A társas kapcsolatok ápolását a Márton-napi készültek közben igyekeztük hangsúlyozni, hiszen ezen a héten kiemelten sok közös programra és játékra volt lehetőség. A Boldogság óra eszközéül több alkalommal a vegyes technikával elkészített lámpásokat is használtuk. Többször meghittséget varázsoltunk vele a csoportban egy mélyebb, tartalmasabb beszélgetéshez, amikor egymásról mondtak pozitív belső tulajdonságokat a gyerekek. Ehhez kapcsoltuk A házőrző liba történetét, melyben a liba azért szeretett volna házőrző lenni, mert a tanyán élő állatok nem tudtak jót mondani róla és ő szerette volna bebizonyítani, hogy vannak jó tulajdonságai, s kiderült, hogy ő valóban nagyon jó lelkű és segítőkész. Egy igazán tartalmas hét van mögöttünk, amely sok élménnyel gazdagított minket és ezért nagyon hálásak vagyunk.
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban a társas kapcsoltok témát dolgoztuk ki mind az öt csoportban. A csoportokban a baráti kapcsolatokat beszéltük át a gyerekekkel, kinek ki a barátja, ki miért szereti a barátját stb. A foglalkozásokat úgy építettük fel, hogy minden csoportban megtanítottuk a gyerekeknek a hónap dalát Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek. Nagy kedvenc volt a gyerekek körében, többször napokon keresztül kellett meghallgatni a dalt, a gyerekek körben álltak majd különböző mozdulatsorokkal kísérték a zenét. A hónap meséjét a „Tavaszi ébresztőt” meghallgatták a gyerekek, a mese után feltettük a meséhez tartozó kérdéseket. A pillangó csoportban barátság – láncot készítettek a gyerekek. A katica csoportban barátság virágokat készítettek a gyerekek, az óvó néni segített a gyerekek nevét megírni a virágszirmokba. A mókus csoportban is barátság-láncot készítettek. A maci illetve a süni csoportban születésnap megünneplését arra használták, hogy a barátságokat is megünnepelték.
A társas kapcsolat, mint kifejezés elengedhetetlen a mindennapjainkban. Vannak olyan teendők, dolgok amelyeket egyedül képtelenek vagyunk megoldani, ezért szükségünk van társra/társakra, akik ha kell segítséget nyújtanak. Így a megoldandó problémát együtt sokkal hamarabb is képesek vagyunk megoldani, mint egyedül. A társas kapcsolatot szemléltetve megnéztünk néhány videót az állatvilág csoportosulásáról, kapcsulatukról. A kézműves foglalkozás során, pedig megpróbálkoztunk a papírmadár hajtogatással is, mely során a gyerekek segítettek egymásnak, ha nem akart sikerülni az éppen aktuális lépés. A hajtogatásba belelendülve gyerekek kérésére még papírrepülőt is hajtogattunk, majd rendeztünk egy házireptetőversenyt, mely során két győztest is hírdettünk.
Lőrinci Napsugár Óvoda és Bölcsőde
A gyerekek nagyon szeretik Marék Veronika: Kippkopp meséit, és mivel csoportunk névadója így nagyon sokat meséljük. Ebben az időszakban a Kippkopp és Tipptopp c. részt dolgoztuk fel, ami jól kapcsolódik a társas kapcsolatok témakörhöz. Gyakran idéztem belőle a gyerekeknek, egy-egy játék közben adódó helyzet alkalmával – pl.: „Tipptopp belehuppant a puha karosszékbe – de nem érezte boldognak magát. Egyedül volt.”
„Tipptopp a barlangban és Kippkopp a fán, szinte ugyanabban a pillanatban jött rá, hogy nincs többé egyedül….”
Továbbra is szívesen játszottuk a „Dombon törik a” c. dalosjátékot, amivel mindig sikerül felvidítani egymást. A libás héten pedig tanultunk egy ölelős játékot, ami nagyon segíti a baráti kapcsolatok alakulását. Nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a Kipikopik segítsenek egymásnak problémahelyzet esetén, vagy képesek legyen egymástól segítséget kérni, ha szükségük van rá. Sokszor táncoltunk kedvenc dalunkra (Ha boldog vagy), játszottuk a „Kis barátom hogy vagy” c. játékot. Közösen a feladatokat megbeszélve készítettünk kukoricából, és babból egy képet. Ez lett a mi barátság képünk, amit az öltözőnkben helyezünk el. Olyan tevékenységeket próbáltam kitalálni számukra, amit többen is tudtak egyszerre, együttműködve végezni.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Szívószál-vízfesték fújás technika segítségével készítettük el e havi feladatunkat.
Nagyon élvezték!
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Mindenki kitalált valami szeretetreméltó hála kupont családtagjainak, amit beletöltöttünk egy befőttes üvegbe. Konzerváltuk a későbbi meglepetés időszakra, jeles ünnepekre.
Az osztály minden tanulója aktívan résztvett a munkában, körülrajzolták a kezüket, és beleírták, hogy mi a feltétele a jó barátságnak. Majd közösen elkészítették az emberi kapcsolatokat szimbolizáló házat.
Az osztály minden tanulója aktívan résztvett a munkában, körülrajzolták a kezüket, és beleírták, hogy mi a feltétele a jó barátságnak. Majd közösen elkészítették az emberi kapcsolatokat szimbolizáló házat.
Az osztály minden tanulója aktívan résztvett a munkában, körülrajzolták a kezüket, és beleírták, hogy mi a feltétele a jó barátságnak. Majd közösen elkészítették az emberi kapcsolatokat szimbolizáló házat.