Megbocsátás, megkönnyebbülés
Boldogságóra Alapprogram
Erkel Ferenc Ének Zenei Általános Iskola
Észrevenni és örülni minden kis dolognak is
A „Boldogságfoglalkozásunkat” Bezzeg Andrea: Boldog erdő – Kerekerdő elmesélésével kezdtük. Ezután a munkafüzet 69. oldalán található „Boldogságfüzért” színezték ki a gyerekek. Majd a 74. oldalon található halacskákat a tavakba.
A gyerekekkel kipróbáltuk a „Seprűtánc” nevű játékot. A foglalkozás lezárásaként beléptünk a régóta várt Boldogságvárunkba, és elindítottunk egy ölelésláncot.
Eltelt egy év… Mint beszámolóim elején említettem, csoportunk 3-4 éves kicsikből áll. Kíváncsi voltam, hogy ilyen pici gyerekekkel mennyire megvalósítható a program. Rendkívül nyitottak, alakíthatók és fogékonyak. Megtanultuk és gyakoroltuk a relaxáció folyamatát Bella zenéjére. Egy idő után már tudták, hogy mi következik, először izegtek-mozogtak, feszengtek, de kis idő múlva szemmel láthatóan ellazultak. Szerették a mosolygós arcokat a jeleik mellé illeszteni, amikor megérkeztek az oviba. Ha valaki szomorú volt, megbeszéltük mi a gond.
Megtanultuk megköszönni a dolgokat és, hogy adni is jó, nem csak kapni. Vita esetén megvigasztaljuk, akit megbántottunk, mert nem jó látni, hogy sír és szomorú. Szeretünk mozogni-még a kevésbé ügyesek is-, egészségesen élni, sok gyümölcsöt fogyasztani. Örülünk mindennek: egy szál nyíló virágnak, egy kis apró állatnak, pillangónak, süninek, katicának, jégkrémnek, lufinak, zenének, kirándulásnak…Megtanultuk azt is, hogy ha valamit el szeretnénk érni, bizony azért küzdeni, tenni kell és nem adjuk fel, ha elsőre nem sikerül. Segítjük egymást mert együtt minden egyszerűbb, könnyebb.
Összetartozunk, mi vagyunk a Katica csoport!
Én, mint az intézményünk Boldog ovi program képviselője szeretném, ha óvodánkból minél több pedagógus elvégezné a képzést, mert kiváló dolognak tartom rohanó világunkban az apró mindennapos örömöket, az igazi értékek közvetítését!
Ez a hónap nálunk sok-sok beszélgetéssel zajlott. A hosszú otthonlétek következménye is lehet, hogy egyre többet súrlódtak a gyerekek, és nehezen viselték el egymást. A legkisebb mozdulatra, szóra tüskésen, és bántóan reagáltak egymás felé, így sűrűn ültünk össze , hogy megbeszéljük a gondokat, megoldást keressünk rá , s gyakorolhassuk az elfogadás, és megbocsátás örömét. Így kevés kép, kézzel készült anyag maradt fenn erről az időszakunkról, mert igazán most az egymásra figyelésen volt a fő hangsúly.
Két idézettel zárnám az e havi összefoglalónkat:
” A megbocsátás nem érzelem, hanem az a döntés, hogy elfogadjuk a másik személyt annak ellenére, amit tett.
Gary Chapman ”
” Megbocsátani azt jelenti, hogy megérteni. És megérteni valakit azt jelenti, hogy megbocsátok neki.
Müller Péter ”
Az óvodáskorú gyermekek lételeme a mozgás, a játék. Egész évben kiemelt feladatunk az egészséges életmódra nevelés játékos mozgásfejlesztéssel.
A foglalkozást „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” és a „Rongybabává válok, csak pihenni vágyok…” relaxációval kezdtük. Ezt követően Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie dalára jól átmozgattuk testrészeinket. A gyerekek nagyon kedvelik Bella dalait, ezt is rendszeresen kérik. Bemelegítés után az akadálypálya következett. A szabályokat betartva, ügyesen végezték a feladatokat, többször is volt lehetőségük végigmenni rajta. A foglalkozás végén a Repülj velem c. dalra Méhecskés játékot játszottunk. Kellemesen elfáradva, ámde felfrissülve, vidám hangulatban ért véget a Boldogságóránk.
Farkas Orsolya Anna – óvodapedagógus
Fenntartható boldogság:
Beszélgetés keretében fogalmazták meg a gyermekek,hogy minek is örültek,mitől is voltak boldogok az év folyamán..A napi játéklehetőségek,a bábozások,az udvari játékok,a közös programok boldoggá tették őket. Boldogok,hogy ebbe a csoportba járnak mert sokat játszhattak az év folyamán.Felidéztük az év emlékeit.Az évzáróra való készülődés,bizonyítási vágy motiválta őket abban,hogy megmutatták azt mit is tudnak.Megfogalmaztuk azt,hogy folyamatosan fentartható volt boldogságuk,melyet az énzáró koronázott meg.
Nagy-György Eszter óvodapedagógus
Fenntartható boldogság.
A mesetáskával és meseszőnyeggel vezettem be a gyermekeket a Boldogerdő-Kerekerdő varázslatos világába. Bebarangoltuk a Hála patak, Optimista rét, Barátság házikó, Jótett tisztás, Célok hídja, Megküzdés hegység, Apró örömök szigete, Megbocsátás erdeje és a Testmozgás útja rejtelmes és szeretett útvonalát. Varázsszemüveggel összegyűjtöttük a gyermeki léleknek szép sárga, piros, kék, zöld, fehér, barna, lila, narancs és fekete gyöngyöket. A Szeretet kapun minden gyermek áthaladt, ahol társaik kedves tulajdonságaival üdvözölték a barangolót. A Boldogságfűzér láncait egyéniségüket, szépérzéküket kifejezve színezék ki. Rajzaikban tovább folytatták a történetet. Egy kislány a Boldogság templomát is megrajzolta pompázatos motívumokkal ékesítve. A Boldogság a gyermeki kacajban, vidámságban rejtőzik, mely a Csicsergő csoport fontos lételeme.