A Pillangó csoportban kitűzték a gyerekek az év elejével céljaikat, és a Pozitív mondókával ezt erősítettük, amit nagyon sokszor jókedvvel szeretnek énekelni. KÖSZÖNJÜK A PROGRAMOT!!!
Boldogságóra Alapprogram
A Pillangó csoportban kitűzték a gyerekek az év elejével céljaikat, és a Pozitív mondókával ezt erősítettük, amit nagyon sokszor jókedvvel szeretnek énekelni. KÖSZÖNJÜK A PROGRAMOT!!!
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Decemberi Boldogságóránkat az Advent témaköréhez igazítottuk. Megismertük a Három fenyőfa című mesét, melynek tanulságáról beszélgetve, bevezettük a jó cselekedet fogalmát is. Hiszen ha másokkal jót teszünk, mi is „elnyerjük jutalmunkat”. A meséhez kapcsolódva díszeket készítettünk újrahasznosított anyagokból az ovi karácsonyfájára, mézeskalácsot sütöttünk, beszélgettünk a szeretetről, a jócselekedetekről a csoport életében, és a családon belül is.
Az Igazgyöngy Alapítvány a Jónak lenni jó akció keretében ebben az évben is ajándékkal lepte meg óvodásainkat, melynek mindig nagyon örülünk.
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
A társas kapcsolatok ápolására, fejlesztésére nagyon sok játékkal ismerkedtek meg a gyerekek. Megtanultak egymásnak segíteni a babzsákos játékban. Ezt zenére végezték, nagyon szerették. Sokat nevettek. A palacsintás játékban bebugyoláltunk egy gyereket egy plédbe, ő pedig megmondta milyen töltelék a palacsintában. Majd a többi gyerek „megette” őt, azaz óvatosan meggyömöszölgették. Mindenki természetesen palacsinta akart lenni.
A „hernyót” majdnem minden nap tökéletesítettük. Az elején még hamar szétestek, majd egyre ügyesebbek voltak. Megtanultak együttműködni. Vidám hónap volt.
Arról beszélgettünk, hogy mennyire fontos célokat kitűzni magunk elé, és mindent megtenni azért, hogy ezeket el is érjük.
A jövőbeli céljainkról beszélgettünk. Rövidtávú és hosszútávú célokat fogalmaztak meg a gyerekek. Készített mindenki magának egy kincses ládát, amibe a saját kitűzött céljait rejtette. Ezeket eltesszük, hogy nyolcadikban elővéve megnézzük, hogy mit tudtak teljesíteni.
A célokat a táblára is felírtuk, ezt fényképeztem le.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Mi leszek, ha nagy leszek?
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Mi leszek, ha nagy leszek?