A január havi Boldogság Óra témája a célok kitűzésének feldolgozása volt. Sajnos nagyon sok kis betegünk volt a járvány miatt, így óhatatlanul is foglalkoztunk a témával.
A téma feldolgozását megpróbáltam csoport szinten közel hozni a gyerekekhez, nem egyéni célok megfogalmazása volt a fontos, hiszen azt nem biztos , hogy meg tudták volna fogalmazni. A csoportunkat érintő célt, célokat próbáltunk előtérbe helyezni. Nehéz kisgyermekeknek elkülöníteni a célt a vágyaktól.
Célul fogalmazták meg, hogy ne legyünk betegek és mindenki járjon óvodába.
A tevékenység motivációs eleme volt Bezzeg Anita: Boldogvár meséje. Ezen felbuzdulva a gyerekek megalkották Boldogvárat. Beszélgettünk róla, hogy milyen is Boldogvár. Mitől vagyunk ott boldogok. Ki milyennek képzeli el.
A gyerekek kitalálták, hogy Boldogvárat védi a egy sárkány, amit mindenki próbált lerajzolni, ill. zászlót készítettünk, amit kiszúrtunk a vár tetejére. A sárkány jelképezte az erőt, amellyel elérhetjük a céljainkt, jelen esetben a sárkány véd minket a bajtól , betegségektől. A tevékenységet relaxációval zártuk, ahol mindenki elrepült oda, ahol a leginkább szeretne lenni, ahol a legjobban érzi magát, majd beszélgető körben el is mesélték.
Boldogságóra Alapprogram
Osztályunk létszáma nagyon megcsappant ebben a hónapban, de konkrét tervei mindenkinek voltak !
E hónap napjaiban igyekeztünk jobban figyelni egymásra, s így meglepetés üzenetekkel kedveskedtünk társainknak.
Csemete liget Napközi otthonos Óvoda
Ebben a hónapban célok kitűzése és elérése volt a téma, ami közel állt a gyermekekhez, mint feldolgozási folyamat. Többször relaxációval kezdtük a foglalkozást és közös énekléssel, amivel vidámságot varázsoltunk a csoportba.
Boldog ár meséjét báboztam a gyermekeknek, nagy élvezettel hallgatták. A varázshópelyhek segítségével téli sétát tettünk, ahol meglepő és jobbnál jobb célokat szerettek volna elérni a gyermekek.
Az óvó néni játéka is nagyon tetszett a kis és nagycsoportosoknak is.
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
A témáról való beszélgetés után kártyák készültek. A kártyákon a tanulók rajzosan, címszavakban és leírásban is kifejtették, mennyire érzik jónak magukat az adott a területen.
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
A témáról való beszélgetés után kártyák készültek. A kártyákon a tanulók rajzosan, címszavakban és leírásban is kifejtették, mennyire érzik jónak magukat az adott a területen.
Ebben a hónapban az ajánlott feladatok közül több lehetőséget is kipróbáltunk. A Kecskekatonaság aktualitását az is adta, hogy a farsang közeledtével farsangi álarcokat és fejdíszeket készítettünk. A magyar népmese megtekintése után minden tanuló elkészítette a saját kecskés fejdíszét, kiválasztottuk az indulónkat ( Hoppál Mihály Band: Kecskeinduló ). A bábszínházi zenére nem ment nehezen a menetelés. A katonás vezényszavak ( Sorakozó! Vigyázz! Jobbra át! Balra át! Igazodj! Indulj! Lépést tarts! ) megjegyzése egy két gyermeknél némi nehézségbe ütközött ( Most akkor merre is van a jobb, vagy a bal?! 🙂 ) A kis csapat ezt követően mozgásos feladatokat hajtott végre. Igazán kellemesen elfáradtak a foglalkozás végére . Így levezetésképpen szívesen hajtották végre a hónap dalában ( Ellazulni jaj de jó ) említett simogató és feszítő mozdulatokat.
Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola
A gyerekekkel megnéztük a Kecskekatonág című mesét és elkészítettük sablonok segítségével a kecske fejdíszeket.