Május hónap az egészséges életmódról szólt. Igyekeztem a témában az óvodai lehetőségeket kihasználva minél inkább elmerülni. A gyerekek nagyon szeretnek mozogni, nagyon élvezték a hónap feladatait.
Táncoltunk a Jól érzem magam boogie-ra, jógáztunk, mondókák segítségével megmozgattuk a testrészeinket. Megtanultuk az új mondókát is az 1,2,3,4, nézd a kezem… kezdetűt. Beszélgettünk arról, hogy milyen sportolási lehetőségeket ismernek, amiket aztán bemutattunk egymásnak, eljátszották mintha játékkal.
Meghallgatták és nagyon tetszett nekik a mese A lusta királyról. Ez jó lehetőséget adott egy új játék megismerésére. A Simon mondja nevű játékot a mese hőséről átnevezve Lótifuti mondja játékká dolgoztuk át. Ha Lótifuti mondja, meg kell csinálni a gyakorlatokat, ha Morgó mondja, nem szabad szót fogadni, lett a játékszabály.
Az óvodai foglalkozások keretében az Így tedd rá! jó lehetőséget biztosított a gyerekek átmozgatására, hiszen a botos ugrások és a fogócskák kellően megmozgatták őket.
A méhecskés óvodai hetünkön, virágösszegyűjtős feladat volt az udvaron. Minél hamarabb, minél több elrejtett virágot kellett megkeresni és összegyűjteni. Igyekeztem a virágokat úgy elrejteni, hogy minél több mozgásformát kipróbálhassanak közben (mászás, csúszás, bújás, futás stb.)
Megvalósítottuk a Gombolyag nevű játékot is, mely érzelmi téren is fejlesztő volt a pozitív üzenetek által, valamint kipróbálhatták magukat az egyensúlyozó járásban is a pamutszálon.
„Átkeltünk a mocsáron” is, amit nagyon élveztek és főleg a nagyok becsületesen, megfelelő technikával oldották meg a feladatot.
Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a testünk épségére, tisztaságára való odafigyelés is. Jó ötletnek tartottam az összecsukható fogsor elkészítését, mely a finommotorikájukat, kitartásukat, türelmüket is fejlesztette. Testképük megismerését is segítette.
Játszottunk Tűz, víz, repülőt, mely során az asztalokra is felmászhattak, utánoztuk az állatok mozgását is.
Végül felkerült az utolsó lépcsőfokra a kilencedik jel is.
Boldogságóra Alapprogram
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. b osztály tanulói a fenntartható boldogságra törekednek a mindennapokban.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. b osztály tanulóinak fontos a mindennapi mozgás, sportolás. Kedvenc mozgásformáikat rajzban is megörökítették.
A témát zenehallgatással és mosolygós képek nézegetésével vezettem be.
A gyerekek meghallgatták Bezzeg Andrea Újra együtt című meséjét, majd beszélgető percek keretében osztották meg a gyerekek a gondolataikat.
Játszottunk Érzékszerveink és Örömölelés című játékokat, melyek nagyon jó hangulatot biztosítottak. Mégis, legkedveltebb volt Örömke elkészítése, melynek során „legpirinyóbb” társukat rajzolhatták körbe és találhatták ki, minek is örülne Örömke.
Foglalkozást kezdő relaxáció: „Irkafirka”; „Medve vagyok és cammogok”
Bevezetés: A gyerekek figyelmét „bátorságpróbával” keltettem fel. Pók néni levelét követve, mozgásos feladatok segítségével közösen kiszabadíthatták játékaikat.
A téma feldolgozását az Aranykulcs című mesével és beszélgetőkörrel valósítottam meg.
A foglalkozás lezárásaként a Hajótörés és a Cápatámadás című játékokat játszottuk, és zenét hallgattunk.
A célok hónapjának megvalósulása:
Új év ,új célok.
Milyen céljaid vannak az óvodában?
Milyen céljaid lesznek az iskolában?
Milyen felnőtt szeretnél lenni?
Ezekről beszélgettünk,terveket,célokat fogalmaztak meg.
Nagy örömömre az egyik kislány ,,óvó néni „szeretne lenni felnőtt korában,ez nagyon jól eső érzés.
A szülőket is bevontuk, hogy ők is fogalmazzanak meg hosszabb, vagy rövid távú céljaikat.
Mindenki írt,ezt felolvastuk, majd egy szép színes nyíl alakú papírra ragasztva a falra tettük ki.
Nagy sikernek éreztem, hogy a szülők is aktív részesei lehettek ennek a hónapnak.
Meséken keresztül hoztam közelebb a témát.Olyan meséket választottam, amelyben a megküzdésekkel találkozhatunk.
A Mezőszárnyasi mese lett a kedvencük.A ,,kiskertünkben” KARDVIRÁG hagymát ültettünk,ez lett a megküzdés jelképe.
A virágokkal való tevékenységeket, ápolását, gondozását minden alkalommal befelé figyeléssel gondolati úton tesszük meg.
Mindenkinek adok időt,lehetőséget, hogy beszámoljon virágáról, mekkora,van-e levele,virágzik-e,milyen színű a virága stb.
Kérem őket, hogy az otthoni esti mese után gondoljanak a ,,lelkük kiskertjére”,mondják el a mondókát, amitől nő és fejlődik a kis viráguk.Az egyik kisfiú,akit év elején ,,szelídítenem ,,kellett szinte minden reggel jelzi nekem, hogy este ,,meglocsolta” a virágait.Jó érzés, hogy otthon is eszükbe jut.
Igazi vívó karddal vívtunk szemtől-szembe,sisakot is tettünk,nagyon jó volt eljátszani a szemtől szembe küzdelmet.
Speciális Alapiskola Hurbanovo
A tanév vége felé összegezzük ezt az évet,mi minden szép és jó történt velünk.Az idei tanév végére egy ilyen képet készítettek a gyerekek:szerepel rajta az osztály,mert szerették,hogy megtanultak írni,karácsonyfát díszíteni,tornázni,tollasozni,sportolni és szerettük a gyereknapot is. Köszönjük,hogy ebben az évben is részesei lehettünk a boldogságprogramnak😍
Kis ürge csoport
A csoport legtöbb tagja elballag iskolába és azt tapasztaltam, hogy még inkább kihasználják azokat a lehetőségeket, amit együtt tudnak még tölteni. Úgy látom, hogy öröm számukra a közös játék a beszélgetések. Már kialakultak szorosabb baráti kapcsoltok.
Igyekeztem megerősíteni a gyerekeket abban, hogy milyen értékes a közösen eltöltött idő, a közös élmények gyűjtése. Ennek kapcsán el is meséltem nekik a Boldog erdő című-Kerekerdő című mesét.