„Bemelegítésként” egy játékkal kezdtük a foglalkozást. A gyerekeknek a szemben álló társukat meg kellett nevettetni. Majd az optimista szemüvegen keresztül, a Pozitivity társasjáték kártyáinak segítségével játszottunk egyet. Ezután mindenki elkészítette magának a saját optimista szemüvegét.
Boldogságóra Alapprogram
A feladat az volt, hogy írjanak vagy rajzoljanak a gyerekek a három halacskába három kívánságot, aminek teljesülését nagyon szeretnék. Ezután meg is beszéltük, hogy ki mit szeretne, és hogy miért.
A hónap dala hallgatása közben színezték ki a gyerekek a hónaphoz tartozó kifestőt. A keresztrejtvény megfejtése után beszélgettünk az önzetlenségről és arról is, hogy jobb adni, mint kapni.
A hónaphoz tartozó keresztrejtvény segítségével megbeszéltük, hogy mi a szív szava. Utána beszélgettünk arról, hogy milyen egy jó barát. Illetve együtt énekeltünk és táncoltunk a hónap dalára is.
Örömmel hallgattuk meg a hónap dalát. Közben együtt énekeltünk és mozogtunk. Utána összeszedtük, hogy miért is lehetünk hálása, ki iránt érezhetünk hálát. Majd a gyermekek elkészítették a hálakövet, melyet odaadtak egy általuk kiválasztott személynek, aki iránt hálát éreznek valamiért.
„Fenntartható boldogság”
Az ismétlés módszerét alkalmazva az eddig feldolgozott témák nevének átismétlését tűztem ki célul.
A gyerekek sikerélménnyel gazdagodtak a témák feldolgozása során.
Elkészült a boldogságnyaklánc különböző színekből,még boldogabb lenne apa,anya és a testvérek,ha
otthon több optimizmus,hála és testmozgás lenne a családnak.
Ezzel a foglalkozással elértük a tizedik lépcsőfokot és bejutottunk a „Boldogságvárba.”
Elérkezett a június, a fenntartható boldogság hónapja, az utolsó boldogságóra foglalkozás ideje. A nagycsoportos gyermekeink, akik iskolába mennek, utoljára élvezhetik velünk ezt a foglalkozást.
A Napimádás relaxációs gyakorlattal kezdtünk, ráhangolódás képen.
A gyakorlat után körben állva mozogtunk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalára.
A témát a Repeta gyakorlattal vezettem be. Beszélgető körben megvitattuk, melyik boldogságfokozó technika tetszett nekik a legjobban. A gyerekek memóriájára hagyatkoztam, hogy nekik mi jut eszükbe. Említették a háton rajzolós feladatot ( hátra arc játék), a Gumiembert, Átkelés a mocsáron, Gyufásdoboz az orron és persze a gombolyagot is. Végül a gumiembert játszottuk el még egyszer.
Ez után elmeséltem a Boldog erdő, Boldog Dóra és Péter történetét.
A mese után felsoroltuk a színek szimbolikus jelentését. Majd az asztalhoz invitáltam a gyerekeket és arra kértem őket fűzzenek valamelyik családtagjuknak boldogság karkötőt. Ez a feladat tetszett nekik a legjobban, mert egy gyerek több családtagjának is fűzött gyöngyöt. Törekedett arra, hogy szebb és hasznosabb legyen.
A foglalkozás lezárása képen elmentünk a Boldogság várunkhoz, átismételtük a szimbólumokat, majd újra meghallgattuk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalát.
Azt gondolom, hogy a gyerekekből a tevékenység alatt újra áradt a szeretet a családjuk, a társaik felé.
Vakációt várva,a nyári szünetre fókuszálva jelenítettük meg a felszálló lufik arcán a mi boldogságunkat!
Pozitív életérzésünket!
Kinti testnevelés órán a mozgás különböző formáit gyakorolhatták a gyerekek.Az előre kitett játékeszközökből szabadon választhattak.A mozgás így örömforrás lett.
A megbeszéltek után kiemeltük a bocsánatkérés különböző lehetőségeit.Szivecskékre írtuk,betűztük a rózsaboxba.Termünk látható helyén volt…Ha valaki “vétkezett”,a rózsaboxra mutattam.Tudta,hogy illik bocsánatot kérni a megbántott társától.