A mindennapos mozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része.
Boldogságóra Alapprogram
Próbáljuk őket rávezetni, hogy a megbocsájtás a megbántott és a hibát elkövető félnek egyaránt fontos; utána mindketten megkönnyebbülnek.
Sokszor kezdeményezünk beszélgetést arról, miért is érdemes az élet apró örömeit észrevenni; hogy a boldogságunk, lelki jólétünk nem egyszeri nagy események eredménye, hanem az élet pici jó dolgainak élvezete.
A Boldogságóra utolsó témakörét kisebb létszámmal tudtuk megvalósítani, amikor már a gyerekek közül többen a nyári szünet miatt otthon maradtak. Megismerkedtek a gyerekek A boldog ember inge című magyar népmesével, melynek erkölcsi mondanivalója formálja a gyerekek boldogságról alkotott képét. Az ajánlott játékok közül megvalósítottuk a „Szeretetfolyosót”, ahol mindenki végig mehetett a sikerélmény átélése, a belső értékek megerősítése érdekében. Előző napokban a pozitív belső tulajdonságok összegyűjtésével, felelevenítésével, gyakorlásával foglalkoztunk többet a sikeres megvalósításért, az ötéves gyerekek életkorához igazodóan. Hangsúlyt kaptak a beszélgető körben, és a nap folyamán is ezek a jelzők: okos, gondolkodó, jó megfigyelő, ötletes, kedves, aranyos, barátságos, alkalmazkodó, jószándékú, udvarias, szerény, együtt érző, vidám, tréfás, szorgalmas, dolgos, segítőkész, bátor, erős, gyors, kitartó, precíz, pontos, rendszerető, önálló, stb. A játékot megelőzően próbáltuk mindenki számára érthetővé tenni ezeket a fogalmakat, ami ismételgetve rögzül, beépül a gyerekek szókincsébe. A szeretetfolyosón való végig haladásnál mindenki bátor volt, csukott szemel, mosolyogva lépkedtek lassan, örültek a dicséretnek. Az előző órákat fényképek nézegetésével elevenítettük fel. A „Sepűtánc” vidám, felszabadult játékot nyújtott a gyerekeknek, élvezték a ritmust és mozgást.
A Boldogságóra témakörünk utolsó szeletéhez érkeztünk a gyermekekkel. Csodálatos 10 hónap van mögöttünk. Megtapasztalhatták mindazokat az erényeket és értékeket, amelyek hozzásegíthetik őket egy boldog élethez. A Boldogságórán szerzett tapasztalatokat mind- mind hazavitték, és az otthonaikba is szinte észrevétlenül csepegtették be a boldog , kiegyensúlyozott élethez szükséges örömforrásokat.
A Boldogságóra nevelő hatása véleményem szerint a gyermekek lelki egyensúlyához járul hozzá.
A motiválás során a téma bevezetését olyan együttes élményre kívántam mindvégig alapozni, amely alkalmat adott a hangulati elemek felidézésére, és a gyermekek képzeletének mozgósítására. Ehhez szervesen hozzájárult a daléneklés nyújtotta érzelmi többlet.
A fenntartható boldogság témaköre összefoglaló, rendszerező tevékenységként valósult meg. A tervezés során a téma feldolgozásának idejét a téma lezárásának idejével megegyező időtartalmú nyújtottam. Azért, mert a gyermekeknek biztosítani szerettem volna , hogy az átélt, gazdag képvilágú élményeket elmélyíthessék, és ezáltal feldolgozhatóvá váljon számukra a boldogságóra témakörének mondandója.
A bátorításom, pozitív megerősítésem hatására, sikerült az ábrázolás eszközeivel és a mozgásos tevékenységek önfeledt örömeivel, megjeleníteni a boldogságóra témáinak tartalmát.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Utolsó havi témánk a Fenntartható Boldogság volt.
A hét elején megismerkedtek a gyerekek „Bezzeg Andrea: Boldog erdő – Kerek erdő” című meséjével. A mese tartalmának megbeszélése során felelevenítettük a 10 hónap Boldogságóráin feldolgozásra kerülő témákat, azt hogy Kerekerdő mely részén élnének szívesen, azt, hogy Ők melyik színű gyöngyöt választották volna. A hét közepén tartott Boldogságóránkon megismertük a „Boldog ember inge” című magyar népmesét, majd megbeszéltük annak tanulságát. Memóriajátékot is játszottunk a 9 boldogságfokozó témakör képeinek felhasználásával, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Elkészítette mindenki a maga „Boldogingét”, melyet kitettünk a faliújságunkra.
A zárókörben pedig arról beszélgettünk, hogy kinek mi tetszett legjobban, a Boldogságórákban, a témák feldolgozása során. A gyerekek szépen összefoglalták a Boldogságórák lényegét, s pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak elmondásaik szerint. (pl. „Szerettem a meséket; „Azt szerettem, hogy sokat beszélgettünk a szeretetről, barátságról; „hogy zenét hallgattunk, táncoltunk, mozogtunk stb.).
Igyekszünk megerősíteni őket abban, hogy a problémákat, konfliktushelyzeteket békés, pozitív, konstruktív módon megoldani a lehető legjobb megoldás.
Arra ösztönözzük óvodásainkat, hogy a kihívást jelentő feladathelyzetekben is igyekezzenek kitartóan véghezvinni azt.
A mai napon a gyerekek kívánhattak. Ők választottak mesét, zenét… azok közül, amiket már hallottak év közben. A munkafüzetben található szív formájú fát csodaszépen kiszínezték. Megfűztük a különböző színű nagy gyöngyökből a saját boldogságfüzérünket, majd apró gyöngyökből drótra mindenki elkészítette a saját boldogságkarkötőjét.
Mindenki boldogan vitte haza délután a sajátját, ami a csodás együtt töltött percekre emlékeztet bennünket.
Sokat beszélgetünk arról, hogyan okozhatnánk örömet azoknak az embereknek, akiket szeretünk.