Januári Boldogságóránk témája: Célok kitűzése.
Mai foglalkozásunk családias hangulatban, sajnos a megbetegedések miatt kis létszámban, de a gyermekek aktív részvételével zajlott.
A tevékenységet egy relaxációs gyakorlattal, az Égig érő fa vagyok gyakorlattal kezdtük.
Ezt követően Fehér Klára: Foglalkozások című történetének meghallgatása után, beszélgettünk a gyermekek személyes céljairól. Ki mit szeretne megtanulni, miben szeretne még ügyesebbé válni, mi szeretne lenni, ha felnő.
A beszélgetőkör után a hónap dalára játszottuk a ” Hajótöröttek” társas kapcsolatokat fejlesztő játékot, melyet nagyon nagy lelkesedéssel játszottak. A játék során folyamatosan szem előtt tartottuk a játék célját, azt, hogy minden kis társuknak jusson hely , a szigeten.
A játék után a „Ne add fel a startnál! ” egyperces animációs történetet néztünk meg a pingvin és a strucc versenyfutásáról, ahol az elszántság, a kitartás , a bátorság diadalmaskodott. 🙂A történet megtekintését követően beszélgetést kezdeményeztem , mely során a gyermekek kifejtették gondolataikat a célok elérésével , az ahhoz szükséges „dolgokkal” kapcsolatban( nem szabad feladni, meg kell próbálni, gyakorolni kell, lehet sokszor is, hogy sikerüljön, nem kell szomorkodni, ha nem sikerül…)
A foglalkozásunk zárásaként pedig elkészítettük a kitartást jelképező pingvineket . 😊🐧
Boldogságóra Alapprogram

Ebben a hónapban a célok kitűzése, elérése témát dolgoztuk ki, mind az öt csoportban. A foglalkozásokat úgy építettük fel, hogy figyelembe vettük a gyermekek életkori sajátosságait. A foglalkozások kidolgozása úgy valósult meg, hogy először is meghallgattuk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát, majd lehetőséget biztosítottunk a munkafüzetben megtalálható színezők használatát. Minden csoportban meghallgatták a gyerekek a hónap meséjét Bezzeg Andrea: Boldogvár meséje, a mese után kérdéseket tettünk fel a gyerekeknek, lehetőséget biztosítva, hogy az ők szemszögükből legyen megválaszolva. A foglalkozásokat úgy zártuk le, hogy minden csoportban a gyerekek lerajzolhatták a saját vágyaikat, céljaikat amit szeretnének.

Az optimizmus gyakorlása
A villámlazítás relaxációs gyakorlattal kezdtem a foglalkozást. Péntek révén fáradtak és enerváltak voltak a gyerekek. A mozgásalapú gyakorlat során kellőképpen ellazultak és érdeklődve várták a foglalkozás menetét, tartalmát.
Az éneklés jókedvre derített mindenkit.
Optimista látásmódot adó szemüvegeket készítettünk. A szemüvegeket csillogó és színes kövekkel díszítették. Ez az apró kiegészítő már teli találat volt, hiszen minden, ami csillogó és fényes tetszik a lányoknak. Még a fiúk is élvezettel ragasztották a flittereket.
A színezés, a nyírás és a ragasztás munkafolyamata közben tudtunk kötetlenül beszélgetni: mit jelent az optimizmus? Mi jellemzi az optimista ember magatartását? Mi az optimizmus ellentéte és mit jelent az?
Szituációs gyakorlatokkal érzékeltettem a pesszimista és az optimista ember különbségét. Mondatokat fejeztettem be a gyerekekkel:
– Nem sikerült a matek dolgozat ötösre, de…
– Amire a legbüszkébb lehetek, hogy…
Közösen elolvastuk A lakatlan sziget című történetet és megbeszéltük a tanulságot.
A foglalkozás lezárásaként a Világomban minden rendben van című dalt.
Nagyon élvezték a gyerekek a téma feldolgozását.

Ha nagy leszek…Nehéz kérdés, de a gyerekek nagyon határozott célokkal állnak a jövőjük elé. A célokat kitűztük, az ezekhez szükséges képességeket felmértük, végeztünk egy kis önismereti gyakorlatot is. Nagyon élvezték a rend a lelke! játékot és megnéztük az animációs kisfilmet is. A Varga Irén: Mi leszek, ha nagy leszek? című vers után nagy lelkesedéssel láttak hozzá a rajzhoz. Bízom benne, hogy mindenki vágya, célja teljesülni fog.
A témakör feldolgozása után a gyerekek számítógép elé ültek.
Az volt a feladatuk, hogy montázst készítsenek arról a gondolatról, amelyik a leginkább megihlette őket.
A csatolt művek születtek.
Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola
Minden, ami szükséges a jó cselekedetekhez