Elsősorban magának tesz jót, aki megbocsát, ezen volt a hangsúly az órákon. A kövek festésével az összetartozást, az egymás iránti szeretetet, együttérzést, a feszültségek megszüntetését akartuk szimbolizálni.
Boldogságóra Alapprogram
Elsősorban magának tesz jót, aki megbocsát, ezen volt a hangsúly az órákon. A kövek festésével az összetartozást, az egymás iránti szeretetet, együttérzést, a feszültségek megszüntetését akartuk szimbolizálni.
Sajnos az otthon tanulás miatt az óráink elmaradtak, csal online módon tudtuk feldolgozni a témát.
A tevékenységet Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalának a meghallgatásával kezdtük, mozgással kísérve. Ezt követően felelevenítettük az elmúlt hónapok témáit, a gyerekek hogyan tudják alkalmazni a mindennapi életükben. Majd a Fenntartható Boldogság összetevőiről beszélgettünk: pozitív érzelmek, társas támogatás, szokássá válás. A témát a Boldog erdő- kerekerdő című mesével dolgoztuk fel, majd a mf: 70. oldalán található boldogságfokozó technikák jeleinek felelevenítése, kinek melyik a kedvence. A tevékenységet játékkal folytattuk, a Seprűtánccal, amit a gyerekek nagyon élveztek, örömmel vettek részt benne. A foglalkozás lezárása a mf: 72-73. old.Boldogságfűzér készítése, majd a végén Öleléslánccal zártuk. A gyerekek örömmel vettek részt a tevékenységekben, Bagdi Bella dalai is magával ragadta őket. A munkánk során nagyon fontos, hogy boldog gyerekekkel foglalkozzunk, akik élvezzék az életet.
Tanulóimmal a ballagók tarisznyájába készítettünk kártyákat.
Az utolsó hónap témája a Fenntartható boldogság. Első feladatként küldtem nekik a 3. feladatban „Vita” található öt idézetet és ezekről mondták el a véleményüket kontakt óra keretében. Következő feladatként az osztály közösen készített egy kollázst az idei tanévük legboldogabb pillanatairól, majd ezekről az eseményekről beszélgettünk. Záró feladatként 2 perc alatt kellett összeírniuk olyan dolgokat, amit nem lehet pénzért megvenni. Megbeszéltük ki mit írt és miért, mely szavak fordultak elő legtöbbször, legritkábban. Végül összegeztük, kinek mi tetszett a boldogság órás feladatok, témák közül.
Az utolsó boldogságóra anyaga a boldogság fenntarthatósága volt. Nehéz téma, hisz mindenkit érnek különböző negatív hatások a tágabb és a szűkebb környezetükben egyaránt. Sok olyan hatás éri őket ami azt sugallja, hogy a boldogság megvett dolgokhoz, anyagiakhoz köthető. Sajnos nagyon sok dolog van ami nem vehető meg pénzért. Van amihez szerencse kell, van ami lelki fejlődés eredménye. A feladat során olyan dolgokat gyűjtöttek össze a gyerekek amelyek a pénzért nem megvehető dolgokat tartalmazzák. Több közülük megegyezett. Remélem ez az óra is segít eligazodni az elanyagiasodott világunkban.
Személyes üzeneteket illetve szívhez szóló idézeteket írtunk a ballagók számára, belamináltuk a kis kártyákat és a ballagók tarisznyájába rejtettük.
A héten a süni csoportos gyerekekkel megbeszéltük, hogy a boldogságórák közül kinek mi tetszett a legjobban. A legtöbb kisgyermek a megbocsátás témakört említette, ezért újra elmeséltük Bezzeg Andrea meséjét, majd átbeszéltük, hogy kinek mit jelent a boldogság. Mivel nagycsoportosok vagyunk, és a héten volt a ballagási műsorunk ezért mindenki egyetértett abban, hogy a csoportunk akkor a legboldogabb, ha együtt játszhatunk. Remélem, hogy a gyerekek jó szívvel fognak emlékezni majd az itt eltöltött időre, és a foglalkozások keretein belül megtartott boldogság órákra is.
Kipróbáltunk, és szívesen játszunk a megszokott sportokon kívül újakat: íjászat, népi játékok, méta. Ezek közül főleg a méta lett a csapat nagy kedvence, az egyébként mozogni nem annyira szerető tagokat is aktivitásra készteti.