A héten a téma az egészség, és a testmozgás volt.
Bevezetésként
Bezzeg Andrea A lusta király című meséjét olvastuk el, majd megbeszéltük, hogy mennyire fontos a mozgás az egészségünk szempontjából. Végül minden nap edzettünk, hol az udvaron, hol a csoportban. Nagyon egészséges, és sportos óvodások lettünk!
Boldogságóra Alapprogram
Gyereknap keretében buborékfújó versenyben, arcfestésben és mindenféle különleges programban volt részünk.
A távoktatás keretében a gyerekeknek hangokkal és állatokkal illusztrált videót készítettem a Vityilló c. meséhez.
9. Téma: Testmozgás
Az óvodásaink rendszeresen, napi szinten mozognak. Minden nap van egy kis torna, átmozgatás a gyerekeknek, hetente egyszer pedig nagy tornát tartunk. A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban.
Ebben a hónapban a boldogságóránkat a torna tevékenységünkkel kötöttem össze. A gyerekek mindig nagyon várják a torna tevékenységet, hiszen a sok futkározás ugrálás boldogságot okoz nekik. Ez a boldogságórás torna is nagy örömet okozott nekik. Volt futó játék, ügyességi játék és verseny is. Miután a tornát befejeztük a csoportszobába visszatérve meghallgatták Bezzeg Andrea; Lusta király című meséjét. Majd levezetésként a munkafüzetben található mozgással kapcsolatos feladatokat készítették el.
8. Téma: A megbocsátás gyakorlása
A megbocsátás nagyon fontos az emberi kapcsolatokban. Vannak a gyerekek között apró nézeteltérések a mindennapok folyamán.
A téma feldolgozását beszélgetéssel kezdtük. A gyerekek felelevenítették, hogy ki, mikor és miért haragudott meg valaki másra. Mit éreztek olyankor és hol fájt az nekik. Olyan is volt, aki megosztottak velünk, hogy ő nagyon szomorú volt és sírt is, amikor megbántották.
A mesével folytattuk a témát megkedvelték, megértették a lényegét. Miközben színeztek elmondtam nekik a mondókát a megbocsátásról és a hét folyamán többször felidéztük. A megbocsátás szavait gyorsan megjegyezték és a játékban ügyesen alkalmazták.
Utolsó hónapunkban összeszedtük kedvenc dalainkat, játékainkat, melyek segítettek bennünket ebben a járványügyi helyzetben is boldognak, vidámnak, kiegyensúlyozottnak maradni.
A foglalkozást Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó! dalával kezdtük, énekeltünk, mutogattunk.
Relaxációs gyakorlat: Napra forgó a napraforgó
Kedvenc játékaink következtek:
Szeretet zuhany- ahol minden gyerek elmondhatta a középen ülőnek, miért szereti őt.
Szeretet folyosó- bizalomjáték
A foglalkozás végén Bagdi Bella: Jobb veled a világ dalát hallgattuk közösen.
A testedzés és egészséges életmód témakört 90 percesre terveztem, hogy a kinti program is beleférjen.
1. Bevezetés: Elmondom, hogy a mai órán a boldogág és a testmozgás kapcsolatát vizsgáljuk. A testedzés és a sport jótékony hatásait ismertetem.
2. Mindenki húz egy idézetet (Boldogságóra munkafüzet 138-139. o.) és elmondja, hogy mi jut eszébe róla és mi a véleménye.
3. Kitöltjük és kiértékeljük a tesztet az egészséges életmódról (Boldogságóra munkafüzet 145. o.)
4. Egy nagy kartont helyezek középre, a tanulók közösen összegyűjtik és felírják/rajzolják, milyen előnyökkel jár a rendszeres testmozgás.
5. Bagdi Bella: Jól érzem magam boggie c. dalának meghallgatása, a bátrabbak felállhatnak és táncolhatnak is.
6. Röviden elmondom a tanulóknak, hogy mi a flow élmény, utána pedig megnézzük Csíkszentmihályi Mihály 2004-es TED előadását a flow élményről.
7. Ennél a feladatnál kimegyünk az iskola udvarára, minden tanuló húz egy kártyát és azt kell kiviteleznie, ami a kártyára van írva (lehet a csoport többi tagjának is csatlakozni)
Kártyákon szereplő feladatok:
• Fusd körbe a pályát kétszer!
• 20 indiánszökdelés
• 10 fekvőtámasz
• Járj guggolva csípőre tett kézzel 1 percig
• Pókjárással menj körbe a pályán
• Talicskázz egy csoporttársaddal
• Ugrókötelezz egy percig
8. Visszamegyünk az osztályterembe és lezárásként megbeszéljük:
„Mi a legfontosabb dolog, amit megtanultál a testmozgásról? A jövőben mit szeretnél kipróbálni?”
Báthory István Általános Iskola
Köszönjük szépen a szép rajzokat, plakátokat, verseket és képeket!
Reméljük sokat tanultatok a vízről és élveztétek a feladatokat
Báthory István Általános Iskola
Magyarorszag jó tanulója-jó sportolója-2020 🇭🇺🏃🏻♂️
Iskolánk három tanulója: Bálint Gergő és Szemán Kata 8.a osztályos tanulóink illetve Szirbek Titusz 6.c osztályos diákunk elnyerte a megtisztelő címet, melyet Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr elismerő szavai kíséretében postai úton kapnak meg. Gergő a Veszprémi Honvéd SE tájfutója, Kata a VEDAC atlétája, Titusz pedig az SVSE sportolója.
Sajnos a budapesti díjátadó a vírushelyzet miatt idén elmarad.
Szeretettel gratulálunk mindhárom kiválóságunknak! További eredményes tanulmányi és sport pályafutást kívánunk!☺️
Báthory István Általános Iskola
„Maradj az óvodában, iskolában, majd mi megyünk!” eseménysorozatunk ma ismét két intézmény udvarára látogatott el. A Kukamese című mesedarabunkkal és Hulladéksziget lakóival, történetükkel a Lurkó Óvoda és a Báthory István Általános Iskola legifjabb nézői ismerkedhettek meg. Az előadást követően pedig a gyerekekkel együtt dolgoztuk fel az újrahasznosításról szóló, tanulságos előadást.
A Veszprémi Petőfi Színház minden helyzetben közösségben a közönséggel!