A foglalkozás keretein belül az optimizmus gyakorlása volt a téma. Elbeszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy milyen az optimista ember. Egy szóval:” boldog”
Részletesen kifejtettem a számukra, hogy mi is maga a boldogság kifejezés. Boldogok vagyunk, mert járhatunk óvodába. A szüleink szeretnek bennünket és teljesítik a kívánságainkat, hogy maga a szeretet mennyire fontos az emberek életében. Készítettünk közösen szemüvegeket és elneveztük őket varász szemüvegeknek. Feltettünk a szemünkre és ezen keresztül próbáltuk észlelni a világot.
Beszélgettünk a helyes és helytelen magatartásról: hogy nem szabad verekedni, mindenkivel szemben szépen kell beszélgetni, viselkedni, barátok vagyunk, nem ellenségeskedünk egymással és, hogy min kellene a legtöbb embernek változtatnia, hogy elérjék ők is a „boldogság” életérzést.
A gyerekek számára is remélhetőleg egyértelművé vált, hogy a boldog ember pozitív magatartása mennyi fontos az mindennapi élet során és, hogy aki maga is boldog az a többi ember számára is pozitív kisugárzással rendelkezik és soha nem lesz egyedül az életben.
Boldogságóra Alapprogram
Kezdésnek egy két idézetet olvasva arról beszélgettünk, milyen is az optimista hozzáállás. Majd párokba ülve kiosztottam a munkafüzet egyik feladatlapját: hogyan beszél magával egy pesszimista és gy optimista?
Ezután megnéztünk együtt egy videót Illés Fanni paralimpikonról. A végén pedig összerakták a színkódos táblázat idézeteit. Ennél volt aki önállóan dolgozott, voltak akik párban.
A beszélgetésünk során felelevenítettük az optimizmusról a tavalyi évben tanultakat.Gyűjtöttünk optimista tulajdonságokat.
Kerestünk pesszimista tulajdonságokat. Beszélgettünk arról is, hogy kire melyik tulajdonság a legjellemzőbb.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Optimista-pesszimista.Hangulat megjelenítése,illusztrálása.
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Elsős tanulóim figyelmét tudatosan irányítom arra, hogy már mennyi mindent tudnak egyedül megcsinálni , itt az iskolában. Beszélgettünk, rajzoltunk a vágyaikról, felevettük az optimista szemüvegeünket is.
Együtt könnyebb – kicsit másképp
Tulajdonképpen a javasolt témákat mind feldolgoztuk, egy kicsit másképp: A hónap dalát meghallgatva e gyerekek lelkesen vették észre a tartalmi hasonlóságot a hallgatott dal ( „Ha boldog vagy, tapsolj a kezeddel…”) és az általuk többször elénekelt, eljátszott dalocska között (” Ha jó a kedved tapsolj egy nagyot…)Majd a javasolt filmek megtekintése és értelmezése után nem madarat, hanem barátságrepülőt hajtogattunk, amibe mindenki beleírt egy kis vidámságot, vagy bátorító üzenetet. Ezeket a repülőket reptettük a magasba, s aki elkapta, az elolvashatta, hogy neki melyik üzenet érkezett a magasból. Kipróbáltuk a százlábút is. Nem is bizonyult olyan egyszerű feladatnak. Levezetésként megnézték a Nini mesék 14. epizódját (https://www.youtube.com/watch?v=e1yaWHcPgUM ), amelyben kiderült, hogy egy nehéz kerti munkából hogyan lesz vidám, mókás tevékenység, ha többen összefognak. Amíg a meséhez tartozó dalt ( Együtt könnyebb ) hallgatták a kisdiákok illusztrációt is készíthettek a meséhez.
Pedagógiai szempontból két fő irányelvem van: következetesség, humor.
Fontosnak tatom, hogy a gyerekek megtanulják a szabályok betartásának fontosságát, viszont a tanulási folyamatnak nem kell nagyon unalmasnak, feszültnek lennie. Itt jön a képbe a humor.
Ez egy csodálatos „eszköz”, melynek segítségével a nehéz szituációk is könnyebben orvosolhatók, gyorsabban feloldható egy-egy elkeseredett helyzet…
A mindennapi munkám során jelen van a vidámság, a sok nevetés, ami már szerencsére a gyerekek számára is egy természetes dolog lett.
Relaxációs játékunk során szabadon szárnyaltunk, mint a madarak, majd sütöttünk egy óriási kalácsot, hogy minden kismadárnak legyen ereje szállni. Mivel sokat esett az eső és csak az ablakból nézhettük madárkáinkat, ezért elkészítettük optimista esernyőnket. A gyerekek szeretnek a tócsákban ugrálni, ezért eljátszottuk a „Kicsi kacsa útra kél” kezdetű mondókát, melynek során ugráltunk a sárba. A következő játék során „kikerültük a tócsákat”. A játék alatt sok vidám pillanatunk volt.
Tódi törpe varázs szemüvege megtanította a gyerekeket arra, hogy a dolgok szebbik oldalát lássuk. A csoportba több képet is kitettünk, hogy naponta ránézzünk és ne felejtsük el: a világ tele van lehetőségekkel!
Relaxàciós gyakorlattal kezdtünk, majd meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok című dalt. Imàdjàk ezt a zenét. Meséltem nekik Tódi törpe szemüvegéről. Sikerült a mesén keresztül megértetnem velük mi is az az Optimizmus. Kezükbe adtam egy tükröt és el kellett mondaniuk mi a szép és mi a jó önmagukban, segítettek a gyerekek egymàsnak. Le is rajzoltàk mosolygós önmagukat. Végül össze ölelkezve tàncoltak. Szuper. Optimista nap volt.
A társas kapcsolatok hónapjába érkeztünk, feljutottunk a 3. lépcsőfokra. Nem kezdhetünk boldogságórát anélkül, hogy boldogságminyonunkat ne szeretgetnénk meg és adogatnánk körbe.
Relaxációnk most az „almát szedj, ügyesedj…,szőlőt szedj ügyesedj..” volt. A hónap dalára vidáman táncolunk, mozogtunk.
Az e hónapi két mesénket (Tavaszi ébresztő, Fecske meg a szalmaszál) örömmel hallgattuk. A téma feldolgozás során megtanultuk, hogy az ember társas lény,és ezért fontos a megfelelő fejlődés érdekében, a közösség megléte, a kapcsolataink rendszere. A barátság oltalmaz bennünket a magánytól is. Szükségünk van egymásra, és a szeretetre.
Ezután közösen készítettünk jellel ellátott barátság láncot, amit később ki is színeztek a pillangós gyerekek. Egy nagyon jó kis szeretetkört varázsoltunk a szőnyegünkre.
Nagyon jól sikerült a fészekfogó játékunk is.
Majd a „melegfészek relaxáció” játékban elképzeltük, hogy egy puha meleg fészekben vagyunk(Még a párnánkat is magunkhoz szorítottuk). Ebben a biztonságot adó fészekben töltöttünk nyugodt perceket, addig amíg a madármamánk vissza nem érkezett hozzánk. Öröm és lelkesedés volt jellemző mindeközben.
A zárókörünkben beszélgettünk arról, hogy ki, milyen segítséget kért akkor, amikor egy faladat megoldása nehézségbe ütközött. Azt is elmondtuk egymásnak, hogy kivel laknánk egy fészekben.
A boldogságóránk végén elhelyeztük egymás csuklóján a barátságkarkötőnket. Annak adtunk karkötőt, ki kedves nekünk.
Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola
A gyerekekkel beszélgettünk a társas kapcsolatok fontosságáról.Csapatépítő játékokat játszottunk,majd megnéztük a videót a madarakról.Ezután a gyerekek színespapírból elkészítették a saját madarukat,amiket aztán levittünk az udvarra és kipróbálhatták hogy szállnak a szélben.