Az októberi Boldogságóránk egyikén először meghallgattuk a hónap dalát, majd próbáltuk kitalálni, mit jelent az optimizmus szó. Miután megbeszéltük a szó jelentését, elolvastam „A szomorú királykisasszony” című mesét a gyerekeknek, majd megbeszéltük a mese eseményeit. Ezt követően eljátszottunk a mese egyes jeleneteit, majd végül illusztrációt is készítettünk.
Egy másik alkalommal az októberi ajánlás alapján megnéztük Az ajándék című animációs filmet. Az angol szöveg nem jelentett gondot, a gyerekek észrevették, hogy miről is van itt szó. Bizonyos időnként megállítottam a mesét, és megbeszéltük, hogy milyennek látják a kisfiút, vajon miért viselkedik úgy. Szóba került az állandó játék a számítógéppel, és valaki rossz véleménnyel volt a főszereplő iránt. A mese végére derült ki, hogy miről is van itt szó, és hogy miért haragudott a kisfiú az ajándékba kapott kutyusra. Nagyon érdekes meglátások fogalmazódtak meg a gyerekek részéről. Kicsit beszélgettünk még arról, hogy ha közülük szomorú valaki, kinek mondják el, kitől kérnek segítséget, végül pedig, mivel nagyon szeretnek rajzolni, ismét ezzel ért végét a boldogságóránk.
Boldogságóra Alapprogram

Első osztályos tanulóim nagyon ügyesen megfogalmazták, mi is az a társas kapcsolat:
– az, amikor anya és apa szereti egymást (#szerelem)
– az, amikor én és a tesóm jól eljátszunk (#testvériség)
– az, amikor a barátomat sosem hagyom cserben (#barátság)
– az, amikor együtt vagyunk a családunkkal (#család) !
🙂 Aranyosan próbálták körbeírni, hogy számukra mit is jelent a társas kapcsolat!
Kis kártyákra rajzolták le! Család (baloldal), barátság (jobboldal)
Sok gyerekünk sajnos beteg volt ebben a hónapban. Így nehéz volt még számomra is, hogy optimistán álljak a jelenlegi helyzethez. Maroknyi kis csapatomnak azért elmeséltem a mesét, amit idén is szívesen fogadtak. Szekrényrendezés közben találtunk egy tavalyról maradt optimistán látó szeműveget, így a gyerekek maguk kérték, hogy készítsünk idén is. Engem sem kellett kéretni, örömmel tettem eleget a kérésüknek. A tavalyi gyerekek elmesélték, hogy meg van- e még a szemüveg, ha igen akkor használják-e még. Akinek nincs meg, azzal mi történt, stb. Többen is mesélték, hogy elszakadt, eltünt, ezért azt javasoltam, hogy csináljuk egy kicsit tartósabb anyagból, így kartonból lett az alapja, csillámpapírral díszítettük fel. A lelkesedés talán még a tavalyinál is nagyobb volt. A pozitív tulajdonságok fájának a tavalyi alapot fogjuk használni, annak rendezéséhez meg akarom várni, hogy mindenki meggyógyuljon és majd akkor, közösen fogjuk megbeszélni, hogy ki miben jó. Ezzel kívánom fejleszteni a gyerekek ön és társértékelő képességét. a boldogságórás dalokat rendszeresen használjuk, mert nagyon szeretik a gyerekek és én is. Társasjátékozni az azért vagyok hálás, mert… játékkal szoktunk gyakorlatilag napi rendszereséggel. Sajnos kevés képpel tudok csak szolgálni, mert többnyire egyedül vagyok a gyerekekkel (nincs, aki fényképezzen), de igyekszem pár fotót csinálni a teljesség igénye nélkül. A Boldogságvár elkészítése még várat magára, mert a kis művészek most kezdenek meggyógyulni. A szülinapi bulikon is természetesen Bagdi Bella születésnapi dalára szoktunk táncolni, lufizni.

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
A hála gyakorlása
Hálával telten a szeretet útját járom.
Az irodalmi művek szereplőinek példáján keresztül a hála gyakorlásának kölcsönös megnyilvánulási lehetőségét gyakoroltuk.
I. Relaxációs gyakorlat végzése : A ritmustól éber leszek, mindig élesen figyelek! ti-ti-ti-tá, ti-ti-ti-tá,
II.Fagyott babzsák játszása.
III. A hónap dalának meghallgatása. Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek!
IV. Beszélgetés a bizalomról, barátságról, megbocsájtásról, önbizalomról, érzelmi jólétről és a társak fontosságáról.
V. Bunny New Girl, azaz nyuszi új lány rövid film megnézése. Beszélgetés a filmről.
VI. Együtt könnyebb. A természetfilmek megtekintése. Beszélgetés a látottakról.
VII. Százlábú alkotása kör alakban.
VIII. Meditáció
Az e havi Boldogságórán először is meghallgattuk a hónap dalát, többször is, hiszen a gyerekeknek nagyon nagyon megtetszett. Ezt követően ráhangolódtunk az optimizumis témakörre. beszélgető kört alakítottunk ki. Megbeszéltük a szó jelentését, közösen kerestünk példákat. Következett A szomorú királykisasszony cimű mese felolvasása, feldolgozása. Saját gondolatokat is meghallgattunk, kérdésekre válaszoltunk, eljátszottunk egyes jeleneteket.
Ezt követte az „optimista esernyő” színezése és szavakkal való megtöltése – csoportmunkában dolgoztunk.
Végül a pozitív és optimista „önmagamat” kellett lerajzolnius a gyermekeknek, önállóan. Összeszedtem a műveket, és megpróbáltuk közösen kitalálni, hogy melyik mosolygós arc kit takar. Nagyon élveztük ezt a feladatot is!
A tanulók optimista jelvényt készítettek és megajándèkozták vele egymást.