Sok kis társunk beteg mostanában. Szeretettel várjuk vissza őket és sokat beszélgetünk arról ebben az időszakban, hogy a közös emlékek és élmények mit is jelentenek számunkra. Eldöntöttük, hogy teljesítjük a kicsi társaink kívánságát és a kedves játékukat fogjuk megvalósítani. Várat fogunk építeni de oda út is vezet, ahol átkelhetünk ahogy a kedvünk tartja. Meghallgattuk egymást és figyeltünk a társainkra a közös játék alatt és ez a legfontosabb számunkra.
Boldogságóra Alapprogram
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Szeretünk felfedezni és játszani közösen. Erre az alkalomra tökéletes tevékenységet vállaltunk. Mindannyian szeretünk főzőcskézni, így megbeszéltük, hogy kipróbáljuk a lisztgyurmát, melyet természetesen mi állítottunk össze. A közös alkotás örömét tükrözzék a fotók.
A Kecskekatonaság c. mesét dolgozuk fel, készítettünk hozzá illusztrációt! Nagyon tetszett a gyerekeknek a mese, sok tanulságot levontak belőle! 🙂
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Megküzdöttünk ezzel-azzal…
A kezdôdik relaxàciós gyakorlatot követôen, teljesen ellazultunk Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó címû dalàban követett mozdulatoktól. A különleges levelünket elolvastuk, követtük az utasítàsokat, kincset kerestünk ès megküzdöttünk együttes erôvel a csoportból hiànyzó jatèkèrt mit Pók nèni eldugott. Èrzelmeinket megjelenítettük, ahogyan arcunkon is làthatjuk. Kiszineztük ami jobb kedvre derítô erôvel rendelkezik szàmunkra. Közösen megküzdöttünk egy óriàs torony sikeres megèpítèsèvel, ès tengeri tutajunkon együttmaradtunk, senkit nem kapott el a càpa. Megismertük a megküzdès jelèt, zàràskèpp közös tànccal zàrtuk a tèmàt. Megèltèk a gyermekek ezen jàtèkokon keresztül az együttjàtszàs sikerèlmènyeket. Erôsödött „Mi tudtuk” s az èrzès bennük, hogy meg lehet küzdeni együttesen mindenèrt.

Nagycsoportunkban többen még mindig hamar feladják, ha valami első vagy második próbálkozásra nem sikerül. Ezért különösen fontosnak tartottuk ezt a témát.
Toronyépítésbe kezdtek játék során, amivel nagy örömünkre hosszú ideig foglalkoztak. Egy idő után többen is csatlakoztak, segítették egymást, összedolgoztak. Így megélték a segítségnyújtás, együttdolgozás élményét is.
Először nehezen ment, hogy a pozitív dolgokat összegyűjtsék. Az osztálytársakat is bevontuk. hogy segítsenek megtalálni mindenkinek , mi az, amiben jók!