Tanóránkat relaxációval kezdtük, ráhangolódtunk az órára.
Utána meghallgattuk, elénekeltük együtt a hónap dalát, Jobb veled a világ c dalt. Megbeszéltük az üzenetét.
A terem több pontján felidéztük közösen emlékezetes emlékeinket.
Pozitív érzelmeket gyűjtöttünk közösen a boldogságról. Mindenki a hangulatának megfelelő színű lapra elkészítette a 3 szívecskét. Ezekbe írtuk be a 3 okot, amiért megéri boldognak lenni.
Búcsúzásképpen minden tanuló kiválasztotta egy másik társát, akinek megfogalmazta a búcsúüzenetét, mire fog emlékezni, ha rá gondol.
Meditációval zártuk az órát. Mindenki jól érezte magát. Kiegyensúlyozott és szeretetteljes volt a légkör a foglalkozás alatt.
Boldogságóra Alapprogram
Tanóránkat relaxációval kezdtük, ráhangolódtunk az órára.
Utána meghallgattuk, elénekeltük együtt a hónap dalát, Jobb veled a világ c dalt. Megbeszéltük az üzenetét.
A terem több pontján felidéztük közösen emlékezetes emlékeinket.
Pozitív érzelmeket gyűjtöttünk közösen a boldogságról. Mindenki a hangulatának megfelelő színű lapra elkészítette a 3 szívecskét. Ezekbe írtuk be a 3 okot, amiért megéri boldognak lenni.
Búcsúzásképpen minden tanuló kiválasztotta egy másik társát, akinek megfogalmazta a búcsúüzenetét, mire fog emlékezni, ha rá gondol.
Meditációval zártuk az órát. Mindenki jól érezte magát. Kiegyensúlyozott és szeretetteljes volt a légkör a foglalkozás alatt.
Legyen barátod, társad, sokkal vidámabb lesz az életed!
Mennyivel szórakoztatóbb úgy élni napjainkat, ha van kivel játszanunk, beszélgetnünk, ha segítségre van szükségünk, van kihez fordulnunk.
A hónap témája a Társas kapcsolatok.
9. osztály több új tanulóval. 10 fiú, 1 lány. Fontos szerepet kap a társak megismerése, elfogadása, barátságok kialakulása. Meg tudják-e fogalmazni, ki az igazi barát, vagy egész egyszerűen érzik?
Lazítás – feszültségoldás: Alkossunk kört, figyelem hogyan, ki-ki mellett helyezkedik el.
– Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…
– Hervad a virágom, éled a virágom
– Domborítok mint a cica, házba bújok, minta csiga
– Medve vagyok és cammogok
– Totyog a liba, nagy a galiba
Remek hangulatkeltő gyakorlatok, vidámság, könnyed ráhangolódás.
– Színezz, a rajz téged ábrázoljon!
– Kit tartasz a legjobb barátodnak?
– Kapcsolati ábra – Megjeleníti ki tölt be központi szerepet, és ki az aki távol tartja magát a többiektől.
Bezzeg Andrea: Tavaszi ébresztő történetének meghallgatása
– Érzékenyítés
– Miért fontosak a barátok?
Körbe vesznek a jó barátok – Barátságjel színezése
Döbbenetes, hogy a gyakorlatok során milyen érzelmek kerülnek felszínre, rávilágít problémákra, segít azok megoldásában. Köszönöm a könyv által nyújtott segítséget, mintafeladatokat.
Február a „Megküzdési stratégiák” hónapja
A tanulókkal, a fogalmak tisztázása után szóba került, hogy a mindennapi életünkben milyen küzdelmekkel kell megbirkóznunk.
Első helyen a korona-vírust említették. A nagybetűs Küzdelmet az életükben, a családok, az iskola, az osztályközösség életében a maszkkal, a fertőtlenítéssel, és a vírus elkerülésével együtt-járó „fáradalmak és félelmek jelentik.
Tehát ezeknek a negatív érzelmeknek és tapasztalatoknak a megbeszélése, kivetítése, valamilyen pozitív irányba való fordítása lett a foglalkozás célja.
Eszköznek a játékot és a vizuális szublimálást választottam.
Szobai játékokat játszottunk, egyszerű verseny, ill. mozgásos jellegű vetélkedőkben kellett a „vírust „ legyőzni és legyúrni.
Néhány példa:
– Vírus begyűjtése és semlegesítése
Bekötött szemmel- szájmaszkot használtunk kendő helyett!- apró tárgyakat kellett összegyűjteni a leterített szőnyegről, kiskosárba. Az győzött, aki a legtöbb vírust megtalálta. Az apró tárgyakat almára, vitaminos cukorkára lehetett beváltani, azaz semlegesíteni.
– Vírushordozó
Kanálban pingpong labdát egyensúlyoztak a tanulók adott pontig. Lábfejükön vírussal, azaz 5 ft-ossal sétálni a begyűjtő helyig.
– A betegségek elfújása
Itt kifeszített zsinóron zacskó-fújás történt. Ennél a játéknál ügyes technikával kellett rendelkezni, nem ment mindjárt elsőre, de a gyerekek nem adták fel, volt aki ötödjére „ment neki „ a feladatnak! Nagyon kitartóak voltak.
– Végül álarcot készítettek, amely a vírust szimbolizálta. A tanulók leginkább piros és fekete színnel díszítették a korona-maszkot, amelyet felpróbáltak ugyan, de nem szívesen viseltek. Javaslatukra kívül került az osztálytermen, a folyosón rendeztünk belőle „kiállítást”. / Kívülre állítás!/
A gyerekek nagyokat nevetve egymáson és magukon, szívesen és örömmel játszottak. Megküzdöttek a saját félelmeikkel, a betegségtől való szorongásaikkal. Kívül hagyták önmagukon egy-két órára a negatív érzéseket, és közösen , egymást segítve a játékokban győzték le mindazt, amivel napi szinten együtt kell élnünk!
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Morgó király történetét izgalmasan dolgoztuk fel a gyerekekkel. Nagyon jó érzés volt végigjárni a király útját és megérezni mennyire fontos az egészség.
A gyerekek beleélték magukat a történetbe és bíztattak a királyt hogy elérje célját.
Élményeiket nemcsak mozgásban de rajzokban is kifejezték.
Szilvia Kerekes.Zsomborné Hargitai
Iskolánkban Gallasy Katalin biológia-kémia tanárnő több alkalommal a fenntartható fejlődést akarta bemutatni gyerekeknek, egy, a természet közelségében élő, önfenntartó családdal való megismerkedés által. Tanulóink megismerték ennek a családnak az életét, s hamar előkerült az a kérdés, hogy mi biztosítja számukra a boldogságot. A gyerekek maguk is meglepődtek, hogy az ajándékba készített rajzok, versek mekkora örömet jelentettek a családnak.
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
A tanév utolsó, rövidke hónapjában mindig leltárt készítünk. Főként érvényes ez az első osztályra. Visszaemlékszünk az első napokra, hetekre, az ismerkedés időszakára, sorra vesszük a programokat, azt, hogy kinek mi volt a legjobb élménye ebben az évben, akár otthon, akár a suliban.
Most is ezt tettük: a gyerekek nagy örömmel kezdték el rajzaikat, közben elmesélték, kinek mi okozott boldogságot.
Az elkészült képeket lánccá fűztük.
(Számomra pedig az okozta a legnagyobb boldogságot, hogy sokuk rajzán szerepelt a közös iskolai játék vagy az
írás-olvasás megtanulása mint a boldogság forrása.)
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A tanév utolsó hónapja, szerettük volna, ha minden pillanata a jókedvről, az örömökről, a boldogságról szól. Kezdtük ezt az édesanyák köszöntésével, mely még digitális formában, de nagyon meghitten történt. Titokban készültünk a képekkel, videókkal és az ajándékokkal, melyek igazi boldogságot okoztak az ünnepelteknek. Jól összekovácsolódtunk. a hosszú beszoktatás után, mostanra minden kicsi, Tökmagnak érzi már magát, és ez nem is olyan apró öröm. A gyermekekkel közösen kiélveztünk minden egyes napot. Rendeztünk egy csodálatos Gyereknapot, ahol játszottunk, mókáztunk kifulladásig, ahol az ugrálóvár lett a mi Boldogság Várunk! Igazán nagy örömünkre szolgált, hogy az évzáró ünnepségen egy vidám tánccal bemutatkozhattunk, amelyben mindenki boldogan vett részt (nagyon nagy dolog ez 3-4 éves gyerekektől). Az örömöt fokozta, hogy már kicsit szabadabban, a szülőkkel közösen ünnepelhettünk.
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogság program 9. hónapjának témája a testmozgás. Amint megnyílt az óvoda, és újra együtt voltunk mindannyian, igyekeztünk minél többet mozogni a tornateremben és minél több időt tölteni a szabadban. Olyan mozgásos játékokat biztosítottunk a gyermekek számár, amiben fejlődött a mozgásuk, és pozitív élményeket jelentett számukra. Előkerültek a mozgásfejlesztő eszközök, motorok, a trambulin. A közös játék a közös mozgás igazi boldogság volt, jó volt újra átélni az együtt töltött idő pozitív hatásait. Próbáltuk bepótolni azokat az élményeket, amiktől a karantén megfosztott bennünket. A közös mozgás, az együtt töltött idő segíti a gyermekeket a szocializációban. A Pedagógiai programunkban is kiemelt szerepet kap a gyermekek mozgásának fejlesztése, pontosan tudjuk, hogy a rendszeres mozgás a szervezetet milyen pozitív hatást gyakorol. Ez a leghatékonyabb boldogság fokozó technika. Az egészséges életmódhoz szorosan kapcsolódik a környezet megóvása, a Föld védelme. Ezt is a témánkhoz illesztettük, sokat beszélgettünk arról, hogy minden tettünkkel nyomot hagyunk a bolygón, ezt illusztráltuk is, hogy emlékezzünk rá.
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra havi témája a megbocsájtás. A megbocsájtás pozitív érzelmeket idéz elő. A megbocsájtás az őszinte bocsánatkérés nagyon fontos a közösség formálásban, építésben. Ebben a korcsoportban gyakran fordul elő, hogy a gyermekek konfliktusba kerülnek, csak saját érdekeiket szeretnénk érvényesíteni. Bizony néha csúnyábban szólnak társaikhoz vagy erővel veszik el egymástól a játékot. Megtapasztaltuk, hogy az erőltett bocsánat kérés a “kérj bocsánatot”, vagy a „ne vedd el” figyelmeztetés, nem működik. Ezek helyett játékos helyzetekkel, szerepjátékokkal arra neveljük a gyermekeket, hogy amikor haragot éreznek, ne mondjanak vagy tegyenek olyat, amiért bocsánatot kell kérni. Ha mégis megtették, tudjanak őszintén megbánni és bocsánatot kérni. Ebben a sajátos helyzetben, amikor a gyermekek nagy része még otthon van, nagy szükség volt a kooperációra a szülőkkel, igazán nagy feladat hárult a boldogság órát tartó pedagógusokra. Igyekeztünk a családok mindennapjait megkönnyíteni, olyan feladatok adásával, ami humort és sok-sok pozitív élményt ad az otthon töltött napokra, ugyanakkor javaslatokat tettünk a következetes nevelés megvalósítására.