Júniusban a fenntartható boldogság jegyében felidéztük PowerPoint prezentáció segítségével az idei év Boldogságóra élményeinket, munkáinkat. Meghallgattuk a hónap dalát és a közeli Szász tanyán egy felejthetetlen közös napot töltöttünk el az osztállyal.
Boldogságóra Alapprogram
Ha egy focicsapatot kellene kiállítani, nem lennénk nehéz helyzetben – pont 11 fiú van az osztályban.
A többségük él-hal a fociért, alig várják, hogy szünet legyen, és máris az udvar irányába tünnek el labdával a kezükben.
De lehet szó biciklizésről, sétáról, vagy bármilyen mozgásos játékról, örömmel csatlakoznak a lányok és a fiúk is.
Ezúttal arra kértem őket, keressenek olyan extrémsportokat vagy különleges sportágakat, amelyeket szívesen kipróbálnának, és azt is elmesélték, miért érdeklődnek irántuk.
A megbocsátás egy folyamat. Mind megbocsátani, mind bocsánatot kérni sokszor nehéz dolog.
A téma feldolgozása során a gyerekek elmondták, hogy milyen nehézségeik adódtak a közelmúltban.
Bocsánat – hangzik el sokszor egy nap, mégis vannak napok, hetek, évek óta magunkba fojtott rossz érzések.
A gyerekekről arról beszélgettünk, hogy mit is jelent valójában, bocsánatot kérni és adni.
Utána arra kértem őket, hogy egy színes lapra írják le, milyen esetben felejtettek el bocsánatot kérni valakitől, és most tegyék meg. Vagy mikor bántotta meg őket valaki, és azt a sérelmet azóta is hurcolják magukban. Bármelyiket is választották, a végére írják oda: Bocsánatot kérek…./ Megbocsátok.
Ezeket az írásokat nem kellett felolvasniuk, megosztaniuk a többiekkel – a lényeg az volt, hogy egy kicsit elgondolkodva, idézzék fel a történteket.
Végül egy kis szertartás keretében ezeket a színes lapokat elégettük, mintegy megszabadulva az emlékekhez kötődő nehéz gondolatoktól, megbocsátást remélve, megbocsátva.
Január havi boldogságóránk témája a célok kitűzése és azok elérése volt.
Mivel december az advent, a karácsony, a szeretet jegyében telik így a gyerekek a következő feladatot kapják. Előre elkészített, egyforma papírlapra mindenki felírja a nevét, összehajtja, majd elhelyezi egy kalapba. A fecniket alaposan összekeverjük, majd mindenki húz egyet. A kihúzott tanuló nevét titokban kell tartania és karácsonyig minden tanítási nap meg kell lepnie valamivel. Ez lehet apró ajándéktárgy, édesség, saját készítésű tárgy, de akár egy kártya is jókívánsággal,…Mindezt azonban úgy kell csinálni, hogy a másik ne vegye észre, hogy mikor és főleg, hogy kitől kapta az apró meglepetést. Pl: csempészd a kabátja zsebébe, dugd padjába,…stb. A hónap végén mindenki elmondja, hogy szerinte kitől kapta a meglepiket, és miből gondolja ezt. A végén persze kiderül az igazság.
Kis létszámú iskolánk olyan, mint egy család. A tanulók között (évfolyamoktól függetlenül is) nemcsak a családi szálak, hanem a baráti kapcsolatok erősítik az összetartozás érzését.
Idén már mi is bekapcsolódunk a ballagási előkészületekbe, ezért gyűjtöttünk különböző idézeteket, amelyeket színes üdvözlőlapokra írva átadunk, vagy belecsempészünk a ballagó nyolcadikosok tarisznyájába.