereplő aki bánatos, és mi okozhatta a bánatát. Majd el is meséltem több kisgyermeknek a történetet, amit később a többi ovissal is megosztottunk. Majd beszélgetésbe kezdtünk, arra voltam kíváncsi, náluk melyik érzelem (pozitív vagy negatív) volt meghatározó mostanában. Csatlakozott hozzánk Csupaszív is a csoport Boldog Ovis kabalája, aki egyébként is mindig mosolyog. A gyerekek a beszélgetés alatt megállapították, hogy mi inkább mosolyogjunk! 🙂 Örömmel fogadták a gyerekek a Tündéri bocsánat című mesét a beszélgetés után, vidáman mondták velem a Tündérbocsánatot. Végezetül a kívánságukra táncoltunk, játszottunk, majd vidáman folytattuk a napot kinnt a szabadban, mivel az időjárás is e legkegyesebb volt ezen a napon. A hét végén pedig érkezett hozzánk egy Lázár Ervin mese is, A kék meg a sárga melyet egy Így Tedd rá-s foglalkozás vezető hozott papírszínház feldolgozásban. A színek is a mesében többféle érzelemmel játszottak, de végül ott is jóra fordult minden.
Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy hogyan szoktak otthon örömet szerezni szüleiknek, leginkább anyukájuknak – anyák napjára hangolódva. Ezek után zenére séta során, az összetalálkozások alkalmával valami kedves gesztust tettek a másiknak. Végül együtt sütöttünk, közben pedig az 5 érzékszervünk által tapasztalt kellemes érzetekre hívtam fel a gyerekek figyelmét.
Mutasd meg a tányérodat! Mi megmutatjuk a tányérainkat. A csicseriborsó- gomba alapanyaga, maga a csicseriborsó, amely jelentős rost és vastartalma mellett fontos fehérje és kalciumforrás. A borsó beáztatása után a főzés, a darálás és az ízesítés következett (só, bors), a gomba kalapját ketchuppal színeztük. Tojás- és sajtegérkék is készültek. Mindkét étel fontos fehérjeforrás, amelyek nemcsak a szervezetünk építő kövei, hanem segítik az immunrendszer működését. A padlizsán-páva farktollai szőlőszemekből készült, így a padlizsán (szeletelve, serpenyőben sütve) A és C-vitamin tartalma kiegészült káliummal, szelénnel és egyéb ásványi anyagokkal. A kukoricamálé elkészítése sem ördöngösség: a kukoricadarát sós vízben folyamatos kevergetés mellett megfőzzük, és hideg felületen elegyengetjük. Különféle kiszúrókkal formázzuk. Így készült a snidlingen csücsülő nyuszipár és a pillangó. A joghurt-bagoly alapja az iskolai tízórai volt: gyümölcsjoghurt. A joghurt regenerálja a bélflórát, segít az emésztésben. A dekoráció: dió (A, E, B vitaminok, omega3 zsírsav), mazsola (kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor), alma (C, B vitamin, magnézium, vas, kálium, foszfát), paradicsom (C és 11 féle vitamin), sárgarépa (a vitamin) mind-mind igazi vitaminbomba. Édesítőnek mézet használtunk, amelynek kb. 70 féle gyógyhatása ismert, igazi természetes antibiotikum. Az elkészült ételeket az alsósok is szívesen megkóstolták. Jó étvágyat!