Szeptember – Boldogságfokozó hála
A reggeli beszégetőkör egyik témája a hála volt. Sok-sok ötletük született a gyerekeknek, hogy kinek miért lehetnek hálásak. Ezeket apró post it-okra írták, így próbálták megörökíteni a hála pillanatait. Ebből készült egy hálakönyv, amibe nem csak a 2.b osztály, hanem az 5.b osztály hála post it-jai is bekerültek.
Boldogságóra Alapprogram
Az utolsó hónap a fenntartható boldogságról szólt. A gyerekek megjelenítették a legóval hogy milyen lenne az a jövő ahol boldogan élnének. Fontos volt számukra hogy az épületek mellett sok-sok növény és állat is helyet kapjon.
Ez a hónap az egészséges életmód fontosságáról szólt. A gyerekekkel sokat beszélgettünk arról, mi az amit tehetünk az egészségünkért. Rajzoltunk és megbeszéltük az ételpiramist, gyurmából formáztunk kedvenc és egészséges ételeket, valamint amennyit csak tudtunk a szabadban játszottunk csapatjátékokat, amelyek a közösséget is építették és közben a testmozgás is előtérbe került.
A mindennapi élet során sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor olyat teszünk vagy mondunk, amivel a társunkat megbántjuk. Erről és a megbocsátás, bocsánatkérés fontosságáról beszélgettünk ebben a hónapban a boldogságóra keretein belül a kis elsősökkel. Majd egy befőttes üvegbe írtak üzenetet egymásnak és ráírták annak a nevét akinek az üzenet szólt.
Ebben a hónapban a boldogság óra keretein belül a gyerekekkel a mindennapi apró örömökről beszélgettünk. Virágot ültettünk az iskola udvarára, majd a felhőket figyeltük meg és beszélgetünk arról, hogy éppen ki mit lát a felhők játékában.
Sajnos nem tudtam egy teljes órát rászánni a témára, mert az előző témákkal csúszásban voltam. Az órát feszítéssel kezdtük, majd az összehangoló gyakorlatokkal folytattuk. A mozgás most egyébként is közkedveltebb náluk, mint más tevékenység. Ezt követően megnéztük, hogy a tanév során milyen témák kerültek elő a boldogságórák kapcsán. Megkérdeztem tőlük, hogy vajon egyénileg, és mint osztály mennyire sikerült fejlődniük a tanév során. Változott-e valami az életükben, magukban, a közösségükben. Elég sok dolgot tudtak mondani, mert eseményekben bővelkedett az év; volt nálunk válás, összeveszés-kibékülés, tanulói létszámváltozás, csoportmunkák, projektmunkák, online oktatás, délutáni focik… Az osztályközösség egyébként alakulóban van, és a párhuzamos osztállyal is nagyon jó a kapcsolat. Júniusra elértük azt, hogy együtt mennek hazafelé, segítenek egymásnak a házi feladatokban, szabadidejükben bicikliznek együtt. Felírtuk a falra a rövidített „receptet” a boldogsághoz: kacagj, kocogj… Fönt is fog maradni jövőre is. Ezt követően az év zárásával kapcsolatos önértékelést kellett elvégeznünk, majd osztálykirándulásunkat beszéltük meg, ugyanis nyári táborba jelentkeztünk. Később egy helyettesítés során készítettek még közösen néhány mandalát a boldogság (és a színek) jegyében.
Az óra elejét még a tanteremben kezdtük el, légzőgyakorlatokat végeztünk. Próbáltam elcsendesíteni először a tanulókat, kis meditációval is próbálkoztunk.
Ezt követően labdagyakorlatokat végeztünk. Mindenkihez el kellett juttatni a labdát, de senki nem dobhatta a szomszédjának. Először nem sikerült, de hamar rájöttek a nyitjára. Ezt nehezítettük azzal, hogy aki kapja, annak gyümölcsnevet kellett mondania. Mivel kevés volt a teremben a hely, kint pedig sütött a nap, kimentünk, és először hagytam nekik, hogy fussanak egy oda-vissza „kört” a testmozgás jegyében, majd a „Jussunk át a folyón!” c. játékkal folytattuk. A játékban 3*4-es játéktér van, mi a próba után kibővítettük 4*6-osra, és nehezítő szabályokat találtunk ki hozzá, magunkra szabtuk. Lelkesen vettek részt a szabályok újraalkotásában, majd néhányan kipróbálták a játékvezetői szerepet is (én pedig beálltam közéjük játékosnak). Ezt követően fociztunk egy kb. 10 percet, majd a bújócska következett. Bár korban nagyok, de jelenleg ez a játék köti le őket a legjobban. Élvezettel szaladták át az iskolaudvart megpróbálván kiütni a hunyót. Talán eközben mozogtak a legtöbbet. Mivel kevésnek találták az erre szánt időt, tanulószoba előtt és után még folytatták.
A következő órán még egy kevés időt szántunk a témára: beszélgettünk a sportágakról, a mozgásról, a betegségekről, az örömhormonokról… Szigorúan úgy, hogy nem ejtettem ki a boldogságóra nevét, mert mostanában annyira lázadnak minden ellen (kamaszodnak), hogy muszáj másba csomagolnom.
Mivel az első két osztályfőnöki órámat elvesztettem kötelező programok megtartása miatt (pl. Pénz7…), ezért lecsúsztam annak a lehetőségéről, hogy tantermi keretek közt tarthassam meg a boldogságórát. Tudom, hogy online is lehet ilyen jellegű foglalkozásokat tartani, de meggyőződésem, hogy nem hatékony. Mint ahogy az online tanulás sem ebben a korban.
(Osztályfőnöki órákat már tartottam online a tavalyi időszakkal ellentétben, de az első héten még sajnos nem sikerült szervezési okokból, és mert nem működött a Kréta. Így csak egyetlen óránk maradt erre, amit nagyon sajnálok; nem ehhez vagyok szokva.)
Az órát azzal kezdtük, hogy megkérdeztem őket, hogy vannak, hogy megy a tanulás, kapnak-e segítséget, tud-e rájuk napközben valaki figyelni. Sajnos nem mindenki tudott ekkor még részt venni az órákon, de aki ott volt, azzal megbeszéltük, ezeken túl azt is, hogy tanulás után mit csinálnak, mennyi időt töltenek a szabadban, illetve a családdal. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, melyek örömöt okoznak nekik. Képet is kértem tőlük, mely egy ilyen helyzetben ábrázolja őket. Terveink szerint egy montázst kellett volna készítenünk belőle digitálisan, de idő és érdeklődés híján ez sajnos elmaradt. Később ezt az iskolában (offline módon) pótoltuk.
Ez után beszéltünk keveset a helyes testtartásról és a napi órabeosztásról is (tervezés), melyek bár más témákhoz tartoznak, jelen helyzetben fontosak az egész napos számítógép előtt ülés, a bezártság, a rendkívüli helyzet miatt.
A témát nem engedtem el, ugyanis az online oktatás után a kötelező olvasmánnyal folytattuk tovább az irodalom tananyagot, és amint eljutottunk a téma végéhez, és megnéztük A kis herceg c. animációs filmet, a következő osztályfőnöki órán megbeszéltük az ezzel kapcsolatos ajánlott feladatot. Ügyesek voltak, meg tudtuk beszélni, hogy miért egyforma minden ház, miben különbözik az idős ember háza, s hogy ők melyikben éreznék jól magukat. Nemcsak a színeket, hanem a természetközeliséget, az emlékeket, a személyes tárgyakat… is észrevették. Ez után külön a fiúk és a lányok rajzoltak 1-1 házat maguknak, melyen feltüntették, miket szeretnének egy ideális házba. A lányoké jobban sikerült, azt fotóztam le.
Május hónap az egészséges életmódról szólt. Igyekeztem a témában az óvodai lehetőségeket kihasználva minél inkább elmerülni. A gyerekek nagyon szeretnek mozogni, nagyon élvezték a hónap feladatait.
Táncoltunk a Jól érzem magam boogie-ra, jógáztunk, mondókák segítségével megmozgattuk a testrészeinket. Megtanultuk az új mondókát is az 1,2,3,4, nézd a kezem… kezdetűt. Beszélgettünk arról, hogy milyen sportolási lehetőségeket ismernek, amiket aztán bemutattunk egymásnak, eljátszották mintha játékkal.
Meghallgatták és nagyon tetszett nekik a mese A lusta királyról. Ez jó lehetőséget adott egy új játék megismerésére. A Simon mondja nevű játékot a mese hőséről átnevezve Lótifuti mondja játékká dolgoztuk át. Ha Lótifuti mondja, meg kell csinálni a gyakorlatokat, ha Morgó mondja, nem szabad szót fogadni, lett a játékszabály.
Az óvodai foglalkozások keretében az Így tedd rá! jó lehetőséget biztosított a gyerekek átmozgatására, hiszen a botos ugrások és a fogócskák kellően megmozgatták őket.
A méhecskés óvodai hetünkön, virágösszegyűjtős feladat volt az udvaron. Minél hamarabb, minél több elrejtett virágot kellett megkeresni és összegyűjteni. Igyekeztem a virágokat úgy elrejteni, hogy minél több mozgásformát kipróbálhassanak közben (mászás, csúszás, bújás, futás stb.)
Megvalósítottuk a Gombolyag nevű játékot is, mely érzelmi téren is fejlesztő volt a pozitív üzenetek által, valamint kipróbálhatták magukat az egyensúlyozó járásban is a pamutszálon.
„Átkeltünk a mocsáron” is, amit nagyon élveztek és főleg a nagyok becsületesen, megfelelő technikával oldották meg a feladatot.
Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a testünk épségére, tisztaságára való odafigyelés is. Jó ötletnek tartottam az összecsukható fogsor elkészítését, mely a finommotorikájukat, kitartásukat, türelmüket is fejlesztette. Testképük megismerését is segítette.
Játszottunk Tűz, víz, repülőt, mely során az asztalokra is felmászhattak, utánoztuk az állatok mozgását is.
Végül felkerült az utolsó lépcsőfokra a kilencedik jel is.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. b osztály tanulói a fenntartható boldogságra törekednek a mindennapokban.