Kis csoportunkkal az optimista esernyőt készítettük el.
Közösen színeztünk, kiválasztottuk azokat a mondatokat amik a most alakuló osztályunk gyerekeinek fontos lehet. Élveztük a közös munkánkat. A téma pont aktuális volt nekünk, mert most tanuljuk miket erősítsünk magunkban és társainkban. Köszönjük a lehetőséget:)
Boldogságóra Alapprogram
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Optimista- Pesszimista
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Optimista- Pesszimista
Októberi beszámoló
Bevezető beszélgetés: Felolvastam az osztálynak egy idézetet, ezzel vezettem be az optimizmus és a pesszimizmus fogalmát, majd az optimizmust mondtuk más szóval. Ez frontális munka volt, majd jöttek a csoportmunkák:
Az első csapat körben állt, mindenki kapott 1-1 idézetet, és elmondta, hogy rá illik –e ez az idézet, és miért.
Biztos vagyok benne, hogy a világ sok lehetőséget nyújt számomra a sikerhez.
Hiszek benne, hogy nincsenek olyan korlátok, amelyek megakadályoznának a céljaim elérésében.
Nem panaszkodom, ha valami rossz történik velem.
Az életben minden akadályt kihívásként fogok fel.
Mindig mindenben találok valami jót.
A dolgok naposabb oldalát nézem.
Meglátom a jót a rosszban.
Hasznot húzok még a kételkedésből is.
Derűlátó vagyok a jövőmmel kapcsolatban.
Egyszerűen csak bízom abban, hogy ez a nap is sikerülni fog
Egy másik csoport a Dixit- kártyákkal dolgozott. A csoporttagok külön-külön kiválogatták, hogy melyik nekik az optimista kép.
A harmadik csoport állatos kártyákból válogatott, hogy melyik állat mit ad nekik, milyen pozitív tulajdonságot.
A negyedik csoport, egy kéttagú csoport tagjai kiválogatták, hogy mely idézetek optimisták nekik külön-külön, majd együtt is.
A táblánál lévő csoport tagjai felírták, hogyan lehet pesszimistából valaki optimista. Sajnos a környezet, természet hatásairól most nem írtak.
A hatodik csoport a következő feladatot csinálta: Hallgassátok meg a következő szituációt! Tomi 16 éves, és tetszik neki Kinga. A barátja meggyőzi, hogy kérjen tőle randevút. Összeszedi a bátorságát és megkérdezi a lányt. Ám Kinga nemet mond. a, Mi a legrosszabb, ami történhet?
b) Mivel akadályozhatná meg Tomi, hogy a legrosszabb megtörténjen?
c) Mi a legjobb, ami történhet?
d) Mivel segítheti elő Tomi, hogy a legjobb következzen be?
e) Mi történik a legnagyobb valószínűséggel?
f) Mit tehet Tomi, hogy kezelje a legvalószínűbb eseményt?
A vártnak megfelelő válaszokat adták, negatív megnyilvánulás nem volt.
Néhány tanuló tesztfeladat oldására vállalkozott:
1. Optimista vagyok, ha
2. Pesszimista vagyok, amikor
3. Milyen tanácsokat adnál a barátodnak, aki hosszabb ideje pesszimistán gondolkodik?
4. Mitől lehetsz optimista? Adjál tippeket!
Az órát A legdrágább kincs c. mese feldolgozásával fejeztük be. Majd megbeszéltük, hogy kinek mi a legdrágább kincse. Itt előfordult a család, egészség, az élet, a párja neve és a szeretet is. Illetve, hogy kinek mi tetszett a mesében. Megható volt, ahogy többen mondták, hogy a főhős megnyíló értelme tetszett nekik.
Minden csoport megoldásait közösen beszéltük meg, lehetett becsatlakozni is.
Az Örkény novellát házi feladatban kapták meg: Gli Ungheresi, amire az alábbi befejezések születtek:
Történet befejezése: Amikor meghalt Ugo a családnak az volt az első, hogy a magyarokkal megszerettessék a fagyit. Ugo családja elment Pestre, és el kezdte árulni a fagyit. Az első nap csak egy német turista ment oda hozzájuk, másnap egy nyolcéves kisfiú is, aki kíváncsian megkérdezte, hogy ez micsoda. Amikor megkóstolta, finomnak találta. Még kért és még kért. A körülötte lévők nézték, hogy mit kóstol és ők is kértek. Na így terjedt el a fagyi, amit mi is szeretünk nagyon.
2. Ugót nem hagyta nyugodni az a dolog, hogy a magyaroknak nem tetszik a fagyi. Újra és újra visszatért Magyarországra. Mindig azt gondolta, hogy majd legközelebb sikerül. Egyszer nagy hőségben tért vissza, amikor is a magyarok szívesen fogadták az édességet, és bizony örömmel kóstolták meg.
3.Ugo miután elfutott a magyaroktól éppen hogy csak megpihent, egy kisfiú lépett hozz, aki azt mondta: „Engem nem érdekel az, hogy mit mond a többi, mert nekem ugyanis kell az az epres fagyi. „Miközben ezt kimondta a kisfiú, Ugo megérezte, hogy mit kell tennie, hogy a magyarok megszeressék a fagylaltot. Ugo a fiúra nézett és átadta a fagylaltos kocsiját a fiúnak, aki megörült és ment is fagyit árulni a magyaroknak. A magyarok elfogadták és meg is kóstolták ezt a különleges édességet.
4.… magyarok, magyarok és sóhajtott egyet, majd gondolt egyet. Befestette a fagylaltokat barnára, felvett egy másik ruhát és visszament hozzájuk, és azt mondta, hogy szeretné megmutatni a magyarok egyik régi étkét. A magyarok nagy nehezen ráálltak, hogy megkóstolják, és bizony ízlett is nekik. Ugo ekkor levette barna kabátját és felismerték benne a régi fagylaltárus, és jót nevettek ezen. Azóta a magyarok nyitottak az új dolgokra.
5. Miután Ugo meghalt lassan-lassan véget ért a sóvám. A magyarok élték tovább az életüket. Egyszer megjelent egy szellem, ott, ahol egykor a fagylaltárus olasz árulta a fagyiját. A szellem kedvesen mosolygott, majd eltűnt a magyarok megbánták már, hogy nem ettek a fagyijából, és felkeresték Ugo sírját és fagyit raktak rá.
Ha október, akkor optimizmus! Az optimizmus hónapjában igyekeztük megfogalmazni, hogy hogyan lehetünk pozitívak, és hogyan tehetünk másokat is pozitívabbakká. Ez egy közös munka, gondolkodás, volt. Az óra jó hangulatban telt. A diákok szívesen, nagy igyekezettel dolgoztak.
Energiával feltöltve, optimistán várjuk novembert!
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Az osztállyal látogatást tettünk a közeli parkba, és hálát adtunk a csodás őszi napért, a barátokért (akikkel játszhattunk), az egészségünkért. A terembe visszaérve festés technikájával ábrázoltuk az ősz színeit és a elalvó természet hangulatát.
Szeptember hónapunk a Hála jegyében telt a Liliom csoporttal. A gyerekek első Boldogságórája volt szeptemberben. A Liliom csoport második évét kezdte el a Boldogságórákkal. A Liliom csoportban nagy csoportosok lettek a gyerekek, ez a boldogságóra foglalkozásunkon is látszott. A gyerekeknek ismerős volt a téma, hiszen tavaly már megismerkedtek a Boldogságórás témákkal, a zenéket jól ismerik, hiszen a hétköznapokban rendszeresen hallgatjuk őket. Öröm volt látni az arcukon, hogy most már értik is a Hála szó jelentését. A tevékenységet Bagdi Bella; Szép nap… dalával indítottam. A gyerekek a dal hallatán kényelmesen elhelyezkedtek a szőnyegen, volt aki ülve hangolódott és voltak akik a szőnyegen lefeküdve pihenve hallgatták a dalt. A dal meghallgatása után elmeséltem nekik bezzeg Andrea; A Hálafa történetét. Utána körbe ültünk és egy szívecskét adogattunk egymásnak, mindenki elmondhatta, hogy kinek és miért hálás. Ezután asztalhoz ültünk és elkészítettük a Hála szívünket. A gyerekek nagyon sokat dolgoztak rajta. Most már szinte egyedül készítették el a szívet. Vágtak, színeztek, ragasztottak, közbe Bagdi Bella zenéit hallgattuk. Nagyon jól éreztük magunkat közbe, már alig várjuk a következő Boldogságóránkat.
Újpesti Bajza József Általános Iskola
Amiért hálásak vagyunk, azokat a dolgokat írtuk a kis szívre.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Szeptemberi témához kapcsolódóan „Hála hálót” készítettünk. Nagy kartonlapra készítettek a gyerekek színes szíveket, majd ezeket ragasztottuk fel egy nagy kartonlapra. Ha valami kis dolog történt, amiért köszönetet mondtak egymásnak a gyerekek, össze kellett kötniük kettejük szívét, legyen az bármilyen kis dolog. Hamar kiderült, hogy minden nap sok olyan dolog történik, amiért hálásak lehetünk valakinek…
Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekek néhány napon berajzolták a nevüket tartalmazó ábrába, hogy kinek voltak aznap valami apróságért hálásak. Néhány szóban ezt el is mondták társaiknak.